Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Együttműködés a Honvédelmi Minisztérium és a Mária Rádió között

Szöveg: honvedelem.hu |  2012. április 7. 12:04

Együttműködési megállapodást írt alá április 5-én Hende Csaba honvédelmi miniszter és Szabó Tamás, a Mária Rádió Közhasznú Egyesület elnöke.

A megállapodásban foglaltak szerint a Mária Rádió hetente legalább tizenöt, maximum harminc percben állandó műsoridőt biztosít a Honvédelmi Minisztérium által készített magazinműsor számára, amely a honvédelem történelmét, nemzetmegtartó erejét, a kereszténységgel való kapcsolatát, a honvédelem kiemelkedő személyiségeit, történelmi eseményeit mutatja be.

E műsort a honvédelmi tárca a Sajtóiroda, a Tábori Lelkészi Szolgálat és a Mária Rádió bevonásával készíti majd el. A rádió emellett negyvenezer példányszámú nyomtatott havi magazinjában külön – igény szerinti terjedelmű – rovatot biztosít a minisztérium számára a fenti témák – a tárca által készített anyagainak – írásos megjelenésére.

A megállapodás részét képezi emellett az, hogy a Mária Rádió kedvezményesen, évi három millió forint értékben veheti bérbe a Honvédelmi Minisztérium Gogol utca ingatlanját, amelyet 2011 végéig a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége évi tizenkét ezer forint jelképes összeg ellenében használt.

 
1595933773
 
1595933774

 (HM Sajtóiroda)

 Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária