Az erős NATO fontosságáról tartott előadást Szekeres Imre

Az erősebb NATO és a nagyobb biztonság érdekében az Észak-atlanti Szövetség és az Európai Unió közötti együttműködés intézményesített formáinak bővítésére van szükség – érvelt dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter március 12-én, csütörtökön a Stratégiai és Nemzetközi Kutatások Központja elnevezésű washingtoni agytrösztben.

A NATO a 21. században címmel tartott előadásában Szekeres Imre tarthatatlannak nevezte, hogy a két szervezet nem aknázza ki az együttműködésben rejlő előnyöket. Meggyőződése szerint lehetőség van a NATO és az EU közötti komplementer viszony erősítésére; a NATO rendelkezik nagyobb katonai műveleti képességekkel, az unió viszont erősebb a gazdasági, társadalmi stabilizáló és újjáépítési képességekben.

Az együttműködés felé vezető egyik lépés lehet Koszovó jövőjét illetően kidolgozni egy menetrendet arra, milyen módon veszi majd át az Európai Unió a NATO jelenlegi szerepét.
Mint mondta, az együttműködés eredményességét bizonyítja a Stratégiai Légiszállítási Képesség programja, amelyben 12 ország vesz részt, köztük az Egyesült Államok. Nyolcan egyszerre NATO- és EU-tagok, ketten csak a NATO, ketten csak az EU tagjai. A légiszállítási képességet mind a NATO-, mind az EU-műveletek vonatkozásában erősítő közös flottabázisát Magyarország biztosítja.

A miniszter hangsúlyozta: a NATO és az EU közös érdekeit össze lehet és kell hangolni az Egyesült Államok érdekeivel is.

A honvédelmi miniszter arról is beszélt, hogy a hidegháború vége óta a hagyományos, államok közötti háború okozta fenyegetés csökkent, viszont az új típusú biztonsági kockázatok, köztük a nemzetközi terrorizmus, a természeti és az ipari katasztrófák veszélye, és az energiabiztonság problémái felerősödtek.

„Ma a biztonság multidimenzionális értelmezése szükséges" – mondta. Hozzátette, hogy a mai világban, ahol „minden mindennel összefügg", a katonai erő nemcsak katonai fenyegetés elhárításában vesz részt, szerepet vállal a kábítószer-kereskedelem, a terrorizmus vagy a migráció irányából érkező veszélyek kezelésében. A katonai sikerek csak akkor maradnak tartósak, ha sikeres a társadalmi-gazdasági konszolidáció is, amire jó példa Afganisztán.

A honvédelmi miniszter úgy értékelte: a NATO előtt álló jelenlegi legnagyobb kihívás az afganisztáni békefenntartás. Mint mondta, 2009 valódi fordulópont lehet Afganisztánban; az augusztus 20-i választások után a legitim kormány remélhetőleg hatékonyabban tud fellépni az országot bénító korrupció és a fegyveres harcot választó szélsőségesek ellen. Véleménye szerint az afganisztáni helyzet rendezése nagyon fontos, mert bizonyíthatja a világnak: a NATO képes erősíteni a globális biztonságot.

A balkáni régió stabilitása kapcsán kitért arra, hogy Horvátország és Albánia már „jó úton jár", hamarosan teljes jogú tagja lehet a NATO-nak. „Ez, vagyis a térség országainak euro-atlanti integrációja jelenti hosszú távon a balkáni stabilitás egyetlen garanciáját" – mondta.

Végül fontosnak mondta, hogy Oroszországgal együtt kell működni a globális biztonság erősítése érdekében, hiszen földrajzi kiterjedésénél, politikai, katonai erejénél, illetve az energiahordozó-készleteiből fakadó gazdasági súlyánál fogva fontos szereplője az európai, a közép-ázsiai és a közel-keleti térség biztonságának is.

Szekeres Imre honvédelmi miniszter a tervek szerint találkozik John Tanner kongresszusi képviselővel, aki a NATO parlamenti közgyűlése elnöke, Craig McKinley-vel, a Nemzeti Gárda parancsnokával és Ben Nelson szenátorral, a fegyveres erők bizottsága tagjával.

