Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Iskolapélda

Szöveg: honvedelem.hu |  2012. március 7. 11:55

„Ha érdekel a honvédelem és az elektronika, nálunk a helyed!” Honlapján lakonikus rövidséggel ekként invitálja padjaiba a diákságot a debreceni Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium. A tanintézet a KatonaSuli-program, egyben a katonai alapismeretek tantárgy oktatásának egyik fellegvára.

1595932507
Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár az elsők közt kapcsolódott be a KatonaSuli-programba. Az idei tanévben már harminc általános iskolában és hét középiskolában tartanak foglalkozásokat, a történelmi református kollégiummal és a Debreceni Egyetemmel pedig előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a jövőbeli együttműködésről. A legszorosabb kapcsolatot a Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégiummal alakították ki, melyet – jelenlegi formájában – 1990 júniusában alapított Debrecen város önkormányzata; az intézmény ekkor vette fel a holográfiai módszer felfedezéséért és fejlesztéséhez való hozzájárulásáért fizikai Nobel-díjat kapott tudós nevét is. Az intézménynek szakmai tekintetben két önálló egysége van: a szakközépiskola és a kollégium. A szakközépiskola célja, hogy a régió szakemberigényét biztosítsa a gyengeáramú szakterületen, valamint az elektronikai technikusképzésben. A tanulók az országos képzési jegyzék szerinti technikusi végzettségeket szerezhetnek, egyharmaduk ugyanakkor nem csupán érdeklődik a katonaság iránt, hanem az ilyesfajta ismereteket tanulni is akarja – a KatonaSuli-program, illetve a katonai alapismeretek tantárgy keretében.

S hogy e sajátos oktatás biztos alapokon nyugodjon, Hende Csaba honvédelmi miniszter és a városi önkormányzatának képviselője, Papp László alpolgármester szándéknyilatkozatot írt alá még tavaly szeptemberben. Eszerint a felek kinyilvánították, hogy a hazaszeretet, a bajtársiasság, a rend és a fegyelem értékeinek közvetítésében, a katonai alapismeretek érettségi tantárgy elsajátításának katonai és pedagógiai szakmai megalapozásában, a szakközépiskola katonai szellemiségű nevelési környezetének kialakításában együttműködnek.

További részletek a Magyar Honvéd magazin március 9-én, pénteken megjelenő számában!