Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Átfogó és olvasmányos kötet a Nyugat-Balkánról

Szöveg: Kánya Andrea |  2010. február 22. 14:25

A Hadtörténeti Intézet és Múzeumban mutatták be az intézmény, a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Köztársaság Katonai Biztonsági Hivatala, valamint a Pécsi Tudományegyetem közösen megjelentetett kiadványát, a Nyugat-Balkán című kötetet.

A könyvbemutatón jelen volt többek között Kovácsics Ferenc altábornagy, a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgatója, Tarján István ezredes, a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgatójának operatív helyettese, Dr. Kobolka István ezredes, a Katonai Biztonsági Hivatal oktatási főosztály főosztályvezetője, valamint Dr. Felházi Sándor ezredes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar dékánja, a kötet szerzői és szerkesztői is.

A rendezvényen Dr. Holló József altábornagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója méltatta a könyvet. Mint mondta, a kötetben számos, kitűnő logikai bontásban megjelent tanulmány olvasható. „A Balkán területén sok casus belli történt a történelem folyamán, ám nem ezért beszélünk róla, hanem mert Európa fontos területéről van szó", fogalmazott a főigazgató, aki beszédében kitért az intézmények együttműködésére is. „A Pécsi Tudományegyetemmel szoros kapcsolatot tartunk fent. Néhány éve a két kutatóbázis együttműködési megállapodást kötött egymással a Balkánnal foglalkozó szakterületekhez kapcsolódó tudományos tevékenység folytatásáról, amely eredményesen működik."

A főigazgató a honvédelem.hu érdeklődésére elmondta: a könyv olyan átfogó Balkán-értékelés, mely több tanulmányból, földrajzi és katonai, biztonságpolitikai áttekintésekből áll, mely az általános olvasók mellett a szakembereknek is rendkívül sok információt nyújt. „Különösen fontos a biztonságpolitikával, katonai biztonsággal foglalkozó szakemberek, egyetemi hallgatók, katonai intézmények tagjai megcélzása, hiszen ez a könyv megkönnyítheti munkájukat, ugyanakkor olvasmányos is."

1595897422
 

Mint elmondta, a kötet katonai fejezetének értékelése nagyon fontos, hiszen a szerző áttekinti a balkáni konfliktusok lényegét. „Ez azért is fontos, mert a Balkánt gyújtópontként tartjuk számon mind a magyar, mind a világtörténelemben. E fejezet biztonságpolitikai szempontok szerint elemez, felveti a migráció kérdését, foglalkozik a biztonsági berendezkedéssel és perspektívával, a NATO felé történő orientálódással is."
Dr. Holló József hozzátette: a biztonságpolitikával foglalkozó szervezetekkel való együttműködés példaértékű a civil és katonai rendszerek közötti kooperáció területén.

Kovácsics Ferenc, a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgatója szakmai szempontok szerint mutatta be a kötetet. Beszédében hangsúlyozta, a könyv egyúttal tisztelgés a tavaly elhunyt Dr. Stefán Géza nyugállományú vezérezredes, az MTA Doktora, címzetes egyetemi tanár előtt. Mint fogalmazott: a hivatal nagy szerencséje, hogy olyan főigazgató állt az élén, aki a tudományban is remekelt.

A főigazgató elmondta: a Nyugat-Balkán című kötet a Katonai Biztonsági Hivatal harmadik olyan kötete, melyet más szervezetekkel közösen jelentetett meg. „Ez a mű elemez és értékel, és olyan adatokkal szolgál, mely az egyszerű olvasóknak is érthető. Hiszem, hogy egy nemzetbiztonsági szolgálat önmagában nem létezik. Nem dolgozhat az állampolgárok és az állam intézményei nélkül. Nem kell semmiféle hátsó szándékot keresni arra, hogy a titkosszolgálat és egy polgári egyetem együttműködik – ez természetes. Fel kell használni a tudást, melyekre ezekben az intézményekben szert tesznek."

Kovácsics Ferenc a honvedelem.hu-nak a könyvbemutatón elmondta: a Katonai Biztonsági Hivatal több mint tíz éve rendez tudományos konferenciát más intézmények bevonásával. „Ennek eredményeképpen a szakmai szemlékben is megjelenítjük a konferenciák anyagát. E rendezvények létrehozásában és előadásaiban mind a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, mind a Pécsi Egyetem jelentős szerepet vállal."

A főigazgató érdeklődésünkre elárulta: a Hivatal a jövőben – más szervezetekkel együttműködve – tervezi egy Afganisztán helyzetét mélyrehatóan értékelő kötet elkészítését is.

A könyvbemutatón Dr. Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem Politikai Földrajzi és Területfejlesztési Tanszék Tanszékvezetője, a könyv szerkesztője úgy fogalmazott: a kötet témája napjainkban igen aktuálissá vált. „Egy hónappal ezelőtt az osztrák és a görög kormányzat kezdeményezte az uniós feladatok megvitatását a Nyugat-Balkánról, ezért ez egy aktuális mű. Továbbá hozzájárulás lehet a nemzetközi erőfeszítésekben is, melyben Magyarország is részt vesz", mondta Pap Norbert, majd hozzátette: „A kötet létrehozásához a legtöbb segítséget a Magyar Honvédségtől, a Katonai Biztonsági Hivataltól és a Katonai Felderítő Hivataltól kaptuk."

1595897422
1595897422
1595897423
1595897423
 

Fotó: Szikits Péter