Szekeres Imre előadásának szövegét az alábbiakban teljes terjedelmében olvashatják.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Napjaink biztonságpolitikai helyzete két szóval jellemezhető: változás és bizonytalanság. Régi fenyegetések halványodtak el, de sajnos új és ijesztő kihívásoknak adták át helyüket. A hidegháborús korszak vége óta azt tapasztaltuk, hogy a hagyományos, államok közötti háború okozta fenyegetés csökkent, ugyanakkor az új típusú biztonsági kockázatok, mint például a nemzetközi terrorizmus, a természeti és az ipari katasztrófák veszélye, és az energiabiztonság problémái felerősödtek.

Régebben gondolkodhattunk egy dimenzióban a biztonságról, hiszen a veszélyek az állami szereplők felől érkező, katonai jellegű fenyegetéseket jelentették.

Ma a biztonság multidimenzionális értelmezése szükséges, hiszen egyidejűleg jelenhet meg egy terrortámadás, vagy – mint azt napjainkban tapasztalhatjuk – egy kiterjedt gazdasági krízis, annak minden társadalmi és biztonsági vonzatával. Nem mondhatjuk, mint néhány évtizeddel ezelőtt dr. Kissinger „ A jövő héten nem lehet válság. Teljesen be vagyok táblázva."

Ha a társadalmi, gazdasági és az ökológiai állami és nem-állami veszélyekre, kihívásokra is válaszolni akarunk, akkor, a globalizáció korában nem lehet izolálni egy-egy biztonsági problémát. Ha például Szudánban egy etnikai konfliktus humanitárius katasztrófát gerjesztett, akkor emiatt felerősödött az illegális migráció, vagyis a problémák halmozódtak és tovagyűrűztek.

A mai „minden mindennel összefüggő" világunkban a katonai erő nem csak katonai fenyegetés elhárításában vesz részt. Szerepet vállal a kábítószer-kereskedelem, a terrorizmus vagy a migráció irányából érkező veszélyek kezelésében. Sőt a katonai sikerek csak akkor maradnak tartósak, ha sikeres a társadalmi-gazdasági konszolidáció is. Jó példa erre Afganisztán, amely csak a katonai és civil erőfeszítések összehangolásával lesz stabilizálható, mert ezek kiegészítik és erősítik egymás hatását.

Ezek az összetett feladatok folyamatos alkalmazkodást követelnek a változó biztonsági környezethez. A változás ugyanis az utóbbi időben rendkívüli módon felgyorsult. Példa erre a Revolution in Military Affairs, vagy a robbanásszerű informatikai fejlődés.

A változások gyorsuló üteme, illetve a problémaként jelentkező nagy horderejű, globális kérdések – klímaváltozás, nemzetközi terrorizmus vagy akár a gazdasági válság – megoldása meghaladja az egyes államok képességeit és lehetőségeit. Meggyőződésem, hogy ezt a kihívást csakis szorosabb együttműködés eredményeként megvalósuló közös cselekvéssel lehet kezelni.

Hölgyeim és Uraim!

A szorosabb együttműködés érdekében kiemelkedően fontosnak tartom a transzatlanti kapcsolatok fejlesztését.

Először is azért, mert a NATO nem egyszerűen az európai és az észak-amerikai térség biztonságát, hanem a globális biztonság sarokkövét biztosítja. A NATO ugyanis rendelkezik azokkal az eszközökkel és lehetőségekkel, amellyel tenni lehet a globális biztonságért. Erre szükség is van. Az elhúzódó balkáni válságot nem lehetett volna rendezni Szövetségünk beavatkozása nélkül. Most a Balkán térsége sokkal stabilabb, a balkáni államok biztos léptekkel haladnak az euro-atlanti integráció útján.

