Lőporfüst Moszkva felett

Moszkvában az 1992 és 1993 során a legfelsőbb törvényhozó és végrehajtó hatalom között történteket sokan csak cirkusznak, vagy kettős hatalomnak nevezték. Más elemzők kétségbeejtő fejetlenségről, valamint ezzel összefüggésben a konzervatív és a reformerők egymás ellen feszüléséről beszéltek, de arról végképp nem szóltak a hírek, hogy szeptemberre Oroszországban demokratikus parlamenti kormányzás alakult volna ki. A probléma alapvetően az volt, hogy az érvényben lévő szovjet-orosz alkotmány egymásnak ellentmondó paragrafusokat tartalmazott, ezért az elnöki és kormányrendeletek végrehajthatatlanok voltak. Az egyik nap kihirdetett kormányrendeletet a parlament szinte már másnap hatályon kívül helyezte, vagy megkérdőjelezte végrehajtásának törvényességét. A Moszkvában kialakult helyzetből látható volt, hogy az orosz elnök és csapata előbb-utóbb dűlőre kívánja vinni a hatalmi harcot, ezért 1993 szeptemberének elején már érezni lehetett, hogy az orosz belpolitikában valaminek történnie kell. Ez a valami a szeptember 21-i jelcini televíziós beszéddel indult el.

Borisz Jelcin 1993. szeptember 21-én írta alá a 1400. számú rendeletét,
mely azonnal hatályba is lépett, és első pontjával feloszlatta a
parlamentet. Ezt a döntést Jelcin személyesen olvasta fel a
televízióban, ezzel megszüntette Oroszország törvényhozó testületét, a
Népi Küldöttek Kongresszusát és az ebből választott Legfelsőbb
Tanácsot. A rendeletében a feloszlatott parlament újraválasztását 1993.
december 11-12-re írta ki. Jelcin az új parlament megválasztásáig az
általa kiadott elnöki rendeletekkel igyekezett irányítani az országot. 

A parlament a Jelcin-beszédre reagálva szeptember 23-án megfosztotta az elnököt a hatalmától. Válaszként elnöki rendeletre, a parlament épületének a környékét, a „Fehér Házat" és az ott lévő tiltakozókat katonai egységek vették körül és szögesdróttal, teherautókkal, vízágyúkkal felszerelt járművekkel barikádozták el a törvényhozókat a külvilágtól.  Ekkor nőtt meg annak a nyár elejei jelcini kijelentésnek a súlya, hogy a szeptember „fordulópont lesz" a reformerők előretörésében. Az sem szorul magyarázatra, miért járta be az előző hetekben Jelcin a jelentősebb katonai körzetek többségét. A fegyveres erők vezetése egyértelműen Jelcin oldalára állt és nem tudni arról, hogy a fegyveres erők ezekben a napokban nem engedelmeskedtek volna az elnöki utasításoknak.

A konfliktus a parlament környékére koncentrálódott. A védők – egyes források szerint – több ezer fegyvert osztottak ki és a másik oldalon is egyre több géppisztolyos, golyóálló mellényes rendőr gyűlt össze a környező utcákban. A szokásosnál gyakoribbak voltak a parlament körüli ellenőrzések, különösen a tehergépkocsikat vizsgálták át alaposan. Jelcin elnök, valamint Pavel Gracsov honvédelmi miniszter megígérték, hogy a rendőrök és a katonák nem fogják megtámadni az épületet, mely körül folyamatos tüntetetések zajlottak. A tüntetők többsége fiatalokból állt, akik ki tudja, honnan szerzetek egyenruhákat maguknak, de itt tüntettek a veteránok is, akik büszkén viselték háborús kitüntetéseiket és sarló-kalapácsos vörös zászlókat lobogtattak.

 

A parlament határozatával a hatalomtól megfosztott Jelcin kijelentette: „Semmiféle párbeszéd nem lesz! A kongresszus és a Legfelső Tanács már egyszerűen nem létezik!"

Az idő múlásával a parlament épületét belülről védő népképviselők száma egyre fogyatkozott. A moszkvai polgármester a parlament épületében kikapcsoltatta az áramot, valamint a fűtést és a telefonokat. Jelcin igyekezett meggyorsítani az eseményeket azzal, hogy egy üzenetében az épületben bent lévő népképviselőknek végkielégítésként egyéves fizetést, a moszkvai lakásuk megőrzését és az eljövendő parlament munkájában pozíciót ígért.

Sokan, a politikai vezetők közül is furcsán élték meg ezeket a napokat. Például Valerij Zorkin, az alkotmánybíróság elnöke, aki az események kezdetén a parlament feloszlatását, valamint az idő előtti választások kiírását alkotmányellenesnek minősítette, de később  valamiért, az egyik „kompromisszumos" javaslatában egyidejű parlamenti és elnökválasztásokról beszélt.

A moszkvai parlament – a „fehér ház"- szeptember végére már félig fekete lett. A katonák a szó szoros értelmében kifüstölték az épületből, a nem tudni miben bízó politikusokat és fegyvereseket. Jelcin két legfőbb politikai ellenfelét, a feloszlatott parlament elnökét –Ruszlan Haszbulatov- és alelnökét is elfogták és börtönbe zárták. A hivatalos adatok szerint a zavargások idején, elsősorban az ostrom következtében 142-en haltak meg, ebből 21-en a kormányerők oldalán. Más források szerint a szétágyúzott felső emeleteken legalább 400 holtest volt, de ezek egyszerűen eltűntek. A moszkvai kórházakban 359 sebesültet ápoltak, akik az események során sérültek meg. Az ellenállás vezetői a túlerő miatt október 4-én megadták magukat és a még ott maradt képviselőkkel együtt elhagyták az épületet.

Egy orosz lapban Haszbulatov, az egykori házelnök kifejtette: „Nem valami maradi kommunisták akarták az országot visszahúzni, hanem a gazdasági reformok két modellje körül folyt a vita. A parlament a lágyabb átmeneteket biztosító modellt támogatta, Jelcin és kormánya az azonnali kapitalizmust akarta."

A Komszomolszkaja Pravda megtalálta azt a katonát, aki az első ágyúlövést leadta a parlamentre. Elmondta, hogyan jutottak el a páncélosok a helyszínre, és hogy az oszlopot útközben megállította egy autó, amelynek a vezetője “zsáknyi pénzt" ígért, ha Borisz Jelcint megmentik ellenségeitől. A katona elmondta, hogy az első lövésnél gyakorló töltényt használt, izgalmában nem is talált célba, de parancsnoka ellökte a helyéről és maga lőtt. Pontosan az egyik negyedik emeleti ablakot találta el. Később a katonákat megetették, vodkával megitatták és a megkérdezett katona kitüntetést, valamint 2200 rubel prémiumot kapott. Egy idő múltán azonban kénytelen volt előbb áthelyeztetni magát, majd leszerelni, mert társai árulónak, gyilkosnak nevezték, de valakik még a “halálos ítéletét" is kiragasztották a kerítésére. Az október 4-én bevezetett moszkvai rendkívüli állapotot október 18-áig hosszabbították meg. Jelcin elnök szó vivője indoklásul csak annyit mondott; „Jó oka van annak!"

A bevezetett reformok nyomán Oroszországban kialakult az új vezetői réteg és a változások a lakosságot több éven át negatívan érintették. A változás eredményeiről szólva maga Vlagyimir Putyin miniszterelnök ma is gyakran emlegeti a Jelcin-idők “szörnyű káoszát".