Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kuktának álltak az elöljárók Pristinában

Szöveg: Révész Renáta |  2007. december 15. 21:03

A vezérezredes petrezselymet aprít, a nagykövet asszony tölteléket kever, a honvédelmi miniszter egy óriási pulykával bajlódik. Mindezt Kovács Lázár, az RTL Klub mesterszakácsa dirigálja. És hogy hol zajlik ez a nem mindennapi jelenet? Nem máshol, mint Koszovóban, a pristinai magyar táborban, ahol a honvedelem.hu is végigkísérhette a nem mindennapi látogatást.

Szombaton délelőtt érkezett meg a pristinai Szent László táborba Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Havril András vezérkari főnök és April H. Foley amerikai nagykövet-asszony.

Ám a delegációt ezúttal néhány ismert ember is elkísérte, hogy még színesebbé tegyék a látogatást. Kovács Lázár érkezett a táborba, hogy az ünnepi vacsorát megfőzze az állománynak. Nem is gondolta, hogy milyen nehéz feladatot vállalt, ugyanis a pristinai tábor konyháján nagyon jól főznek – hála annak, hogy a szakácsok szintén magyarok.

De a sztárséfen kívül még egy ismert arcot is felfedezhette

k az érkezők között katonáink: Kapócs Zsóka érkezett, hogy a Légierő Zenekarával együtt előadjon néhány ismert dalt az ünnepi vacsora mellé.
Miután a minisztert a tábor parancsnoka körbevezette, azonnal a konyha felé vették az irányt, hogy a vezetők személyesen is „besegítsenek" a vacsora elkészítésébe. Ekkor főzött együtt Kovács Lázár a vezérkari főnökkel, a honvédelmi miniszterrel és a nagykövet asszonnyal.

Természetesen az egész tábori ellátmányt nem ők készítették el, hiszen a miniszternek hamar távoznia kellett: Pristinában szombat délután találkozott az ENSZ főmegbízottal és a KFOR parancsnokkal is. A tárgyalások során elhangzott, hogy hazánk egyik kiemelt feladatának tartja a koszovói missziót, olyannyira, hogy jövőre magasabb szintű feladatokat is vállal a térségben.

Mire a táborba visszatértek, Kovács Lázár már előkészítette az ünnepi vacsorát. A menü halászlé, vadpörkölt, illetve mákos bejgli volt. Az ételosztásba Kapócs Zsóka is besegített, aki később a színpadon is bizonyította énektudását. A finom falatokon kívül ráadásul még ajándékot is kaptak az

egyenruhások: a miniszter gravírozott, egyedi kést osztott ki minden missziósnak.

Hogy a hangulatot tovább fokozzák, a vacsora után tombola következett: akinek nyertes szelvényét kihúzta Zsóka, az különböző nyereményeket, illetve feladatot kapott. A szerencsések például énekelhettek a sztárvendégekkel. Mindenki döbbenetére az egyik szám kihúzása után maga a miniszter emelte kezét a magasba, ám ő sem hátrált meg a feladattól, és Kapócs Zsókával együtt dalolták a „Szóljon hangosan az ének" című örökzöld dalt.

A fantasztikus hangulatú este feltehetően akár hajnalig elnyúlt volna, ám a katonáknak viszonylag korán nyugovóra kellett térni, hiszen többen közülük másnap is felvették a szolgálatot.
A delegáció vasárnap Pecbe utazik, hogy az ott szolgáló magyar katonákat is meglátogathassa a miniszter.