Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A tiszti műveltség kérdése a honvéd tisztiképzési reformtervekben

Szöveg: Perjés Zoltán |  2011. június 9. 8:07

Kerekasztal-beszélgetést tartottak a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) szervezésében június 8-án, szerdán az intézmény Tóth Ágoston teremében. „A tiszti műveltség kérdése a honvéd tisztiképzési reformtervekben” címmel megrendezett beszélgetést dr. Hermann Róbert, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora, a HM HIM parancsnokának tudományos helyettese vezette.

1595919954
Az első előadást Hajdu Tibor, az MTA doktora, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója tartotta a dualizmus korának – azaz az 1867-es kiegyezéstől az első világháborúig terjedő időszaknak – magyar tisztképzéséről.

A következő referátum előadója dr. habil. Szabó Mária, a HM HIM kutatója volt, aki a Magyar Királyi Honvédség – egészen pontosan a trianoni békekötéstől a második világháború végéig terjedő időszak – honi tiszti képzéséről szólt.

Ezt követően Szabó Miklós nyugállományú altábornagy, az MTA rendes tagja a második világháború végétől a rendszerváltozásig terjedő időszak tiszti képzéséről beszélt.

Az utolsó, és egyben leginkább vitát generáló előadást dr. Szarka Gábor, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke tartotta napjaink és a jövő honi tisztképzéséről. A kabinetfőnök a tisztképzés 1945 előtti hagyományaival kezdte. Kiemelte: más európai országokhoz hasonlóan Magyarországon is fontos bizonyos hagyományokhoz ragaszkodni, annak ellenére, hogy időközben a környezet megváltozott.

1595919954
Mint a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke kiemelte: a katonai életpálya adott esetben a közszolgálat más szintjein folytatódhat. Innen született a gondolat, hogy a tiszti alapképzés és a tisztképzés egy nagyobb közszolgálati, egyetemi szintű képzésben valósuljon meg. A Rendőrtiszti Főiskola, a Corvinus Egyetem Államigazgatási Kara és Közigazgatás-tudományi Kara, valamint a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem integrálásával létrejön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, melynek egyik kara a katonai képzést biztosító Hadtudományi Kar lesz.

Szarka Gábor hozzátette: a tiszti alapképzés biztos, hogy változni fog. A tisztképzés – a közös egyetemen belül átalakítva – most áll vissza arra a katonaképzési rendszerre, amely megfelel a polgári egyetemi képzés hagyományainak, másfelől pedig visszatér azon hagyományokhoz, amelyek 1945 tájékán megszakadtak. Ez az újfajta egyetemi képzés lehetővé teszi, hogy a katonai életből kiválók olyan lehetőséget kapjanak, amelynek segítségével – rövid átképzés után – a közszolgálat más területén tudják hasznosítani tapasztalataikat.

Magyarán: nem kell elmenniük biztonsági őrnek bevásárlóközpontokba, bankokba, múzeumokba, hanem lehetőségük lesz arra, hogy a közszolgálatban dolgozhassanak tovább, és ne vesszen el a tudásuk.

Az előadás során elhangzott: 2012. január elsején alakul meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, és a képzések 2012-ben, 2013-ban kezdődnek meg. „Abban bízunk, hogy két-három év múlva már eredményeket fogunk felmutatni" – tette hozzá a kabinetfőnök.

Az előadás után a rendezvény szakmai vitával, és beszélgetéssel folytatódott.

1595919955

 Fotó: Rácz Tünde