Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hagyományos értékei megőrzése mellett újul meg a NATO

Szöveg: D. A. |  2010. szeptember 7. 22:23

A NATO-nak reagálnia kell a 21. század új biztonsági kihívásaira, ám egyszersmind meg kell őriznie azon értékeket is, melyek talaján létrejött – hangsúlyozta a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen tett látogatása során Karl Lamers, a német törvényhozás védelmi bizottságának alelnöke, az Atlantic Treaty Association elnöke.

Vizi E. Szilveszter, a Magyar Atlanti Tanács elnöke meghívására hivatalos látogatást tett hazánkban Karl Lamers, a Bundestag tagja, a német törvényhozás védelmi bizottságának alelnöke, az Atlantic Treaty Association elnöke. Karl Lamers kedden délelőtt találkozott Martonyi János külügyminiszterrel, majd Hende Csaba honvédelmi miniszterrel, délután pedig a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre látogatott. Magyarország egyetlen katonai felsőoktatási intézményének Hungária körúti főlétesítményében először a Magyar Ifjúsági Atlanti Tanács képviselőivel és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatóival ült le egy kötetlen beszélgetésre az intézmény könyvtárában, majd ezt követően előadást tartott a NATO új stratégiai koncepciójáról a meghívott vendégek és az érdeklődők előtt.

Közös értékek és szolidaritás

1595907029
Hlács András, a Magyar Ifjúsági Atlanti Tanács elnökének köszöntője után Karl Lamers röviden felelevenítette Magyarországgal kapcsolatos élményeit, hangsúlyozva, hogy nem pusztán vendégként, hanem barátként érkezett hazánkba. „Budapesten tartózkodtam 1989. november 9-én, amikor leomlott a berlini fal, így az elsők között lehettem, akik köszönetet mondhattak Magyarország népének az ebben játszott szerepükért", emlékezett vissza Karl Lamers, aki ezt követően őszinte részvétét fejezte ki az augusztus 23-ai afganisztáni támadás két magyar katonaáldozatának halála miatt.

Az afganisztáni tragédia kapcsán Karl Lamers kiemelte: a történtek ismét rámutattak a közép-ázsiai országban végzett NATO-tevékenység fontosságára. „Nekünk, szövetségeseknek együtt, szolidaritásban kell dolgoznunk Afganisztánban, hogy elkerüljük az onnan kiinduló terrorista tevékenységet, ami például 2001. szeptember 11-éhez is vezetett", fogalmazott, hangsúlyozva, hogy tőle is gyakran megkérdezik, mit keres a NATO olyan messzi országokban, mint például Afganisztán. „Sőt, akárhová megyek, mindenütt azt tapasztalom, hogy az emberek jelentős része nem is tudja pontosan, miről szól, miért dolgozik a NATO. Ezért is tartom nagyon fontosnak, hogy most itt lehetek önök között, hiszen az értékek csak és kizárólag a fiatalok meggyőzése által adhatók át", mondta.

Hlács András kérdésére válaszolva Karl Lamers elismerte: 61 évvel ezelőtti létrejöttekor a NATO elnevezés valóban mást takart, mint ma, a szövetség által vallott és képviselt értékek azonban nem változtak. „Mindannyian együtt dolgozunk ezen értékek alapján", mondta, majd külön kiemelte a kollektív védelem elvét kimondó 5. cikkelyt, mint ennek legkézzelfoghatóbb bizonyítékát. „A NATO-nak ugyanakkor választ kell adnia a 21. század kihívásaira, hiszen a világ megváltozott. Napjainkban már nem két politikai és katonai tömb áll szemben egymással, hanem olyan határokon átívelő kihívásokkal kell szembenéznünk, mint a globális terrorizmus, a klímaváltozás és a migráció okozta feszültségek, a vízhiány, a kibernetikus hadviselés. A NATO új stratégiai koncepciójának azt kell bizonyítania, hogy nemcsak jól látjuk és felismerjük ezeket a kihívásokat, de egyben választ is tudunk adni rájuk."

Van-e olyan határ, melyet a NATO nem léphet át, akár földrajzi, akár egyéb értelemben? – hangzott el hallgatói részről a kérdés. Karl Lamers kiemelte, hogy az új stratégiai koncepciónak erre a felvetésre is választ kell adnia, egyértelművé téve, hogy a szövetség nem kíván világrendőrséggé válni. „A problémákat azonban néha ettől függetlenül is messze a határainktól, az eredetüknél kell kezelni. Csak így tudjuk megelőzni, hogy azok aztán eljussanak a mi otthonainkba is", mutatott rá, példaként ismét a 9/11-es eseményeket kiemelve. „Mindehhez természetesen – a közös értékek jegyében – szövetségeseket is kell keresni a szövetségtől földrajzilag távol eső régiókban is. Ennek jegyében folytatunk rendszeresen egyeztetéseket Ausztráliával, Japánnal, Dél-Koreával, sőt, Mongóliával is."

