Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A honvédelemnek ismét a fontos ügyek közé kell kerülnie”

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2010. június 9. 17:22

Az Országgyűlés kupolacsarnokában tartotta meg éves feladatszabó állománygyűlését Hende Csaba honvédelmi miniszter. Az eseményen részt vett Sólyom László köztársasági elnök, és beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök is.

Az Országgyűlés kupolacsarnokában gyűltek össze szerda délután a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség vezetői, hogy részt vegyenek dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter éves értékelő és feladatszabó állománygyűlésén. Az eseményen részt vett Dr. Sólyom László köztársasági elnök és dr. Orbán Viktor miniszterelnök, de jelen voltak a tárca múlt héten kinevezett államtitkárai, dr. Simicskó István és Fodor Lajos nyugállományú vezérezredes is. Szintén megjelentek a Magyar Honvédség legmagasabb rangú vezetői, így Benkő Tibor altábornagy, a HM Honvéd Vezérkar új főnöke is, aki közvetlenül az állománygyűlés előtt vette át kinevezési okmányait az államfőtől a Sándor-palotában. A rendezvény az elmúlt napokban született köztársasági elnöki, miniszterelnöki és miniszteri határozatok ismertetésével vette kezdetét, majd Orbán Viktor kormányfő mondott beszédet.

„Csak a rend nyújt biztonságot"

A miniszterelnök beszédének elején megköszönte a beosztásukból távozó katonák és közalkalmazottak eddigi munkáját, a frissen kinevezettek számára pedig helytállást, jó erőt és sok egészséget kívánt. „Nemcsak azért jöttem el ide ma, hogy találkozzam önökkel, vagy mert az új kormány hivatalba lépését követően ez a szokás", hangsúlyozta Orbán Viktor, aki kiemelte: bizonyára a jelenlévők is észrevették, hogy már az elmúlt hetek is mélyebbre ható változásokat hoztak, mint amilyenek kormányváltás esetén általában szokásosak. A kormányfő kijelentette: a választások eredményei azt mutatták meg, hogy az emberek minden fontos területen gyökeres változást akarnak. „A magyarok az elmúlt évek káosza után rendet akarnak: biztonságot és törvényességet", fogalmazott Orbán Viktor, és hozzátette: a ’90-es években, a diktatúrától való szabadulás mámorában a rend szó Magyarországon rossz mellékzöngét kapott, pedig a szabadság rend nélkül nem más, mint nyomasztó káosz csupán. „Itt az idő a rend helyreállítására, hiszen ha nem működik a törvényes rend, azzal nő a félelemérzet", mutatott rá a miniszterelnök.

„Arra, ami az elmúlt nyolc évben a rendvédelem és a honvédelem területén történt Magyarországon, nincs ésszerű magyarázat", jelentette ki Orbán Viktor, aki hangsúlyozta: egyetért az emberekkel, akik a jelenlegi állapotokért a politikát hibáztatják. „Nem volt kellő esély a deviáns dolgok elleni fellépésre, sőt, azok gyakran burkoltan vagy nyíltan biztatásban is részesültek. Az elmúlt nyolc évben nagyon veszélyes társadalmi folyamatok indultak be, és ha ezek tovább folytatódnak, lassan már azoknak kellene szégyenkezniük, akik betartják a törvényeket. Holott a rend lényege éppen az, hogy a közösség érdeke erősebb minden magánérdeknél", szögezte le a kormányfő. „Csak a rend nyújt biztonságot, a törvényes rend és a stabil biztonság pedig nélkülözhetetlen értékek."

A miniszterelnök kiemelte: az országban kialakult helyzet – a következmények nélküli visszaélések, a törvények fölé helyezkedés, az önérdekből fakadó önkény és a jogszabályok kijátszása – a Magyar Honvédséget sem kerülhette el. „Jelenleg a rend helyreállítása a legfőbb közügy, ennek egyik fő bástyája pedig a Magyar Honvédség kell, hogy legyen", fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint rend és biztonság csakis erős országban alakulhat ki. „Márpedig nincs erős ország hatékony és – engedjék meg, hogy ezt kétszer is aláhúzzam – tekintélyes honvédelem nélkül", mondta, hangsúlyozva, hogy belül is rendet kell teremteni.

