„Mindig az volt a vágyam, hogy jó katona legyek”

Szöveg: Révész Renáta | 2010. július 7. 9:19

Szpisják József ezredes július 1-jétől állt munkába új beosztásában, a Honvédelmi Minisztérium Tervezési és Koordinációs Főosztályának élén. Úgy érzi, kinevezése – és egész eddigi karrierje – üzenetértékű azoknak a katonáknak, akik elkötelezték magukat a haza védelmére, illetve azoknak is, akik most kezdik pályájukat. Vele beszélgettünk.

Jelzésértékűnek érzi, hogy Ön az első, akit az új honvédelmi vezetés kinevezett a minisztériumban a leendő új főosztályvezetők közül?

Amennyiben figyelembe vesszük, hogy az új vezetés a beosztásra olyan személyt keresett, akit alkalmasnak találnak, aki rendelkezik a beosztás betöltéséhez szükséges követelményekkel,

mint a megfelelő iskolai végzettség, csapat-, nemzetközi-, missziós tapasztalat, nyelvtudás, akkor mondhatom, hogy igen. Jelzésértékű lehet azoknak a katonáknak, akik életüket ennek a pályának szentelik, hogy kitartással, hittel, tisztességgel, becsülettel elérhetik a céljaikat, amelyet maguk elé tűztek. 46 éves vagyok. Úgy érzem, azon kevesek közé tartozom, akiknek folyamatosan felfelé ívelt a pályája, még ha nem is ilyen meredeken, mint ahogy ez most történt a jelenlegi kinevezésemmel. Karrierem során ez egy óriási előrelépés, bár megjegyzem, soha nem azzal foglalkoztam, hogy milyen szintű a pozícióm. Számomra mindig az volt a legfontosabb beosztás, amit éppen betöltöttem, és ennek megfelelően katonaként a legjobb tudásommal igyekeztem a rám bízott feladatokat végrehajtani. Remélem, nem hangzik túlzásnak: a munkához való hozzáállásommal soha nem volt probléma. Nagyon fontosnak tartom a kreativitást, a kezdeményező képességet. Ezen a szinten a minisztériumi munkának óriási felelőssége van. A meghozott döntések, intézkedések több ezer ember feladatvégzésére, munkájára, mindennapjaira hatnak. Jelenleg a legfontosabb teendőnk, hogy a meglévő feladatrendszerhez egy olyan struktúrát hozzunk létre, amivel a jövőben még hatékonyabban tud dolgozni a minisztérium.

Akik ismerik, nagyon katonás katonának tartják. Azt képzelnénk, több generációs katonacsaládból származik.

Pedig ez nem így van, sőt! Egy kis községben, az alig 600 lelket számláló Küngösön nevelkedtem. Heten voltunk testvérek, csupán egyikük lány. Szüleim, nagyszüleim között nem voltak egyenruhások. Testvéreim közül ketten viselték a mundért rendőrként és katonaként. Érettségi után dolgoztam egy évet Székesfehérváron. 1983 januárjában kaptam egy levelet, mely a katonai főiskolára való jelentkezésre buzdított. Akkor ebben láttam a lehetőséget a továbbtanulásra, a kitörésre. De ha már erre a pályára jelentkeztem, szerettem volna igazán katonás dolgot művelni, így lettem harckocsizó. Na és persze akkoriban játszották a Négy páncélos és a kutya sorozatot, melynek főhőse, Janek, a harckocsiparancsnok gyermekkorom példaképe volt. Az első beosztásomba – Lentibe – harckocsizó szakaszparancsnokként kerültem.

Ma már nem csupán itthon ismerik a nevét a katonavilágban, nemzetközi szinteken is szép sikereket ért el.

