Negyvennégy éve történt

A hadművelet első napján a szovjet és csehszlovák biztonsági szervek a csehszlovák vezetőket− köztük Alexander Dubceket, a CSKP főtitkárát − őrizetbe vették és Moszkvába szállították.

Az előzményekről annyit: a magyar pártállami és katonai vezetés csupán a májusi moszkvai tanácskozás során ébredt rá a tényleges helyzetre. De még akkor sem számítottak arra, hogy a szovjetek hazánkat is be akarják vonni a megszállásba. A. Grecskó marsall, a szovjet védelmi miniszter 1968 júliusában három magyar hadosztály közreműködését kérte. Azonnal kemény diplomáciai harc kezdődött az igény csökkentése érdekében, így végül egy „csökkentett hadosztályban" egyeztek meg. Az első nagy meglepetés július 25-én következett be: a szovjet Déli Hadseregcsoport mátyásföldi főhadiszállására érkező magyar tábornokok és vezérkari tisztek egészen addig úgy tudták, hogy a hadosztály légi biztosítását és támogatását a Magyarországon állomásozó szovjet 36. légi hadsereg végzi. Ám a verdikt így szólt: „Mi biztosítjuk a mieinket, ti biztosítsátok a tieiteket." A magyar légierőt ezután hetek alatt kellett − egy, az alaprendeltetésétől, a légvédelemtől gyökeresen eltérő harcfeladatra – az előrenyomuló magyar egységek harcának támogatására felkészíteni.

Augusztus 18-án délután Provalov vezérezredes tájékoztatta Czinege Lajos honvédelmi minisztert: a magyar csapatoknak augusztus 19-én estig fel kell készülniük az akció azonnali végrehajtására. A magyar honvédelmi miniszter elrendelte a kijelölt alakulatok teljes készenlétbe helyezését. Augusztus 20-a a felkészülés, majd a besorolás feladataival telt el. Az MN 8. gépkocsizó lövészhadosztály szervezetszerű ezredeiből a 8. harckocsiezred és a 20. tüzérezred békehelyőrségében maradt, s a vezérkari főnök parancsára a hadosztály átvette a 11. harckocsihadosztálytól a 31. harckocsiezredet és 22. tüzérezredet.

A szövetséges csapatok augusztus 20-án, közép-európai idő szerint pontosan éjfélkor lépték át Csehszlovákia határát. Elsőnek a szovjet légideszant-alakulatok rohanták le a csehszlovák repülőtereket, bázisokat. A magyar hadosztály Letkésnél, Ipolyságnál (Sahy) és Balassagyarmatnál átkelt az Ipolyon, és feladatát 21-én 14 óráig végrehajtotta. A magyar katonák ellenállásba sehol sem ütköztek, bevonultak a kijelölt városokba, községekbe és a Déli Hadseregcsoport parancsnokának parancsa értelmében tíz helyőrséget hoztak létre. Az első napon estig a magyar légierő összesen 94 repülőgép-bevetést hajtott végre, de ellenséggel sehol sem találkoztak. A nap végére tisztázódott, hogy a csehszlovák légierő tevékenységével nem kell számolni.

Ehhez tudni kell, hogy A. Grecsko marsall még augusztus 20-án este felhívta Martin Dzur vezérezredest, csehszlovák védelmi minisztert és közölte: a Varsói Szerződés öt tagállamának katonái bevonulnak Csehszlovákiába, s követelte, hogy a csehszlovák csapatok ne tanúsítsanak ellenállást. Így is történt, Ludvik Svoboda köztársasági elnök, a fegyveres erők főparancsnoka parancsot adott, így nem került sor sehol fegyveres harcra. Ugyanakkor a lakosság tömegei Prágában, Pozsonyban és számos más nagyvárosban tüntettek a megszállók ellen.

Augusztus 25-én a szovjet Déli Hadseregcsoport parancsnoka megnövelte a magyar 8. hadosztály feladatát: megszállási körzetét nyugaton egészen a Kis-Kárpátokig tolta előre, ezért a vezérkari főnök első ütemben egy karhatalmi zászlóaljjal, majd később az egri 6. gépkocsizó lövészezreddel erősítette meg az alakulatot.

1968. szeptember elejére Csehszlovákiában normalizálódott a helyzet. Míg az első négy ország katonái néhány héten belül kivonultak az országból, a szovjet hadsereg tartózkodását szerződésben rögzítették, így mintegy 90 ezer szovjet katona végül 24 évig, 1992-ig állomásozott Csehszlovákiában.

A Cseh Nemzeti Emlékezet Intézet szerint 108 csehszlovák halálos áldozatot követelt a „prágai tavasz" eltiprása. A magyar katonaáldozatokról és sorsukról eltérő számokat hoztak nyilvánosságra. Ismereteink szerint a négy magyar áldozat magyar földben nyugszik, de egyikük sem harci cselekményben vesztette életét.

A magyar kormány 2008-ban, negyven évvel a sajnálatos események után kért bocsánatot Csehországtól és Szlovákiától.

Fotó: Archív