Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A honvédelem nem a környezet rombolását jelenti”

Szöveg: Kánya Andrea |  2009. május 11. 5:38

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a HM Infrastrukturális Ügynökség a Madarak és Fák Napja alkalmából hulladékgyűjtési, faültetési, parkápolási akciót szervezett. Ez a nap a tettek ideje volt. A rendezvényen a hallgatók rövidfilmet tekinthettek meg a NATO, az ENSZ és az Európai Unió környezetvédelmi és katasztrófavédelmi feladatairól.

Az aktív környezetvédelmi tevékenységek előtt az egyetem campusán megtartott rendezvényen dr. Füredi Károly, a Honvédelmi Minisztérium védelmi tervezési és infrastrukturális szakállamtitkár a hallgatóknak elmondta: 1902-ben az európai államok egy, a mezőgazdaságilag hasznos madarak védelmét szolgáló egyezményt írtak alá. Később Gróf Apponyi Albert vallás és közoktatási miniszter előírta a Madarak és Fák Napjának megünneplését minden iskola számára. A szakállamtitkár azt mondta: környezettudatos szemléletre szeretnék nevelni a hallgatókat. „Határozottan kijelenthetem: a honvédelem nem a környezet rombolását jelenti. A mai nap a tetteké. Szeretettel tegyék mai feladataikat, és mutassanak példát, vigyázzunk környezetünkre", fogalmazott Füredi Károly.

A rendezvényen a hallgatók rövidfilmet tekinthettek meg a NATO, az ENSZ és az Európai Unió környezetvédelmi és katasztrófavédelmi feladatairól, az ipari katasztrófák felszámolásáról, amelyről a filmben elhangzott: csakis kiképzés útján valósulhat meg. Az oktatófilm kitért a Natura 2000 program részleteire, valamint a Life+ rendszerre, amely a kiemelt környezetvédelmi területek védelmére fókuszál.

1595886935
 

Balogh Rita, a HM Infrastrukturális Ügynökség Környezetvédelmi Osztályának tanácsosa, osztályvezetője kifejtette: azzal, hogy szépítjük munkakörnyezetünket és a hulladék felszámolásra kerül, a jövő nemzedéknek adunk valamit. Az osztályvezető ismertette a különböző missziós feladatok környezetvédelmi szerepeit, és kiemelte: mind a NATO elvárásoknak, mind az uniós elvárásoknak meg kell felelnünk. „Erre szolgál többek között a Natura 2000 program. A környezettudatosságra nevelés fontos feladatunk. Környezetvédelmi tisztek, megbízottak középfokú OKJ képesítést adó oktatás megszervezése is egyik fő célkitűzésünk. A környezetvédelmi adatgazdálkodási rendszer már létezik, az interneten bármikor elérhető. Másik fontos feladatunknak tekintjük különböző szakterületi oktatófilmek készítését is", mondta az osztályvezető.

Balogh Rita kitért a vízvédelmi tevékenység fontosságára. „Léteznek monitoring rendszerek, amelyekkel meg tudjuk állapítani a talajvíz állapotát, továbbá vannak kárelhárítási terveink is", hangsúlyozta, majd hozzátette: „A gép-és harcjárműmosók felújításának tervezését, kivitelezését is célul tűztük ki, ahogyan a környezeti kármentesítést is."

1595886936
A tanácsos ezek után röviden ismertette az Országos Környezeti Kármentesítési Programot. Kifejtette: Hulladékgazdálkodás a Honvédelmi Minisztérium 10 objektumában folyik, júliustól pedig az egyetemen is lesz hulladékgyűjtési akció.

„A következő nagy feladatunk a C17 fogadási feltételek környezetvédelmi biztosítása lesz – ezzel kapcsolatosan a vízvédelem, zajvédelem és a hulladékgazdálkodás is. Kiemelt feladatunknak tekintjük az Európai Uniós támogatások igénybevételét, valamint a kiemelt területek (például a Kelet-Bakony, Győr, Táborfalva) szépségének megőrzését", tette hozzá.

Beszéde után az egyetem csaknem 314 tiszti hallgatója az egyetemről továbbutazott a honvédség 11 kijelölt objektumához, ahol hulladékgyűjtésre, faültetésre, virágültetésre és parképítésre is sor került. Az akcióban részt vett a MH Központi Kiképző Bázis, Szentendre, Csobánka gyakorlótér, a

Győri MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétadandár, a Tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár, a Veszprémi M 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred, a Pápai MH Pápa bázisrepülőtér, a Kaposvári MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred, a Szolnoki MH 86. Szolnok Helikopterbázis, a Kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, a Szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj, a Debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár, Debrecen, Hajdúhadházi telephelye, valamint a MH Bakony Harckiképző Központ Várpalota lő- és gyakorlótér.

1595886936