Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

80 évesek köszöntése Debrecenben

Szöveg: Szűcs Imre őrnagy |  2011. április 9. 16:39

A Magyar Honvédség kiemelt figyelmet fordít a nyugállományú tagjaira. A jogszabályokban megjelenített gondoskodás a hadkiegészítő parancsnokságok megyeszékhelyeken lévő toborzó- és érdekvédelmi központjain, irodáin keresztül jut el az érintettekig. Az érdekvédelmi területen dolgozók természetesen kötelességük teljesítésén túl is törekednek az idősek iránti megbecsülés kimutatására.

E gondolkodás jegyében született meg az ötlet, hogy a szép kort megélt, kerek évfordulós, születésnapos nyugállományú katonák köszöntésére, ünnepélyes keretek között, személyes találkozás alkalmával kerüljön sor. A Kelet-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság 2. Toborzó és Érdekvédelmi Központ parancsnoka és munkatársai április 8-án, Debrecenben – az életút rövid méltatásával és koccintással – köszöntötték 80. születésnapjuk alkalmából Jakobinyi Béla nyugállományú ezredest és Kálmánczhey László nyugállományú alezredest.

1595916917
Jakobinyi Béla nyugállományú ezredes – aki aktív korában több, magas, nagy felelősséggel járó beosztást látott el -, közel 38 évet szolgált a magyar haderőben, majd a felső korhatárt elérve 1986-ban a Cegléden állomásozó 3. hadtest törzsfőnökeként ment nyugdíjba. Nyugdíjazását követően – a mai napig is -, tevékenyen részt vesz a honvédség életében. Az 1990. november 18-án megalakult Magyar Hadtudományi Társaság debreceni tagozatának elnöke, biztonságpolitikai szakértő. A városban és a megyében tudományos előadásokon, megemlékezéseken népszerűsíti a honvédelmet, erősíti a Magyar Honvédség társadalmi megbecsülését.

Kálmánczhey László nyugállományú alezredes 1947-től szolgált a Néphadseregben, 1954-ben került hivatásos állományba, mint repülőgép vezető-oktató a szolnoki Kilián Repülőtiszti iskolában. Több mint negyed évszázados aktív szolgálata alatt szakmájához végig hű maradt. A toborzó iroda NFTC (NATO Flying Training in Canada) pilótaképzési programot bemutató rendezvényein évek óta színvonalas előadásokkal, élménybeszámolókkal népszerűsíti a katonai repülést.

Kiss József nyugállományú alezredes és Szilágyi István nyugállományú zászlós betegsége miatt nem tudott a rendezvényen részt venni, ezért az érdekvédők lakásukon, családi környezetben köszöntötték őket.

A születésnaposok részére a honvédelmi miniszter és a Honvéd Vezérkar főnöke által aláírt emléklapokat a találkozók alkalmával adták át a központ munkatársai.

Fotó: Smajda Béla