Másodszor. Egyetlen ország sem képes önmagában kezelni az új típusú biztonsági kihívásokat: a terrorizmust, az ökológiai veszélyeket, az energiabiztonság problémáit. Mi, a Szövetség tagállamai, viszont képesek vagyunk összefogni, és közös megoldást találni a globális problémákra. Tudjuk, hogy megvan bennünk az erő és az akarat közös erőfeszítésekre. A természeti katasztrófák elleni közös küzdelem hívta életre például a Euro-Atlantic Disaster Response Coordination Center-t. A stratégiai légiszállítási képesség akut hiánya késztette a szövetségesek egy csoportját arra, hogy beindítsák a SAC programot, amelynek köszönhetően még az idén megkezdi tevékenységét a közös C-17 flotta.

Meggyőződésem, hogy politikailag egy erősebb Atlanti Szövetségre van szükségünk ahhoz, hogy eredményesen megoldjuk a 21. század problémáit. Egy erősebb NATO azt is jelenti, hogy egy a jelenleginél erősebb katonai struktúrát kell kiépíteni A katonai struktúra erősítésének céljára számunkra elérhető eszközöket és lehetőségeket érdemes számba venni.

Merre induljunk el?

Először is közös gondolkodásra van szükség, és a NATO előttünk álló új Stratégiai Koncepciója jó alkalmat nyújt erre. A Koncepció kidolgozása ugyanis megköveteli, hogy felmérjük az előttünk álló kihívásokat és azok lehetséges kezelési módozatait.

Másodszor arra is szükség van, hogy a NATO kooperációs mechanizmusait elmélyítsük és bővítsük. Tavaly januárban éppen itt a CSIS-ben mutatták be először azt a tanulmányt, amelyet öt korábbi vezérkari főnök dolgozott ki, és amely „Towards a Grand Strategy for an Uncertain World" címen jelent meg. Érveik amellett szólnak, hogy új „Nagy Stratégiára" és a transzatlanti együttműködés elmélyítésére van szükség ahhoz, hogy a nyugati demokráciák sikeresen elhárítsák az új biztonsági fenyegetéseket. Meggyőződésem szerint az együttműködés szervezeti alapja egy struktúrájában megújított, nem-katonai képességekkel is megerősített NATO lehet. Olyan NATO, amelyben hatékonyabb és szorosabb a partnerség Európa és Észak-Amerika demokráciái között. Egyetértek azokkal a javaslataikkal is, amelyek a NATO és az Európai Unió közötti együttműködés intézményesített formáinak a létrehozására is kiterjednek.

S végül, de nem utolsó sorban tovább kell lépni a NATO-n kívüli együttműködési formák kiszélesítésében. A Békepartnerség és a Mediterrán Dialógus olyan együttműködési formák, amelyeket érdemes elmélyíteni a továbbiakban. A NATO-Oroszország Tanács életre hívása jó példa arra, hogy célszerű intézményesített módon ápolni a kétoldalú kapcsolatokat. Az ilyen jellegű együttműködés kiterjesztése egyébiránt hasznos lenne olyan regionális hatalmak irányába is, mint India, vagy Kína. Mindez a gyakorlatban néhány helyen már megvalósul: az afganisztáni újjáépítés során egyre inkább felismertük, hogy az eredményességet jól szolgálja a „regionális megközelítés és együttműködés" gondolata.

Hölgyeim és Uraim!

Mint mondtam, egyetértek azokkal, akik „erősebb NATO, nagyobb biztonság" érdekében a NATO és az Európai Unió közötti együttműködés intézményesített formáit akarják bővíteni. Tarthatatlan ugyanis a jelenlegi állapot, amelyben egyáltalán nem aknázzuk ki az együttműködésben rejlő előnyöket. A két szervezet közötti komplementer viszony erősítésére van ugyanis lehetőség. A NATO rendelkezik nagyobb katonai műveleti képességekkel, az EU e téren kevesebbre képes, viszont az Unió erősebb a sikerhez elengedhetetlen gazdasági és társadalmi stabilizáló és újjáépítési képességekben. Ahhoz, hogy ezek a komplementer képességek a jelenleginél jobban kihasználhatók legyenek a két szervezetnek több, közös kezdeményezésre van szükség.

