Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

“A képzés az igazgató egyszemélyi felelőssége”

Szöveg: honvedelem.hu |  2007. december 17. 12:26

A szentendrei MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola a szó szoros értelmében egyedülálló intézménye a Magyar Honvédségnek, hiszen kizárólag itt folyik tiszthelyettesek képzése. Az iskola élére a honvédelmi miniszter 2007. december 1-jei hatállyal Dr.habil. Kovács Tibor mk. ezredest (PhD) nevezte ki.

Ön egy nagy múltú intézmény élére került igazgatónak. Szentendre – egyebek mellett a tiszthelyettes képzés egyik fellegvára volt már a második világháborút megelőző időszakban. Mire kötelezi önt a hagyomány?

A hagyomány sok mindenre kötelez, de én úgy gondolom, nekem elsősorban a jövőbe kell tekintenem. Azokat az erényeket, amelyeket elődeink például a tiszthelyettes képzés területén felmutattak, tovább kell vinni a mai kor igényeinek megfelelő oktatással, kiképzéssel, legalább olyan eredményességgel, mint azt ők tették. Erre a helyzetre is igaz az a mondás, hogy amely nemzedék nem ismeri múltját, annak nincsen jövője.

Úgy tudom nem idegen öntől az oktatás, képzés; pályafutása során volt módja ezt is megtapasztalni.

A képzés, kiképzés nem idegen tőlem. A katonai pályát alegység parancsnokként kezdtem 1984-ben, miután a Kossuth Lajos Katonai Főiskolát műszaki szakon, út-és hídépítő szakirányon –itt, ezen a bázison – elvégeztem. Szentesen a pontonos- hidász dandárnál és jogutód szervezeténél szolgáltam 1995-ig különböző parancsnoki és törzs beosztásokban.
1990-ben felvételt nyertem a ZMKA-ra, amelyet 1993-ban kiváló eredménnyel végeztem el. Ekkor jelentkeztem munka melletti tudományos továbbképzésre. Eredményeimre felfigyelt az MH műszaki főnöke és 1995- ben hadműveleti főtiszti beosztást ajánlott a főnökségen. 1997-ig, a főnökségek meg

1595871354
szüntetéséig itt szolgáltam, igaz, kisebb megszakítással, mert egy évet az IFOR/ SFOR kötelékbe beosztott Magyar Műszaki Kontingens állományában voltam Okuèani- ban, mint pontonos hidász századparancsnok. 1998-99-ben kontingens parancsnok-helyettesként ismételtem meg a külszolgálatot.
Ebből az időszakból a legemlékezetesebb számomra a lerombolt Mostar–i Öreg Híd köveinek kiemelése volt, amely akkor a nemzetközi érdeklődés középpontjába került. Azt a munkacsoportot, amely a kövek kiemelését végezte, két és fél hónapon keresztül én vezethettem. Az ekkor kialakult és megszilárdult nemzetközi kapcsolataimat – pl. a francia hadosztállyal és annak kötelékében a Francia Idegenlégió egységével, parancsnokaival meglévő személyes, baráti viszonyt – tiszteletbeli légiósként az iskola érdekében is hasznosítani tervezem.
A külszolgálat leteltével szembesültem a Műszaki Főnökség megszűntével, ezért beosztás után kellett néznem.
1998-ben vezényléssel a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre kerültem. 1996-ban megszereztem a dr.univ. majd egy évvel később a PhD. tudományos fokozatot. 1998-ban pályázat útján a ZMNE Hadműveleti-harcászati Műszaki Tanszékhez kerültem kezdetben mint tanársegéd, később, mint adjunktus, majd egyetemi docens. 2004-ben habilitáltam, és Szentendrére mint habil. egyetemi docens kerültem.

Milyen muníciót adott a ZMNE a jelenlegi beosztás ellátásához?

Elsősorban egy oktatói szemléletet, amely a NATO követelményeknek megfelelően viszi tovább a tiszthelyettes képzés eddigi módszereit, illetve az új ismeretek befogadása iránti fogékonyságot.

A tiszthelyettes képző iskola az MH KKB alárendeltségében, mégis önálló intézményként működik. Hogyan tervezi az együttműködést a Bázissal?

Az alárendeltség szolgálati alárendeltség, amely a katonai rendre, utaltságra, ellátásra terjed ki. Ugyanakkor az oktatás, a képzés az igazgató egyszemélyi felelőssége. Sem a felelősség, sem a jogkör nem osztható meg a bázissal. Úgy gondolom, Isaszegi tábornok úrral ez semmiféle súrlódást nem fog okozni és együtt képesek leszünk mind az iskola, mind a bázis életében stabilitást teremteni.

Melyek a legközelebbi időszakra vonatkozó tervei? Készül-e olyan látványos változtatásokra, amelyek megváltoztatják az eddigi gyakorlatnak legalább egy részét?

Igen, tervezek, de ez nem az én egyéni elhatározásom.

1595871354
Bizonyára sokan tudják, hogy a közoktatás komoly változás előtt áll. A következő tanévet már az új OKJ-s (Országos Képzési Jegyzék) követelmények szerint kell megvalósítani. Addig azonban, amíg az új követelmények nem ismertek, semmilyen változásra nem kell számítani a legszükségesebb személyi változásokon kívül. Amint áttérünk az új követelmények szerinti képzésre, a rendszerszemléletű vezetési elveknek megfelelően kezdjük meg a cél, a feladat meghatározását, a legoptimálisabb szervezet kialakítását és a feltételek megteremtését. Valószínűleg a jövő nyár ezekkel telik el. Olyan szervezet kialakítására törekszem, amely nem kézi vezérléssel működik, hanem a normatív szabályok és a felelős munkatársak által. Ehhez nem csak a kötelezettségeket határozom meg, hanem a szükséges jogköröket is telepítem.

Egy vezető zavartalan munkájához elengedhetetlen a stabil családi háttér.

Az iskola élére történt kinevezésemet katonai pályám egyik legnagyobb sikerének könyvelem el. A pályázat benyújtását családi egyeztetés előzte meg, hiszen a beosztással óhatatlanul együtt járó többletterhek, aszimmetrikus elfoglaltság kihat a család mindennapjaira is. Egyik ismerősöm azt mondta, hogy egy sikeres férfi mögött mindig egy fáradt nő áll. Ez általában igaz is lehet.
Feleségem egyéni vállalkozó, fodrászüzletet működtet, ő igazán tudja, hogy a siker mindig többlet befektetést igényel a munka oldaláról. A nagyobbik fiam jelenleg Dunaújvárosban tanul mérnök – informatikus szakon, kollégiumban lakik, a kisebbik fiam 17 éves, középiskolás, már „önjáró", nem igényel napi felügyeletet. Ezért a család úgy ítélte meg, hogy képesek lesznek biztosítani munkám zavartalan családi hátterét és bíztattak a pályázat benyújtására.

Szöveg, fotó: Dr.Varga József