 

A miniszterelnök leszögezte: békeidőben is olyan honvédségre van szükség, mely képes megvédeni Magyarország szabadságát, függetlenségét, és megfelelően képes ellátni egyéb funkcióit, így a fegyveres védelmi feladatokat, a törvényes rend és a mindennapi biztonság fenntartását. Orbán Viktor kiemelte, hogy különösen fontos ez napjainkban, amikor a szervezett bűnözés és a terroristák a legfejlettebb katonai eszközöket alkalmazzák, a klímaváltozás következtében pedig egyre súlyosabb természeti csapásokkal kell szembenéznünk. „Én is megcsodáltam azt a nagyszerű munkát, amit a Magyar Honvédség az árvíz elleni védekezés során végzett", tette hozzá, majd mindenki nevében megköszönte a katonák hatékony és bátor helytállását, melyet az elmúlt napokban tanúsítottak.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy a honvédség több mint testület, hiszen a Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik védőbástyájaként kell működnie, és amennyiben képes megfelelően ellátni feladatait, nincs szükség félkatonai szervezetekre, gárdákra sem.

Rosszul értelmezett megfelelési kényszer nélkül

A miniszterelnök hangsúlyozta: a honvédség újjáépítésének úgy kell nekilátni, hogy annak során nem másokat kell utolérnünk valamilyen képzelt versenyben, éppen ezért olyan honvédségre van szükség, amit Magyarország elbír. Ez a honvédség egyszerre képes a szövetségesekkel együtt ellenállni a katonai fenyegetéseknek, illetve alkalmas a NATO égisze alatt végzett egyes műveletek ellátására is. Kérte a jelenlévőket, hogy ne mulasszák el az őszinte számvetést az elmúlt évek időszakával, amikor véleménye szerint gyakran a látvány került előtérbe, de közben a társadalom valójában nem volt tisztában a honvédség által végzett munka jellegével és minőségével. „A honvédelemnek ismét a fontos ügyek közé kell kerülnie", jelentette ki Orbán Viktor.

„Civileknél sem helyes, katonáknál azonban egyenesen elfogadhatatlan az a szemlélet, hogy majd a NATO megvéd minket", jelentette ki Orbán Viktor, és emlékeztetett: a Washingtoni Szerződés is úgy rendelkezik, hogy a szövetség tagállamai elsősorban a saját védelmüket hivatottak megszervezni és fejleszteni, ezzel is hozzájárulva a közös védelemhez. Kérte a jelenlévőket, hogy ne vegyék rossz néven az őszinte fogalmazásmódot, majd azt mondta: a Magyar Honvédség jelenlegi hadrafoghatósági állapota nemcsak a Magyar Köztársaság alaptörvényét, de a Washingtoni Szerződést is sérti. „Ugyanakkor a szövetségesekkel is a nemzeti érdekek mentén kell együttműködnünk, nem pedig valamiféle rosszul értelmezett megfelelési kényszer alapján", szögezte le.

A kormányfő külön kiemelte a honvédség szerepét a társadalmi mobilitás rendszerében, és hangsúlyozta, hogy a szervezetnek testileg-lelkileg edzett, értelmes munkára alkalmas embereket kell útjukra bocsátania, amennyiben azok úgy döntenek, hogy elhagyják a hadsereg szervezetét. Szintén kitért a tartalékos rendszer megszervezésének fontosságára is, melynek révén egyszerre szélesíthető a honvédség társadalmi bázisa, és rendszerben tarthatók azok is, akik honvédelmi ismeretekkel rendelkeznek. Megemlítette, hogy ismét újjá kell építeni a mára teljesen szétesett magyar hadiipart, hiszen minden egyes külföldről beszerzett bakancs külföldön teremt munkahelyeket, nem pedig itthon.

