Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Eredményekről, tervekről szólva

Szöveg: PRT-9 szóvivő |  2010. december 19. 12:36

A tartományi kormányzóval folytatott megbeszélést, majd a magyar táborban találkozott a katonáinkkal dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter az általa vezetett delegáció élén, Afganisztánban. Szó volt a biztonsági helyzetről, a jövő évi tervekről, változásokról, védelmi felszerelések, eszközök érkezéséről, illetve elismeréseket adtak át.

Alig egy héttel karácsony előtt látogatta meg a MH PRT-9 állományát dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter. Vele tartott Eleni Tsakopuolos-Kounalakis, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete, dr. Benkő Tibor vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke, és Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára. 

1595911557

A vendégek december 16-án érkeztek meg Camp Pannóniába. Érkezés után részt vettek egy rövid biztonsági tájékoztatón. Délután a tartományi kormányzó fogadta a delegációt a rezidenciáján. A megbeszélésen Hende Csaba megerősítette, hogy növekedett az Afganisztánban szolgálatot teljesítő magyar katonák létszáma. Eleni Tsakopuolos-Kounalakis elismerően szólt arról, hogy milyen nagy mértékben fejlődött Baghlan tartomány. Megerősítette, hogy – tervek szerint – 2014-re a koalíciós erők átadják a feladatokat és a felelősséget az afgán kormányzatnak. A kormányzó megköszönte a magyar katonáknak az eddig elvégzett munkát, kiemelve, hogy jó kapcsolatot építettek ki a helyi lakossággal.

1595911557
A táborba visszaérkezve a PRT parancsnoka – a parancsnoki állomány jelenlétében – tájékoztatott a tartomány jelenlegi biztonsági helyzetéről, a folyamatban lévő keret-, és hadműveletekről, valamint a PRT előtt álló kihívásokról.

Az este nyolc órakor kezdődő állománygyűlésen először Tsakopuolos-Kounalakis nagykövet asszony köszönte meg rövid beszédben a magyar PRT kiváló munkáját. További támogatásáról is biztosította a Magyar Honvédség, azon belül a magyar PRT afganisztáni törekvéseit.

Ezt követően elismeréseket adtak át. Az augusztus 23-án, a PRT konvoja ellen végrehajtott halálos kimenetelű ellenséges támadás és az október 25-i öngyilkos támadás során, az ellenséggel szemben, tanúsított kiemelkedő helytállás elismeréseként Hende Csaba átadta az általa alapított Kardokkal Ékesített Szolgálati Érdemjelet. Ezt a kitüntetést az a magyar katona kaphatja meg, aki átesett a tűzkeresztségen és annak során példásan helytállt. Ilyen kitüntetést nem adtak magyar katonának az elmúlt hatvanöt évben. Többek között Béday Kristóf szakaszvezető és Szabó Máté szakaszvezető részesült az elismerésben.

1595911557

Hende Csaba honvédelmi miniszter tájékoztatta az állományt a – katonákat is érintő – nyugdíjrendszer és az adózás változásairól. Természetesen, szólt a jövő évi tervekről és várható változásokról is, amelyek közül kellemes meglepetésként érte a katonákat a januártól tervezett missziós illetményemelés.
A beszéd után a katonák feltehették a kérdéseiket a miniszternek, amelyekre Hende Csaba azonnal válaszolt. Sokakat megnyugtatott a szerződéses katonák közül az, hogy lehetőségük lesz tizenöt év szolgálati idő után is továbbszolgálni, ha teljesítik a feltételeket és parancsnokaiknak szükségük van a további munkájukra.

Az állománygyűlés végén a honvédelmi miniszter személyesen adta át a PRT tagjainak az ajándékként hozott miniszteri érmét. A katonák örömét fokozta az, hogy a korábban megígért kevlár-sisakok is megértekeztek a látogatás napján. Hivatalosan arról is tájékoztatást kaptak, hogy heteken belül már használhatják a régen várt, nagyobb védelmi fokozatú, új, páncélozott eszközöket is.

A delegáció december 17-én délelőtt elhagyta a Camp Pannóniát és a khilagay-i bázisra repült, ahol az MH OMLT tagjait látogatta meg.

1595911557
 

1595911557
 

1595911558
 

1595911558
 

Fotó: A szerző felvételei