Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gyászistentisztelet Budapesten Lech Kaczynski emlékére

Szöveg: honvedelem.hu |  2010. április 13. 6:49

A Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálata ökumenikus gyászistentiszteletet tart a repülőgép-szerencsétlenségben elhunytakra emlékezve 2010. április 14-én 19.30-kor Budapesten a Szent István-bazilikában. Az istentiszteletre várnak minden jószándékú embert, aki együtt szeretne imádkozni és virrasztani a lengyel repülőgép-szerencsétlenség áldozataiért.

Vasárnap lesz az oroszországi repülőszerencsétlenségben elhunyt Lech Kaczynski lengyel elnök temetése – közölte weboldalán a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap. A gyászszertartást a varsói Pilsudski téren rendezik – közölte az államfői teendőket ellátó Bronislaw Komorowski, a törvényhozás elnöke.

A temetésen Barack Obama amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz kormányfő is részt vesz, de hírek szerint Dmitrij Medvegyev orosz elnök is megjelenhet, és Sólyom László köztársasági elnök, valamint Bajnai Gordon magyar miniszterelnök is ott lesz.

Kapcsolódó anyagok:

A lengyel elnöki gépnek nem volt technikai problémája

Kaczynski-baleset: még sokkban a világ