„Minden társadalom annyira törvénytisztelő és jogkövető, amennyire a törvényalkotók, vezetők", mutatott rá a miniszterelnök, aki ezután a példamutatás és a feddhetetlenség fontosságát hangsúlyozta. „Ezek elkerülhetetlen követelmények", tette hozzá. Orbán Viktor leszögezte: bízik a honvédség vezetőinek és állományának megfelelő szakmai tudásában, tapasztalataiban, erkölcsi tartásában és elkötelezettségében, a kormány részéről pedig ígéretet tett arra, hogy biztosítani fogják a megfelelő törvényi hátteret, illetve a munkához szükséges erkölcsi és anyagi feltételeket. Hozzátette: tisztában van azzal, hogy nehéz hetek és hónapok állnak előttük, hiszen Magyarország gazdasági helyzete rossz, de hangsúlyozta, hogy nagyon számít a Magyar Honvédségre a rend és biztonság helyreállításában.

„Egy hadsereg erejét sosem csak a létszám, hanem a szellemiség, a tudás és a felkészültség szintje dönti el", zárta beszédét a miniszterelnök, aki végezetül leszögezte: azt várja, és egyben el is várja, hogy a Magyar Honvédség újjáépítésében mindenki a legjobb tudása szerint vegyen részt. „Magyarországnak szüksége van önökre, Magyarország számít önökre, és önök is számíthatnak a magyar kormányra", fogalmazott Orbán Viktor.

 

„Emberségből formát, vitézségből példát"

Hende Csaba beszédében szintén hangsúlyozta: a fő feladat jelen pillanatban a Magyar Honvédség megújítása és újjáépítése, az, hogy bajtársi szellemiségű, erős, ütőképes, kiválóan képzett és korszerű honvédsége legyen Magyarországnak. A honvédelmi miniszter kijelentette: mindenkitől tervszerű, pontos, kitartó és alázatos munkát vár az állomány tagjai közül, Balassi Bálintot idézve „emberségből formát, vitézségből példát" mutató magatartást. A honvédelmi miniszter is kitért beszédében az árvízre, hangsúlyozva, hogy a gátakon dolgozó katonáknál tett látogatásakor szervezett, fegyelmezett és rendkívül hatékony munkát látott. „Az egész nemzet büszke önökre", jelentette ki Hende Csaba, és hozzátette: a honvédség visszaszerzi megbecsülését, ez azonban nem megy a jelenlévők nélkül. A tárcavezető úgy fogalmazott: míg a régi idők huszártisztjei egyszerre voltak legénységük apjai, papjai és tanítói, méghozzá tiszteleten és megbecsülésen alapuló fegyelemben, úgy ma is fontos, hogy honvédtisztnek lenni hivatás. Ennek jegyében a tisztképzési és a kiképzési rendszer megújítását és korszerűsítését ígérte.

 

Hende Csaba kitért a missziókban, a hazától sok ezer kilométerre szolgálatot teljesítő katonák helyzetére is, hangsúlyozva, hogy az ő biztonságuk különösen fontos. Mint mondta, kiemelt jelentőséggel bírnak az Afganisztánban szolgálók körülményei, melyekről hamarosan személyesen is tájékozódni fog a közép-ázsiai országban. Ígéretet tett arra, hogy a kormány és a honvédelmi vezetés senkit sem hagy majd cserben, aki bárhol a világon piros-fehér-zöld zászló alatt, fegyverrel a kézben teljesít szolgálatot. „Nem emberi erőforrásokként, hanem bajtársakként tekintünk a katonákra: olyanokként, akik tudásukat, hitüket, akaratukat az országnak ajánlották fel, a hazának pedig szeretnie és becsülnie kell őket ezért", fogalmazott a miniszter. Hende Csaba éppen ezért kiemelte: fontos, hogy a katonák biztonságban tudhassák mindennapi megélhetésüket, ezért a lehetőségekhez képest a jelenlegi napi kívánalmakhoz igazítják majd az illetményrendszert. Mint mondta, ezen a téren is különös figyelmet fordítanak majd azon katonacsaládokra, melyek valamelyik tagja éppen éles helyzetben szolgál valahol a világon.

A honvédelmi miniszter beszéde végén leszögezte: Magyarország ezeréves történelme kötelez, és azt kérte a jelenlévőktől: legyenek a lehető legjobb katonák és tisztek, hogy a jövő Magyar Honvédsége jobb, hadrafoghatóbb, közmegbecsülésnek örvendő nemzeti intézmény lehessen.

Az állománygyűlést állófogadás zárta, melyen a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára, Simicskó István mondott pohárköszöntőt.

 

 

Fotó: Galovtsik Gábor