Kivonási tünetek (1.)

De kezdődjön a történet – a szovjet katonai jelenlét „jogi alapjainak", az ideiglenesen állomásozók végleges távozásának története – annak rendje és módja szerint, elölről.
„A jelen Szerződés életbelépését követően minden Szövetséges fegyveres erőt 90 napon belül Magyarországból vissza kell vonni…" A második világháborút lezáró 1947-es párizsi békeszerződés reményt keltő passzusához nevüket adták a részes államok, köztük a Szovjetunió is. A francia fővárosban tető alá hozott dokumentum imént idézett 22. cikke magyar szempontból reményt keltő szövegrész volt. A passzus azonban így folytatódik: „…mindazonáltal a Szovjetuniónak fennmarad a joga magyar területen oly fegyveres erők tartására, amelyre szüksége lehet ahhoz, hogy a Szovjet hadseregnek az ausztriai Szovjet megszállási övezettel való közlekedési vonalait fenntartsa."

Egészen 1955. május 15-éig, az osztrák államszerződés aláírásáig állt fenn a nemzetközi paragrafusok diktálta helyzet. Történt ugyanis, hogy az osztrák államszerződés megkötését előkészítő – 1955. április 12-e és 15-e között Moszkvában megtartott – tárgyalásokon Ausztria kötelezte magát a svájci típusú semlegesség kimondására, s ennek fejében vállalta a Szovjetunió, hogy csapatait az államszerződés hatályba lépéséig, de legkésőbb december 31-ig Ausztriából kivonja. Zsukov marsall, a Szovjetunió akkori honvédelmi minisztere 1955. július 31-én az osztrák államszerződés hatálybalépése után nyílt parancsban közölte: „Valamennyi, Ausztriában állomásozó szovjet csapatot 1955. október 1-jéig a Szovjetunió területére kell helyezni. A Szovjetunió fegyveres erőinek összlétszámát az Ausztriából kivont csapatok létszámával csökkenteni kell." A „sógorok" területéről távoztak e kéretlen vendégek, csakhogy a csapatok egy részét – Zsukov idézett parancsával ellentétben – Magyarország területén „felejtették". Az 1955 szeptemberében Magyarországon felállított szovjet Különleges Hadtest állományába kettő – a 2. és 17. – gépesített gárdahadosztály, a 195. vadászrepülő, a 177. bombázórepülő hadosztály, a 20. pontonos hidászezred, valamint légvédelmi, fegyvernemi és más szakcsapatok kerültek. A hadtest parancsnoksága Székesfehérvárra települt, főerői Szombathely, Kecskemét, Pápa, Debrecen, Szolnok, Cegléd, Sárbogárd, Veszprém, Hajmáskér, Győr, Körmend és Komárom helyőrségekben állomásoztak.

Az ideiglenesség ismét „végleges árnyalatot" kapott, s megint csak megállapíthatjuk: se híre, se hamva nem volt az állomásoztatás jogi alapjainak. A szovjet csapatok magyarországi tartózkodását az egy esetleges külső támadás kollektív elhárítása céljából 1955 májusában köttetett Varsói Szerződés sem tette lehetővé. S hogy el ne feledjük: az 1956-os forradalom és szabadságharc épp az ideiglenes szovjet katonai erő bevetésével veretett le. A kutatások szerint a katonai beavatkozás (mely 1956. október 23-án megindult) egy utólagosan szentesített minisztertanács elnöki kérésre következett be. Sőt, a beavatkozó csapatok jelentős része magyarországi helyőrségekből vonult be Budapestre, olyan helyőrségekből, amelyekben minden jogalapot nélkülözően állomásozott.

Lapozzunk tovább „ideiglenes" történetünkben. A forradalom és szabadságharc leverését követően 1957 márciusában egy moszkvai tanácskozásról jelent meg a hír: a két fél megegyezett, hogy a közeljövőben tanácskozásokat folytat a szovjet csapatok magyarországi tartózkodásának létszámának és állománya meghatározásának, valamint elhelyezésének céljából, és egyezményt köt. Íme a tárgyalás végeredménye:

„1957. évi 54. törvényerejű rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének Kormánya között a Magyar Népköztársaság területén ideiglenesen tartózkodó szovjet csapatok jogi helyzete tárgyában Budapesten 1957. május 27-én aláírt egyezmény kihirdetéséről…
…A Magyar Népköztársaság Kormánya és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének Kormánya… rendezni óhajtván a szovjet csapatoknak a Magyar Népköztársaság területén való ideiglenes tartózkodásával kapcsolatos kérdéseket… az alábbiakban állapodtak meg:

1. Cikk

A szovjet csapatok ideiglenes tartózkodása a Magyar Népköztársaság területén semmiképpen sem érinti a magyar állam szuverenitását; a szovjet csapatok nem avatkoznak be a Magyar Népköztársaság belügyeibe…"

Ismét egy szemfényvesztő megállapodás, ismét a véglegességet sugalló egyezmény. Nos, ami az újdonsült katonai tömb doktrínáját illeti, aszerint az egyik európai háborús terület, a délnyugati hadszíntér, azaz az észak-olasz hadászati irány Szombathely–Graz–Klagenfurt–Udine–Milano–Torino, illetve Budapest–Kaposvár–Ljubljana–Gorizia–Milano–Torino volt.
Vagyis, a szovjet erők magyarországi állomásoztatásának kialakult egy hallgatólagos „szükséges szövetségesi" indoka. Egy kis kitérőt téve történetünkben, az már cseppet sem volt hallgatólagos elhatározás, hogy a közvetlen háborús veszély időszakában a Magyar Néphadsereg 5. hadserege, valamint a 3. hadteste, az akkori létszám- és eszközhelyzet alapján, mintegy százhúszezer katona, ezerkétszáz harckocsi, ezerháromszáz löveg és aknavető, kilenc hadműveleti-harcászati-, tizennyolc harcászati rakétakilövő-állvány a Magyarország területén állomásozó szovjet Déli Hadseregcsoport Parancsnoksága állományából megalakuló Délnyugati Front Parancsnokság alárendeltségébe került volna.

(Folytatjuk)

Fotó: Archív