Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Igazi repülőidőben búcsúztatták el Janicsek Andrást

Szöveg: Trautmann Balázs |  2008. július 9. 19:08

Ragyogó kék ég, alig néhány fehér felhővel – igazi repülőidőben búcsúztatta el Janicsek András alezredest családja, bajtársai és a magyar katonai repülés világa. Az alezredes pilótatársával együtt június 20-án vesztette életét, amikor Fehérgyarmat közelében lezuhant az általuk vezetett Albatrosz vadászrepülőgép.

Katonai tiszteletadással és a római katolikus szertartás szerint búcsúztatták és temették el szerda délután a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis pilótáját.

A Fehérgyarmat mellett főhadnagy pilótatársával együtt repülőkatasztrófát szenvedett alezredes temetésén részt vett Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Palásti Ferenc dandártábornok, a Köztársasági Elnöki Hivatal katonai főosztályának vezetője és Mikita János mérnök altábornagy, a vezérkari főnök helyettese.

S persze barátok, ismerősök, pilóta- és katonatársak, akik ismerték és kedvelték a több ezer repült órás kiképzőpilótát, a kanadai NFTC-program oktatóját, számos ifjú és sok nemzetből kikerülő tehetség útjára bocsátóját.

Pető István dandártábornok, a kecskeméti repülőbázis parancsnoka búcsúzott repülőtársától, a Kanadából tervekkel tele hazatért pilótától. Janicsek alezredesre, mint a tenni akarásra és a mások segítésére mindig kész, a közösségért élő vadászpilótára emlékezett csendesen.

Legidősebb fia, Andris írta: „Apa adta nekem az Életet, megtanított arra, amit tudok. Ott volt, amikor kellett a segítség. Mindent megtett jólétünkért. Mutatta a jó és a helyes utat. Ezeket a sorokat neki szentelem, akire mindig és nagyon büszke voltam s leszek, s felnézek reá."

Az alezredes hamvait tartalmazó urnát a díszszakasz sortüzének csattanó hangjaira helyezték el a sírban.

A koszorúk beborították a friss sírhantot, de a gyászolók fájdalmát nem tudták elfedni…

Alezredes úr, nyugodj békében!

fotók: Rácz Tünde

1595878258
1595878259