2000-ben nyílt először lehetőségem arra, hogy nemzetközi környezetben mérettessem meg magam. Akkoriban gyakorlat-tervező tisztként dolgoztam. Szerencsésnek mondhatom magam, hisz nem egy esetben volt lehetőségem arra, hogy az indító tervező konferenciától kezdve a gyakorlat végrehajtásáig végig jelen lehessek. 2002-ben egy hadgyakorlat keretében például magyar harckocsizóként lehetőségem volt

az amerikai Mount Whitney hadihajó fedélzetén átkelni az Atlanti-óceánon. A hajó Norfolkból indult, és Lengyelországban kötött ki. 40 napot töltöttem el a fedélzeten egy többnemzetiségű törzs tagjaként. Egy hatfős „cellában" voltunk elszállásolva. Az ilyen feladatok során számos olyan tapasztalatra tehet szert az ember, amely akár a jellemén, akár a gondolkodásán változtat. Később, 2004-ben a norfolki Allied Command Transformation-höz (ATC) vezényeltek külszolgálatba. Ekkor indult a NATO iraki missziója, a NATO Training Mission, melyben az ACT-nek meghatározó szerepe volt. Eleinte csak ideiglenesen vezényeltek a feladat szervezését koordináló munkacsoportban, de pár hét után azon vettem észre magam, hogy állandó taggá váltam. A munkánk tulajdonképpen az volt, hogy az iraki biztonsági erők vezetőinek nemzetközi tanfolyamokon való kiképzését koordináljuk, megszervezzük. A feladat végrehajtása érdekében közvetlen kapcsolatot tartottunk azon NATO- és partnerországok képviselőivel, akik különböző képzést tudtak felajánlani. Munkánk következtében több száz iraki vehetett részt külföldi kiképzésen.

Munkájáért – magyar katonaként egyedül – megkapta a NATO legmagasabb rangú elismerésének számító Kiváló Szolgálati Érdemérmet. Mi volt az a plusz, amely miatt ez a megtiszteltetés érte?

Emlékszem, mikor Irakban megérkezésem után részt vettem egy értekezleten, ami a NATO és a helyi biztonsági erők között zajlott. Az első alkalommal feltűnt, hogy csak az iraki védelmi minisztérium képviselői vannak jelen. Holott – a biztonság tekintetében – akkoriban Bagdadot három részre osztották fel, az egyikben a Koalíciós Erők, a másikban a helyi Belügyminisztérium, a harmadikban a védelmi minisztérium tartotta fenn a rendet. Egy olyan országban hosszú távon képtelenség biztosítani a békét, ahol ezek az erők nem működnek együtt. A honvédelmi és a belügyi szolgálatok nem igazán szívlelték egymást a vallási-törzsi különbségek miatt. Én viszont éppen ezért igyekeztem bevonni a munkánkba az utóbbiakat is. Sőt, vezetésemmel megszerveztük, hogy az ő munkatársaik is részt vegyenek a nemzetközi kiképzésekben. Így a rendfenntartó erők képviselői – ha máshol nem, hát a külföldi tanfolyamokon – megismerhették egymást, ami nagyban elősegítette a későbbi együttműködésüket hazájukban. Véleményem szerint azonban nem ragadhatunk ki csupán egyetlen dolgot, hogy ezért, vagy azért kaptam ezt a kitüntetést. Szerintem a 2004 és 2006 között végzett tevékenységem egészét ismerték el ily módon. Abban lehet, hogy szerencsém volt, hogy az ACT-nél ezt kiemelt feladatként kezelték. Aztán az sem mellékes, hogy önként jelentkeztem az iraki szolgálatra. Biztos vagyok benne, hogy ezek a dolgok mind szerepet játszottak abban, hogy átvehettem a Kiváló Szolgálati Érdemérmet Lance Smith négycsillagos NATO tábornoktól.

Mennyire tudta összeegyeztetni a pályáját, karrierjét, a családi élettel?

Feleségemmel gyermekkorunk óta ismerjük egymást, ugyanazon faluból származunk. Egyébként ő is katona, pénzügyi területen dolgozik. Természetesen ahogy engem áthelyeztek valahová, jött velem ő is, és előbb polgári alkalmazottként, majd katonaként helyezkedett el a testületnél. Két fiunk van, 20, illetve 17 évesek. Bár mindketten civil pályán szeretnének elhelyezkedni – a nagyobbik már a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai karán tanul -, a viselkedésükön, gondolkodásmódjukon látszik, hogy katonás nevelést kaptak. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy otthon rajszemlével indul a nap…