Fegyvernemi ünnep a légtérellenőrzőknél

Az ünnepi állománygyűlésen megjelent vendégeket, köztük Pintér Zoltán vezérőrnagyot az MH ÖHP parancsnokhelyettesét, valamint az ezred állományát Szűcs József mérnök alezredes, megbízott ezredparancsnok köszöntötte.

Ezt követően Vörös Zoltán őrnagy, a MH 11. radarszázad parancsnoka olvasta fel a HM Honvéd Vezérkar főnökének köszöntő levelét. Tömböl tábornok a levelében hangsúlyozta: „Az Önök fegyverneme az, amely információt szolgáltat arról, hogy mi történik hazánk légterében. Ez a folyamatos szolgálat, amelynek munkája nélkülözhetetlenül épül be mindennapjainkba, ad biztonságot és bizonyosságot a repülőeszközökkel zsúfolt világunkban." Kiemelte: Az itt szolgálatot teljesítő katonák ma, Bay Zoltán professzor zsenialitása előtt tisztelegnek. „A választott példakép elkötelezettsége, tevékenységének tisztelete ösztönözze Önöket arra, hogy ismereteik folyamatos bővítésével mindenkor képesek legyenek a kor kihívásainak, a NATO és az Európai Uniós tagsággal járó követelményeknek megfelelni." A továbbiakban a vezérkari főnök megköszönte a személyi állomány eddig végzett munkáját, azt hogy a légtérellenőrző rendszer a NATO csatlakozásunk óta képes megfelelni a szövetségben vállalt kötelezettségeinek.

Benkő Tibor altábornagy köszöntő levelét Gulyás László őrnagy, az első gerincradar-mérőpont parancsnoka ismertette. Benkő tábornok a levelében kifejtette: ehhez a naphoz kötődik egy nagyon jelentős magyar tudományos eredmény, a Hold-radar kísérlet, amelyet a magyar tudósok egy csapata Bay Zoltán vezetésével 1946. február 6-án fejezett be. Ekkor jelentették be, hogy sikerült a Holdra mikrohullámú jelet küldeni és a Holdról visszavert jelet érzékelni. Rádiótechnikai eszközből kibocsátott mikrohullámú jellel először sikerült megmérni a Hold Földtől való távolságát. Ez a felfedezés lett annak az alapja – folytatódott a köszöntő levél –, hogy a radarok képesek pontos tájékoztatást adni arról, mi történik hazánk légterében. „Az elmúlt időszakban megvalósult fejlesztések révén a légi vezetésirányítási rendszerek területén, valamint az új háromdimenziós radarok rendszerbeállításával – az Önök kiemelkedő szakmai ismeretei mellett – a legmodernebb technikai háttér is biztosított lesz a Magyar Köztársaság légterének folyamatos, ellenőrzéséhez és védelméhez", állt Benkő Tibor levelében, aki a továbbiakban kiemelte: a folyamatos légtérellenőrzés nagy odafigyelést, precizitást, valamint szakmai elhivatottságot igényel. Az eddig végrehajtott NATO felméréseken ezt a felkészültségét bizonyította ez az állomány. Végezetül megköszönte az egész személyi állomány munkáját és sok sikert, kitartást kívánt az elkövetkezendő évek és hónapok feladataihoz. Kérte, hogy merítsenek erőt Bay Zoltán életútjából, aki a halála előtti években ezt mondta: „Sohasem tagadtam, hogy magyar vagyok, magyar maradtam és már az is maradok, amíg ennek a világnak a poros útjait taposom."

Az ünnepi beszédet ebben az évben Szűcs József mérnök alezredes, megbízott parancsnok tartotta. Bevezetőjében megemlékezett Bay Zoltán fizikus munkásságáról és annak a jelentőségéről, mit hozott ez a kísérlet a radartechnika fejlődésében. Kiemelte: szinte egyszerre folytak ilyen kísérletek a budapesti Egyesült Izzóban és az Egyesült Államokban lévő Belmar kutatólaboratóriumában. A két kutatócsoport egymástól függetlenül ugyanazt az eredmény produkálta. A lehetőségek tekintetében a csoportok között nagy különbségek voltak. Amíg az amerikai csoport mögött a tudomány, valamint egy erős ipar és jelentős tőke állt, addig a magyarok mögött egy háború pusztította, kirabolt és éhező Magyarország volt. „Azt a műszert és berendezést, amit Amerikában csak le kellett emelni a polcról, a magyar kutatóknak ki kellett találniuk, meg kellett tervezniük és le kellett gyártaniuk." Bay Zoltán egy 1986-os interjúban a következőket mondta: „Amikor Magyarország Németország szövetségeseként belépett a második világháborúba, a katonai vezetés rádöbbent: igen nagy a valószínűsége annak, hogy hazánkat bombatámadások érjék. A Honvédelmi Minisztérium tehát elrendelte, hogy létre kell hozni a mikrohullámú hírközlést, és ami még fontosabb, a repülőgépek mikrohullámú felderítését. Parancsba adták a feladatot: készítsünk katonai radart."

