Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédemlékművet avatott Hende Csaba Belényesen

Szöveg: honvedelem.hu / erdely.ma |  2012. január 15. 15:43

Hende Csaba honvédelmi miniszter jelenlétében avattak második világháborús honvédemlékművet január 15-én, vasárnap a dél-bihari Belényesen, a város környéki harcokban 1944-ben megsérült, majd a hadikórházban hősi halált halt tíz magyar honvéd tiszteletére. Az avatást a Vidéki Ifjúsági Szövetség, a történelmi egyházak belényesi képviselői, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bihar megyei és belényesi szervezetei rendezték meg.

Az emlékünnepség a belényesi  római katolikus templomban ökumenikus szentmisével kezdődött, Fodor József, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség általános helynökének celebrálásával, majd Réman Elek István belényesi református lelkipásztor mondott emlékbeszédet.

A szentmisét követően Farkas Zoltán, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva a feltámadásba és az örök életbe vetett hitet.

Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke az egymás felé fordulást és egymás megsegítésének jelentőségét emelte ki, majd Belényes polgármestere, Adrian Domocoș román nyelven köszöntötte a meghívott magas rangú vendégeket és az emlékezőket, hangsúlyozva, hogy a halálnak és a hősiességnek nincs sem vallása, sem etnikuma, ezért a temetőben fekvő magyar honvédekre a belényesi románság is úgy tekint mint mártírokra. A templomi megemlékezés a helyi iskola magyar tagozatos diákjainak rövid, alkalomhoz illő műsorával ért véget.

1595930124
A római katolikus és református temetőben leleplezendő emlékmű köré összegyűlteket Miklós János képzőművész, megyei önkormányzati képviselő köszöntötte, aki elmondta az ott nyugvó honvédekről mindazt, amit az évek során sikerült megtudni róluk.

Hende Csaba honvédelmi miniszter emlékbeszédében kiemelte, hogy a véres huszadik század a szenvedésé, a háborúskodásé volt, most viszont nekünk azt a harcot kell megvívnunk, amelynek révén közösen találunk rá a békéhez vezető útra.

„A mi feladatunk, hogy megnyerjük a békét, amelyben magától értetődik, hogy mindenki a saját anyanyelvén álmodik, s megértjük, hogy ez másoknak is ugyanolyan fontos. Románia ma Magyarország szövetségese, elindultunk egymás felé, és együtt keressük a béke útját" – mondta a miniszter.

Cseke Attila RMDSZ-szenátor gondolatait követően Hende Csaba és Adrian Domocoș leplezték le az emlékművet, majd koszorúzással zárult az emlékezés.

Fotó: erdely.ma, HM Katonai Hagyományőrző és Hadisírgondozó Osztály