Az együttműködés javítását kis lépésekkel indíthatjuk el és nem a nagy, átfogó tervezés összehangolásával, mert két ilyen nagy szervezet esetében ez évekig tartana. Ilyen kis lépés lehet egy meglévő konkrét, rendezetlen ügy. Itt van például Koszovó jövője. Minél előbb célszerű kidolgozni egy menetrendet (roadmap) arra, hogy milyen módon fogja átvenni az Európai Unió a NATO jelenlegi szerepét. Nem az a cél, hogy ez az átvételi folyamat gyors legyen, hanem az, hogy a lehető legrendezettebb módon történjen meg. Ez azért fontos, mert még lappanganak a mélyben etnikai ellentétek, és egy meggondolatlan lépés újra lángra lobbanthatja a nacionalista indulatokat. Koszovó továbbra is potenciális veszélyforrásnak tekinthető és ekként is kezelendő.

Az együttműködés eredményességét bizonyítja a Stratégiai Légiszállítási Képesség (SAC) programja. Ebben 12 ország vesz részt, köztük az Egyesült Államok is. A 12 országból nyolcan tagjai mind az Európai Uniónak, mind a NATO-nak, ketten csak a NATO-nak és ketten csak az Európai Uniónak. A flotta bázisát Magyarország biztosítja. Ez a közös flotta erősíteni fogja a légiszállítási képességet mind a NATO, mind az EU műveletek vonatkozásában. A SAC jó példa arra, hogy az együttműködés és a közös finanszírozás erősíti a hatékonyságot mind a NATO-n kívül, mind a NATO és az EU között.

Van tehát bizakodásra okunk, hogy a jövőben közelebb tudjuk egymáshoz hozni a NATO-t és az EU-t: nyilvánvaló, hogy a két szervezetnek vannak közös érdekei, és ezek az érdekek természetesen összehangolhatók és összehangolandók az Egyesült Államok érdekeivel is.

Hölgyeim és Uraim!

A NATO előtt álló jelenlegi legnagyobb kihívás az afganisztáni békefenntartás.

A nemzetközi közösség nagy várakozással tekint az új washingtoni Afganisztán-stratégiára. Nyilvánvalóan közelíteni fogjuk a Szövetség stratégiai célkitűzéseit az új amerikai megközelítéshez.

2009 valódi fordulópont lehet Afganisztánban. Remélhetőleg az augusztus 20-i választások után a legitim kormány hatékonyabban tud fellépni az országot megbénító korrupció és a fegyveres harcot választó szélsőségesek ellen.

Már utaltam rá, hogy az afganisztáni rendezés nem csak katonai feladat. Az elfogadható szinten működő államapparátus és gazdaság létrehozására legalább ekkora, ha nem nagyobb hangsúlyt kell helyezni, hiszen ezek nélkül a katonai műveletek mit sem érnek. Alternatívát kell nyújtani az afgánoknak a megélhetésre, a fejlődésre. Ezért fontos, hogy integráns része legyen a nemzetközi közösség erőfeszítéseinek a mindennapi, normális életfeltételek kialakítása, az infrastruktúra fejlesztése. Erre kiváló példával szolgálnak a PRT-k, amelyek gazdasági és társadalmi stabilitást biztosítanak működési területükön.

Afganisztánban mindazonáltal afgán megoldásra van szükség. Kulcsfontosságú az afganizálás, a „local ownership" megteremtése, ami azt jelenti, hogy nem nyugati típusú állam kiépítésére, hanem a helyi viszonyok között működőképes kormányzás kialakítására kell törekedni. Egyetlen állam sem „erőszakolható meg", nem hagyható figyelmen kívül kulturális-társadalmi háttere, eddigi történelmi fejlődése. Vannak már ebbe az irányban mutató példák: az oktatás újraszervezésekor figyelembe vesszük a helyi hagyományokat, és ezért nem kívánjuk minden áron meghonosítani a nyugati típusú koedukált iskolákat.

A veszély persze nem áll meg a határoknál. Az afganisztáni rendezés nem csak afganisztáni kérdés, regionális megközelítést kell alkalmaznunk. Különösen fontos a déli szomszéd, Pakisztán hathatós bevonása a folyamatba. Az afganisztáni-pakisztáni határ hatékonyabb ellenőrzésével visszaszorítható a tálibok utánpótlása.