A magyar kutatócsoport – folytatta ünnepi beszédét – 1944 tavaszára jutott el abba a helyzetbe, hogy kísérletet tettek a Holdról visszaverődő jelek vételére. A háború közelsége és a bombázások miatt vidékre kellett költöztetni a kutató laboratóriumot. A kísérleteket csak 1945 februárjában kezdhették újra, de az oroszok közben leszerelték a fő bázisukat az Egyesült Izzót és hadzsákmányként elvitték a berendezéseit. Végül 1945 nyarán újra hozzáfogtak a kísérletekhez és 1946 február 6-án az ellenőrző kísérletek után jelenthették be a sikert: mikrohullámmal „megérintették" a Holdat. A parancsnokhelyettes elmondta: ez a nap lehetőséget ad arra, hogy egy kicsit visszatekintsenek a radarok történetére. A világ első radarberendezésnek nevezhető eszközét Christian Hülsmeyer német mérnök 1904-ben készítette. A „Telemobiloszkóp" nevű berendezésével egy hadihajó méretű tárgyat három kilométeres távolságban volt képes érzékelni. Az angol Robert Watson-Watt 1936-ben rámutatott arra, hogy egy eljövendő háborúban a rádióhullámokkal végzett felderítésnek igen nagy jelentősége lesz. A katonai kutatások titkos körülmények között ekkor indultak meg. A kutatásokban jelentős mérföldkő volt az, hogy 1940-ben angol-amerikai együttműködés alapján kifejlesztettek egy új adóberendezést, ami már magnetronnal működött.

A háború alatt Magyarországon Bay Zoltán és kutatócsoportja négyféle rádiólokátort fejlesztését tűzte ki célul és tulajdonképpen ennek a katonai fejlesztésnek lett „mellékterméke" a Hold-radar kísérlet. A „Sas" fedőnevűt, a bombázó kötelékek felderítésre készítették és ezt 1943 nyarán a Jánoshegyen telepítették. A kezelőfülkében két katona dolgozott, az egyik a műszerek beállítását végezte, a másik a céljelek távolsági és oldalszög adatait olvasta le és vitte fel a térképre. A felderítési adatokat a budapesti Sziklaközpontba továbbították. A légvédelmi tüzérség munkáját segített a „Borbála" fedőnevű radar, ami a tűzvezetéshez a 30 kilométeres körzetben belépő repülőgépekről adott paramétereket. A háború alatt két Sas és egy tucatnyi Borbála radar készült el, de a többi fejlesztések megvalósítására már nem volt idő.

A múlt felidézését követően Szűcs alezredes a jelennel foglakozott. Kiemelte: a jelenlegi NATO követelmények, valamint a levegőben kialakult helyzetek megoldása gyorsaságot, kreativitást, flexibilitást követel meg. Alapfeladatuk teljesítésével, a légtérfigyelés folyamatos fenntartásával, „a légtérben folyó repülések ellenőrzését, megfigyelését, azonosított valósidejű légi helyzetkép előállítását és ezeknek az adatoknak továbbítását biztosítjuk." A NATO háromévenként ellenőrzi ezt a képességünket – folytatta a parancsnok helyettes. Az elmúlt évben ez az ellenőrzés kiváló minősítéssel zárult, amely eredményben mindenki munkája benne volt. Köszönetet mondott ezért a teljesítményért. „Büszke vagyok arra, hogy ilyen emberekkel szolgálhatok együtt. Az Önök felkészültsége, hivatástudata és a szakmaszeretete szilárd és megbízható alapot jelent az előttünk álló időszak kihívásainak való eredményes megfelelésre." – zárta ünnepi beszédét Szűcs alezredes.

Az ünnepség második részében emléktárgyak és emléklapok átadására került sor, majd a jelenlévőknek a Helyőrségi Klub Bakony Honvéd táncegyüttese adott nagysikerű műsort.

Az ünnepség a Kossuth laktanya udvarán elhelyezett kopjafánál folytatódott. Itt ünnepi beszédet mondott Szabó Pál nyugállományú mérnök ezredes, az ezred egykori parancsnoka. A kopjafa előtt – hangsúlyozta – most azokra emlékezünk, akik az elmúlt 60 évben itt ebben az ezredben teljesítettek szolgálatot. De tisztelgés ez a jelenkor katonái előtt is, akik 24 órában télen, nyáron, ünnep és hétköznap védik a hazájukat az indikátor csövek, vagy az ASOC monitorai előtt ülve. Emléke ez a kopjafa annak „a sok ezer hivatásos és szerződéses, valamint több tízezer sorkatonának, akik nemcsak megtanulták ezeknek a berendezéseknek a kezelését, hanem sokan közülük mesterei is lettek ennek a szakmának."

Végezetül kérte: a nagy elődök előtt tisztelegve helyezzék el a megemlékezés koszorúit, hajtsanak fejet a múlt és a jövő légtérellenőrző katonái előtt. Az ünnepség a kopjafa megkoszorúzásával zárult.