Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gyümölcsöző együttműködésre számítanak

Szöveg: Bleszkán Szilárd |  2012. augusztus 23. 14:06

„Újbuda katonakerület!” – hangsúlyozta dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára augusztus 23-án, csütörtökön Újbudán, a Petőfi Sándor laktanyában, ahol Kun Szabó István dandártábornok, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka és dr. Hoffmann Tamás, a XI. kerület polgármestere írt alá együttműködési megállapodást egymás tevékenységének elősegítéséről.

1595940369
Simicskó István – aki a XI. kerület, azaz Újbuda országgyűlési képviselője – kiemelte: „önmagában az a szellemiség, az az értékrend, amit a Magyar Honvédség képvisel, a nevelés fontos része is egyben".

Az államtitkár javasolta, hogy az együttműködés részeként minél több kerületi iskolást hozzanak el a laktanyába, hiszen a „magyar fiatalok számára előnyöket jelent, ha a katonai értékrendből, a bajtársiasságból, az együttműködésből erőt tudnak meríteni" – fogalmazott Simicskó István.

„Minden együttműködés akkor válik teljes értékűvé, ha tartalommal tudjuk megtölteni" – mondta Kun Szabó István. A dandártábornok biztosítottnak látja ennek feltételeit, így rendkívül jó és gyümölcsöző együttműködésre számít.

Kun Szabó István köszönetet mondott az újbudaiaknak, amiért helyet adnak a katonáknak kerületükben.

A dokumentum aláírása egy „már eddig is meglévő együttműködésnek a formalizálása", amely abból adódóan alakult ki, hogy a civilek és a katonák együtt élnek Újbudán, így hasonlóak a gondjaik, problémáik is – mondta dr. Hoffmann Tamás. A kerület polgármestere az együttműködés részeként a honvédséghez párosuló hagyományt szeretné minél szélesebb körben ismertté tenni.

A megállapodás részeként a Budapest helyőrség dandár kötelezettséget vállal arra, hogy az önkormányzat által szervezett rendezvényeken díszelgési és biztosítási feladatokat lát el. A lefektetett célok között az is szerepel, hogy – az iskolásokon túl – a kerület lakosságának lehetősége lesz arra, hogy megismerje az alakulatot, ahol több ezer katona teljesít szolgálatot.

1595940370
 
1595940370
 

 Fotó: Galovtsik Gábor