Egy igaz szerelem tiszavirág-élete
Szöveg: Demeter Ferenc | 2008. november 23. 19:31A napokban mutatták be Dr. Pusztaszeri László történész új könyvét, ami az Arcok a félmúltból, félárnyékban címmel jelent meg. A könyv Karády Katalin és Ujszászy István vezérőrnagy találkozását mutatja be. Párhuzamos életutak, amelyek a háború okozta, zavaros időben jutnak el a tetőpontra.
Dr. Holló József nyugállományú altábornagy, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója mutatta be a könyvet. Kiemelte, hogy az író nagy dologra vállalkozott annak megírásánál, hiszen a két életút bemutatása mindkét ember esetében nagyon nagy kutatómunkát igényelt. Karády volt a népszerűbb, de mégis róla lehetett az előkerült dokumentumokból a legkevesebb konkrét dolgot megtudni. A könyv ennek ellenére hiteles levéltári anyagok alapján került összeállításra, ezért tényszerű, de rendkívül olvasmányos. A könyvet elolvasásra ajánlja azoknak, akik ennek az időszaknak az üldözöttei, megbántottjai, sértettjei, vagy kifosztottjai. De a regény azokat is segítheti az eligazodásban, akik ezt a kort csak a történelem könyvekből ismerik, mert az eseményekhez kapcsolódó leírások elősegíthetik a kor történelmi eseményeinek a tisztázását.
Ujszászy István 1894. augusztus 30-án, Nagykőrösön született. Katonai tanulmányait követően az I. világháborúban tüzértisztként 41 hónapot töltött el a fronton. 1918-ban előléptették századosnak, majd három évre eltűnt a történelmet kutatók szemei elől. 1921 nyarán találkozhatunk vele újra, amikor továbbképzésen vett részt a Ludovika Akadémián. Ezt követően a katonai hírszerzés bécsi kirendeltségére küldték, ahol a hírszerzési és elhárítási ismeretekre készítették fel és a visszatérését követően a Honvédelmi Minisztérium VI. csoportjában teljesítet szolgálatot. 1930-tól 1938-ig katonadiplomáciai pályára került. 1939-ben újra a vezérkarnál teljesített szolgálatot, a híres II-es osztályt vezette, hozzátartozott a külső, belső felderítés és az elhárítás.
Karády Katalin, leánykori nevén Kanczler Katalin 1910. december 8-án, egy hétgyermekes proletárcsaládban született Budapesten. Kanczler Katalin sikeresen kapcsolódott be egy gyermeksegély akcióba, ezért öt éven át Svájcban, majd Hollandiában nevelkedhetett. Színészi tanulmányait 1936-ban kezdhette meg, Tarnay Ernő, majd Bárdos Artúr felügyelete mellett. Végül egy újságíró-laptulajdonos, Egyed Zoltán fedezte fel egy budai mulatóban a tehetséges színésznőt és adta neki a jól csengő Karády művésznevet. Az első színházi fellépése a harmincas évek végén, Somerset Maugham: Az asszony és az ördög című darabjában volt. A kor híres színészei társaságában nagy sikerrel mutatkozott be, az akkori újságok sokáig csak róla írtak. De az igazi áttörést az első mozifilmje, a Halálos Tavasz hozta meg és lett a kor ünnepelt dívája. Karády Katalin színészi pályafutása alatt összesen 24 nagy és 8 rövid filmben játszott.
Az 1942-es év volt az, amikor a két életút találkozott és hozott változást mindkettőjük életében. A visszaemlékezések szerint Karádyt megfogta az a konzervatív, romantikus közeledés, amit az akkor már vezérőrnagyi rendfokozatban lévő Ujszászy képviselt, de ugyanakkor tetszett neki a katona nyugalma és határozott fellépése is.
Az csak talány, hogy az akkor magas rendfokozatú hírszerző és a díva találkozása véletlen volt-e.
Karády 1945. után, mind a magánéletében, mind a munkájában egyaránt magára maradt. A karakterének, tehetségének megfelelő szerepet nem kapott és a barátai szétszóródtak a világban. A magányos Karády Katalin 1949-ben külföldön próbált szerencsét.
Dr. Pusztaszery László történész a könyv megírásának miértjét egy mondatban úgy indokolta, hogy „egyszerűen beleszülettem Karády életébe". A szülei nagyon szerették a díva dalait, így ezeket otthon gyermekként állandóan hallgathatta. De igazából a filmjei keltették fel benne a figyelmet Karády iránt. Fiatalként a nőkben állandóan Karádyt kereste. Történészként kezdett el foglalkozni először Ujszászy, majd Egyed Zoltán életével és fonódtak közben össze a szálak a nemzet egyik nagy színészével, Karády Katalinnal. Hat évig tartott a kutatómunka, de ez idő alatt a téma mindig fogvatartotta.
Az író a két élet utat „párhuzamos életrajzként" kívánta az olvasóknak bemutatni. Mindkét szereplő élete és pályája külön-külön jelenik meg a műben, de az író időnként az egyes életrajzi pontoknál összefonja a szálakat, mintegy érzékeltetve a két sors azonos alakulását, felvillantva ezzel azt, hogy az 1942-es egymásra találás talán nem volt véletlen.
