Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Középiskolások vendégségben a Zrínyin

Szöveg: Demeter Ferenc |  2009. április 29. 7:23

Középiskolás lányokat és fiúkat láttak vendégül a Nemzetvédelmi Egyetemen egy napra. Õk voltak azok, akik részt vettek a NATO tagságunk 10 éve vetélkedősorozaton, és az utolsó fordulóban bejutottak az országos döntőbe. A látogatás eredetileg csak az első helyezett csapatnak járt volna, de végül a többi versenyző fiatal is az élmény részese lehetett.

A rendezvényt Prof. Dr. Vámosi Zoltán, a TIT Hadtudományi és Biztonságpolitikai Közhasznú Egyesületének elnöke nyitotta meg, és köszöntötte az egyetemre érkezett látogatókat. Elmondta, hogy a versenysorozat jelentős állomásához érkeztek azzal, hogy ma bemutathatják a versenyzőknek a magyarországi katonai képzés legjelentősebb bázisát, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemet. A HM Zrínyi Kht. támogatásával megrendezett versenyt az elmúlt évben hirdették meg, a rendezvényre 18 városból jelentkeztek középiskolás csoportok. A döntőbe Debrecen, Kaposvár, Mátrafüred, Mezőtúr, Nagykálló és Oroszlány csapata került be. A csapatoknak a döntő első feladataként egy esszét kellett írniuk arról, mit jelent számukra, hogy az ország ma tagja a NATO szervezetének. A csapatok az egész vetélkedő során szépen teljesítettek, ezért határoztak úgy a rendezők, hogy meghívják a látogatásra mind a hat csapatot.

Amíg a honvédelmi minisztert várták, az elnök nem titkolta kíváncsiságát és megkérdezte a fiataloktól, hogy ki az, aki gondolkozott már azon, hogy a nemzetvédelmi egyetemen fogja folytatni a tanulmányait. Számára is meglepően sok kéz emelkedett a magasba. Vámosi Zoltán ezt követően bemutatta a versenyt meghirdető Hadtudományi Társaságot, ami 1996-ban alakult, fő célja pedig az ország közvéleményének folyamatos tájékoztatása a nemzetbiztonsági helyzetről és katonapolitikáról. A megalakulásukkor hármas feladatrendszert fogalmaztak meg, egyrészt a hadtudománnyal kapcsolatos kutatás folytatását, másrészt a NATO szövetségi rendszerének további megismertetését a közvéleménnyel és végül, de nem utolsó sorban a hazafias és honvédelmi nevelés újraindítását, kiterjesztését a fiatalok körében.

1595886618
Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter üdvözölte a rendezvényen megjelent fiatal vendégeket és megköszönte azt a munkát, amit a diákok vetélkedőkre való felkészülés során végeztek. Személyes élményei alapján elmondta, hogy ami akkoriban, 10 évvel ezelőtt számára természetes volt, az a mostani fiatalok számára már történelem: 1999-ben egy olyan szövetségnek lettünk tagjai, amiről elmondhatjuk, hogy szervezetében és feladataiban is állandóan fejlődik és idomul a változó katonai, politikai helyzethez. “Tíz évvel ezelőtt nem igen beszélhettünk arról, hogy a NATO béketeremtő és békefenntartó feladatokban vehet részt, de az is elképzelhetetlen volt, hogy a szövetségesek között balkáni országok is lehetnek. A NATO és a szervezete példátlan fejlődésen ment keresztül. Ahhoz, hogy ezek a változások bekövetkezhessenek és a jelenlegi helyzet kialakulhasson, a politikában is jelentős változásokra volt szükség. A szövetség közben úgy működött, hogy a nemzetek teljes szuverenitása érvényesült", mutatott rá a miniszter. “Magyarország mára végérvényesen kikötött a nyugati partoknál. Amikor beléptünk a szervezetbe, a határaink mellett nem volt egyetlen szövetségesünk sem. Mára ez a helyzet nagymértékben változott, nincs olyan szomszédunk, akivel ne lennénk szövetségi, vagy partnerségi kapcsolatban", emelte ki Szekeres Imre.

A miniszteri megnyitót követően következtek a kérdések. Első kérdésben egy fiatal leány azt szerette volna tudni, hogy milyen honvédelmi táborok vannak, ahol hazafias neveléssel foglakoznak, van-e valami egyéb lehetőség ilyen táborok központi támogatásra. A másik két kérdést középiskolai vezetők tették fel, és azt szerették volna megtudni, hogy a Katonai alapismereteket mikor vezetik be tantárgyként a középiskolákban.

Szekeres Imre válaszában elmondta, hogy a nemzetvédelmi egyetemnek már van egy öthetes túlélő tábora, ahová szívesen várják a fiatalok jelentkezését. Megítélése szerint a honvédelmi nevelés az oktatásban egyre nagyobb figyelmet kap. “Voltak értékek, amelyeket egyesek a rendszerváltáskor félretettek, de az idő elteltével ezeket most újra elő kell venni, ilyen érték a honvédelmi oktatás kérdése is. A honvédség szerepe az elmúlt két évben a közvélemény szemében felértékelődött, annak ellenére, hogy a honvédség nem nyújt közvetlen szolgáltatást a lakosság felé", mondta a miniszter, aki az utóbbi időben nagyon sok egyetemen fordult meg, és elmondása szerint mindenütt nagy érdeklődés tapasztalt a honvédelmi ismeretek oktatása iránt. Egyre több helyen fogják tantárgyként bevezetni az egyetemi képzésben a honvédelmi alapismereteket, és tudnak majd a diákok ezzel a tantárggyal kreditpontokat szerezni.

1595886618

Dr. Felházi Sándor mérnök ezredes, az egyetem dékánja előadásában a vendégeknek bemutatta az egyetem szervezeti felépítését, oktatási feladatait, valamint kül- és belföldi kapcsolatrendszerét. Elmondta, hogy a honvédelmi oktatás jövőbeni bevezetésére hatályos kormányintézkedés van. Három szinten szeretnék ezt megvalósítani, az általános iskola utolsó két osztályában, a középiskolákban és az egyetemi képzésben. Egyetemi szinten az ősszel újabb hat egyetem kapcsolódik majd be a programba, és vehetik fel a hallgatók a honvédelmi alapismereteket tantárgyként. A középiskolások tankönyve várhatóan 2010-ben kerül kiadásra.

Ezt követően bemutatókra került sor, ahol elsőként katonazenekari díszelgést láthattak a vendégek. A kicsit humoros előadás láthatóan oldotta a fiatalok feszélyezett hangulatát. A bemutató második részében a Kossuth Lajos Hadtudományi Kar hallgatóinak közelharc bemutatója szórakoztatta a jelenlévőket. A nap utolsó programja a fegyverzettechnikai bemutató volt. A fiatalok láthatóan nagy érdeklődéssel figyelték a kiállításra került technikai eszközöket.

1595886618
1595886619
1595886619
1595886619
1595886619

Fotók: Galovtsik Gábor