Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Debrecenben tárgyalt a Visegrádi Négyek munkacsoportja

Szöveg: Kánya Andrea |  2010. május 4. 16:17

Május 3. és 7. között kerül megrendezésre Magyarországon a Visegrádi Négyek 31. találkozója. A V4 országok katonai humánerőforrás-gazdálkodási munkacsoportjának megbeszélései kapcsán Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere fogadta a lengyel, cseh, szlovák és magyar delegációkat a városban.

„A dandárok számára igen nagy megtiszteltetés e találkozó. A Honvédelmi Minisztérium elsősorban azért hívta meg a városba a delegációkat, hogy a hazai szakemberek az 5. Bocskai István Lövészdandár által elért eredményeket bemutatva ötleteket, példát adjanak a témával foglalkozó külföldi kollégáiknak"", mondta lapunknak Dr. Lippai Péter ezredes, a Lövészdandár törzsfőnöke a debreceni városházán megtartott megbeszélést követően.

1595901327
Az ezredes kifejtette: a kedd délutáni tárgyaláson a magyar delegáció bemutatta a humán- és családtámogató rendszert, kiemelt figyelemmel a missziókban tartózkodó katonák családjainak támogatására. „Az itthon tartózkodó katonák támogatását illetően a munkahelyhez jutás, a különböző szolgáltatások megteremtése is napirendre került, és fontos téma volt az ifjúsági honvédelmi nevelés, a Katonasuli program is", hangsúlyozta. A honvedelem.hu érdeklődésére kiemelte: a missziókban szolgáló katonák családjainak támogatásával kapcsolatban nagy érdeklődést tanúsítottak a külföldi szakemberek arra vonatkozóan, hogy Magyarország hogyan kezeli a kérdést. „Az ötletek adoptálása lévén növelni lehet az úgynevezett megtartó erőt, ami által a szerződéses katonák jobban kötődnek munkahelyükhöz, alakulatukhoz", tette hozzá az ezredes.

A V4 országok az uniós és a NATO szövetségi csatlakozás előtt, majd azt követően is rendszeresen szerveznek találkozókat, hogy az egyeztető bizottságok az országok szerepvállalásáról, érdekegyeztetésről és együttműködésekről tárgyaljanak.

A visegrádi tárgyalásokban résztvevő országok különböző munkacsoportokat hoztak létre, melyek közül a csatlakozást követően a katonai humánerőforrás-gazdálkodással és a haditechnikai eszközök rendszeresítésével és beszerzésével foglalkozó munkacsoport folytatta tovább az együttműködést. A munkacsoportok közösen keresik a leghatékonyabb eljárásokat, megoldásokat és a legmegfelelőbb érdekérvényesítési eszközöket.

Az idei, egy héten át tartó találkozó kiemelt témája a védelmi erők megváltozott szövetségi, uniós és humanitárius feladatainak teljesítése.

1595901327
 

1595901327
1595901328
 

Fotó: Galovtsik Gábor