1595907029
A NATO és Oroszország viszonyát illetően Karl Lamers leszögezte: a szövetségnek szüksége van Moszkvára ahhoz, hogy a célzott békét és biztonságot el tudja érni. „A közel-keleti feszültségek, Afganisztán, illetve Irán és Észak-Korea nukleáris programja olyan fenyegetések, melyek egyszerre veszélyeztetik Oroszországot, az Európai Uniót és a NATO-t", fogalmazott, hangsúlyozva a NATO és Moszkva közös bizottságának évek óta kölcsönös bizalmon alapuló munkáját. „Oroszország számára azonban egyértelművé kell tenni, hol húzódnak azok a vörös vonalak, melyeket nem léphet át, legyen szó akár Grúziáról, akár Koszovóról, akár egyéb katonapolitikai kérdésekről", tette hozzá.

A NATO afganisztáni küldetésének jövőjét firtató kérdésre Karl Lamers úgy felelt: elképzelhető, hogy a háború nem nyerhető meg, de elveszíteni sem szabad azt, hiszen ebben az esetben a szövetség hitelessége forogna kockán. „Barack Obama amerikai elnök nemrég arról beszélt, hogy 2011 közepén talán megkezdődhetnek az egyeztetések a kivonulásról, de én ezt a magam részéről kétlem. Afganisztánt csak akkor szabad elhagyni, amennyiben a helyi katonai és rendőri erők már képesek fenntartani a stabilitást és a biztonságot, ha nem is az összes tartományban, de legalábbis a nagyrészükben", vélekedett, szintén kérdésre válaszolva kiemelve Pakisztán szerepét is a rendezésben. „Az afganisztáni helyzet Pakisztán nélkül nem oldható meg." Karl Lamers ugyanakkor azt is leszögezte, hogy Afganisztánra nem szabad nyugati típusú demokráciát erőltetni, hiszen a helyi törzsi politikai hagyományok gyökeresen eltérnek ettől. „Valami olyat kell létrehozni, ami a demokráciához hasonló, és segíteni kell a helyi erőket a jobb kormányzásban, a korrupció és a kábítószer-kereskedelem felszámolásában. Manapság már Hamid Karzai elnökkel is mindenki érezteti, hogy nem végtelen történetről van szó: neki is jobb kormányzásra kell törekednie."

Az együttműködés az egyetlen lehetőség

A kötetlen beszélgetést követően Karl Lamers az egyetem dísztermében tartott előadást, ahol először Lakatos László nyugállományú okleveles mérnök vezérőrnagy, majd Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia egykori és a Magyar Atlanti Tanács jelenlegi elnöke köszöntötték a vendéget. „Az együttműködés nem egy lehetőség a sok közül, hanem az egyetlen út", fogalmazott előadásában Karl Lamers, aki itt is hangsúlyozta: a szövetség gyökeresen megváltozott világpolitikai körülmények között, a hidegháború befejeztét követően is igazolta életképességét és fontosságát, és ez a jövőben sem lesz másképp. „Szkeptikusok az alapítás idején is voltak, de az idő beigazolta, hogy tévedtek. A katonai szövetség mára egy olyan politikai szervezetté fejlődött, melynek katonai eszközök is a rendelkezésére állnak, és éppúgy bizonyította nélkülözhetetlenségét a hidegháború után, a balkáni rendezés éveiben, mint 2001. szeptember 11-ét követően. Nincs még egy ennyire elfogadott, sokrétű és sikeres katonai szövetség a világon, mely a stabilitás zálogát jelenti egy instabil világban. Egyszerre küzdünk a terrorizmus és a kalózkodás ellen, és egyszerre segítjük a pakisztáni árvíz áldozatait."

1595907029
 

Karl Lamers az új stratégiai koncepció és a NATO átalakítása kapcsán kiemelte: a legfontosabb, hogy a dokumentumban tételesen szerepeljenek a 21. század aktuális kihívásai. „2001. szeptember 11-ével új fejezet kezdődött a világpolitikában. A veszélyeknek nem állják útjukat az országhatárok: a terrorizmus, a tömegpusztító fegyverek proliferációja, a bukott államok, a migráció, az energiahiány, a kibernetikus hadviselés, a klímaváltozás vagy a vízhiány nem tartóztatható fel a mesterségesen meghúzott vonalaknál", fogalmazott. Mint mondta, az új stratégiai koncepciónak legalább 10-15 évre kell szólnia, és az új kihívásokra adott válasz mellett is tartalmaznia kell mindazon értékeket, melyek talaján a szövetség annak idején megalakult. Emellett fontosnak nevezte a kommunikációs tevékenység fejlesztését is, hogy minél szélesebb kör ismerkedhessen meg a NATO tevékenységével.

1595907030
1595907030
1595907030

Fotók: Dévényi Veronika