Az afganisztáni helyzet rendezése nagyon fontos, mert bizonyíthatja a világ számára: a NATO képes erősíteni a globális biztonságot.

Bár a NATO számára pillanatnyilag Afganisztán jelenti a legfőbb politikai és katonai prioritást, Európa és a transz-atlanti térség számára mindig is, a biztonságot közvetlenül érintő kulcskérdés lesz a balkáni régió stabilitása is. Ez a térség ott van Európa szívében, közvetlen szomszédságban a NATO tagállamaival. Sajnos az első világháború már bizonyította, hogy a térségből kiinduló konfliktus képes lángra lobbantani a világot.

Horvátország és Albánia már jó úton jár: hamarosan teljes jogú tagként csatlakoznak a NATO-hoz. Ez, vagyis a térség országainak euro-atlanti integrációja jelenti hosszú távon a balkáni stabilitás egyetlen garanciáját.

A Balkánon a NATO-nak mindaddig fenn kell tartani a katonai jelenlétét, amíg az Európai Unió át nem veszi a békefenntartást. Már beszéltem arról, hogy e folyamatnak nem a gyorsasága a meghatározó, hanem a rendezettsége. A két szervezetnek szoros együttműködésben kell majd dönteni ennek feltételeiről, és következetesen kell azt véghezvinnie.

Persze nem vagyunk egyedül a világban. Ott van Oroszország, amellyel együtt kell működni a globális biztonság erősítése érdekében. Hiszen földrajzi kiterjedésénél, politikai, katonai erejénél, illetve az energiahordozó-készleteiből fakadó gazdasági súlyánál fogva fontos szereplője mind az európai, mind a közép-ázsiai és közel-keleti térségek biztonságának.

Azokkal értek egyet, akik azt vallják, hogy bizonyos elvekhez ragaszkodnunk kell az együttműködés során. Így például:

Oroszországnak nem lehet vétójoga a NATO bővítésével kapcsolatosan, mert minden országnak szuverén joga megválasztani azt a szövetséget, amelyhez tartozni akar. S az is elengedhetetlen, hogy a területi integritás és szuverenitás elvét tiszteletben tartsa.

Az orosz kapcsolatokat ebből a perspektívából kell nézni. Törekedni kell a közös érdekek feltárására. Mindannyiunk közös érdeke egy újabb válság megelőzése.

Bízom benne, hogy a grúziai események utáni fagyosabb időszaknak vége, így itt az idő megtalálni a gyakorlati együttműködés lehetőségeit, amelyhez a NATO-Oroszország Tanács megfelelő fórumot kínál. Ez a fórum alkalmas arra, hogy megvitassuk az együttműködést a Szövetség kulcsfontosságú műveletéről, Afganisztánról. A grúziai eseményeket megelőzően Oroszország már elvi beleegyezését adta a nem katonai szállítmányok átengedésére a NATO számára. A tranzitútvonal és logisztika Oroszországon keresztüli újbóli biztosításával az egyetlen pakisztáni útvonal kiváltható vagy kiegészíthető.

Szükség van az együttműködésre a terrorizmus- és a kábítószer-ellenes küzdelemben. Kívánatos lenne feléleszteni a non-proliferációs és fegyverzetellenőrzési együttműködést, valamint szorgalmazni a kalózkodás elleni közös fellépést. Sőt a NATO-orosz kapcsolatok normalizálásával remélhetőleg lehetőség nyílik majd az összeurópai biztonságot érintő kérdések megvitatására.

Hölgyeim és Uraim!

Végezetül, ismételten azt hangsúlyozom, hogy egy erősebb NATO-ra van szükségünk. Egy erősebb NATO alapja, pedig egy megerősödött, robusztusabb transzatlanti kooperáció, egy megerősített katonai struktúra, azzal együtt, hogy a Szövetség megmarad elsősorban a tagállamok politikai jellegű szerveződésének.

Csak egy erős Atlanti Szövetség tud megbirkózni a 21. század biztonsági kihívásaival, és csak egy erősebb Szövetség tud aktívan hozzájárulni a globális biztonság növeléséhez.