Ezüst pecsétgyűrű a bal kézen

A Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai épületének második emeletén található a több mint tíz éve tragikus közlekedési balesetben elhunyt Szalai István vezérőrnagy nevét viselő MH Műveleti Központ. Itt dolgozik Kriston István zászlós, aki ugyan eredeti beosztása szerint a központ Válságkezelő, Elemző és Értékelő Osztályának kidolgozója, ám mégis a parancsnok és a parancsnokhelyettes irodájának előterében találkozom vele.

A központ parancsnokától engedélyt kérve és kapva vonulunk félre egy rövid időre, beszélgetni. Kiderül, István Egerben, a ma már nem létező MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő-zászlóaljnál sorkatonaként kezdte katonai pályafutását 1992-ben. Bár először „nem tervezett hosszú időre", hiszen rendőri pályára készült, s csak az ehhez szükséges három hónapos kötelező sorkatonai szolgálatot kívánta eltölteni az egri helyőrségben.

– Mikor jelentkeztem a rendőrséghez, azt ajánlották nekem, hogy Egerben legyek sorkatona, mivel ott felderítők vannak, s a desszant képességre a későbbiekben, rendőri szolgálatom ideje alatt is szükség lehet – emlékezik Kriston zászlós, aki elárulja azt is: menet közben gondolta meg magát, s a rendőri szolgálat helyett a katonák egyenruháját választotta.

– A szakmába és a városba is beleszerettem. Aki valaha járt már Egerben, szerintem az nem is csodálkozik ezen a döntésemen. S a kötődés olyan erős volt, hogy az akkor még egy éves sorkatonai szolgálat után jelentkeztem továbbszolgálónak, vagyis ahogy akkor neveztek bennünket „téeszesnek" – mondja István, aki végig hű maradt Egerhez, hiszen csak a felderítő zászlóalj Debrecenbe költözésekor, 2007. év elején jött el az alakulattól.

S, hogy a Cívis Város helyett miért Budapestet választotta következő szolgálati helyéül, annak két oka van. Egyrészt ekkor már családjával együtt Abasáron lakott egy szolgálati lakásban, s nem akart feleségétől, gyermekétől távol kerülni. Emellett a fővárosban egy olyan beosztást kínáltak neki, amivel „más területen" is kipróbálhatta magát. Erre pedig már régóta vágyott.

A műveleti központ kidolgozójaként azonban nem sok időt tölthetett el, hiszen alig néhány hónappal budapesti munkájának megkezdése után magához hívatta Szűcs András dandártábornok, a központ akkori parancsnoka, s tájékoztatta, hogy jelentkezését elfogadták, utazhat az Amerikai Egyesült Államokba, a Sergeants Major Academy-re.

– Tavaly áprilisban kaptam ezt a lehetőséget, hogy kijuthatok a tiszthelyettesek legmagasabb szintű oktatási intézményébe. Nagyon örültem neki, hiszen mindez egy régi vágyam volt. Már öt évvel korábban, még egri szolgálatom ideje alatt megpályáztam ezt az iskolát, ám akkor sajnos nem sikerült bekerülnöm a szerencsések közé – meséli a zászlós, majd arról beszél, hogy az amerikai iskola az úgynevezett rangidős-tiszthelyettesek számára kínál szakmai fejlődési lehetőséget. Ezeket a beosztásokat a Magyar Honvédségben általában vezénylőzászlósnak nevezik.

István még a kiutazás előtt részt vett egy nyelvi felmérőn és egy alapos orvosi vizsgálaton is. Csak miután mindkettőn megfelelt, szállhatott fel a tengerentúlra tartó repülőgépre. Ez a „madár" San Antonióban landolt vele, ahol még az akadémia kezdete előtt részt kellett vennie egy kilenc hétig tartó intenzív nyelvi felkészítésen. Csak ezt követően indulhatott El Paso-ba, a Sergeants Major Academy-nek helyet adó texasi városba.

– A képzés kilenc hónapig tartott, ám még ekkor sem kezdődött azonnal, hiszen a nem amerikai katonáknak kötelezően részt kellett venniük a hathetes felkészítő kurzuson. Én az 58-as osztályba kerültem, amelyben 37 országból 49 nemzetközi hallgató volt. Rajtam kívül még a kaposvári logisztikai ezred akkori vezénylő zászlósa, Gobányi István törzszászlós volt csak magyar – mondja Kriston zászlós, akitől megtudom azt is, hogy az 58-as szám azt jelenti, hogy az akadémia megalakulása óta ennyi évfolyam végzett a tanintézetben.

A magyarok viszonylag későn kapcsolódtak be az itt folyó képzésbe, az első hallgatók egyike Bogdán Tibor zászlós volt, aki törzszászlósi rendfokozatban jelenleg a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa. Õ az 53-as osztállyal végzett. A magyar tiszthelyettesek közül egyébként eddig összesen alig kéttucatnyian mondhatják el magukról, hogy elvégezték amerikai hadsereg tiszthelyettes akadémiáját.

A kilenc hónapos kurzust négy fázisra osztották fel a szervezők – tudom meg Kriston István zászlóstól. Az elsőben, azaz a

A második fázis, a leadership-szakasz a vezetéselmélet elsajátításának időszaka volt. A tanulók itt különféle szituációkat gyakoroltak, mégpedig a hadszíntéri tapasztalatok alapján. Kriston zászlós elmondása szerint, ezt a szakaszt szerette a legjobban, hiszen valóban hasznos ismereteket kaptak.

A kurzus harmadik szakaszát forrásgazdálkodásnak nevezték, a hallgatók ekkor ismerték meg az amerikai hadsereg felépítését, s itt sajátították el a parancskészítés metódusát, rendszerét is. Megtanulták például, hogy mi a teendő akkor, ha a hadszíntéren elesik egy katona. Hogyan kell hazahozatni, vagy éppen értesíteni a családját a tragédiáról. Ebben a fázisban azt is be kellett mutatniuk a külföldi hallgatóknak, hogy saját hadseregükben miként működnek ezek a rendszerek.

A kilenc hónapos akadémiai oktatás utolsó fázisában hadműveleti munkát folytattak a résztvevők. István ezt azért szerette, mert Egerben hosszú ideig hadműveleti tiszthelyettes beosztásban szolgált, s az ott elsajátított ismereteket az USA-ban is tudta alkalmazni. Persze rengeteg új ismeretet is tanult.

A tanfolyamot sikeresen elvégző hallgatók egy ezüst pecsétgyűrűt kaptak, Kriston zászlós a mai napig büszkén viseli bal keze gyűrűsujján.

– Ez a gyűrű számomra nagyon fontos. Többek között azért, mert azt jelképezi, hogy elértem egy olyan szintre, ami sokaknak egyáltalán nem adatik meg. Nekem viszont hosszú évek óta ez volt az álmom, hiszen ezért képeztem magam, ezért akartam jobb lenni, a szakmai pályafutásomban minél többet elérni. És úgy érzem, hogy van még mint tennem – mondja a zászlós, aki a tanfolyamon szerzett ismereteknek már eddig is több hasznát vette. Például több gyakorlaton és nemzetközi felkészítésen vett részt hazaérkezését követően, s úgy érzi, hogy a külföldi vezénylő zászlósokkal – vagy ahogy ő nevezi ezt a kategóriát: rangidős-tiszthelyettesekkel – való együttműködése sokkal jobb, gördülékenyebb lett.