Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem magyar lőszer került Afganisztánba

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. március 28. 15:40

Cáfolja a Honvédelmi Minisztérium a New York Times azon értesüléseit, miszerint régi, lejárt szavatosságú lőszereket juttatott volna egy amerikai fegyverkereskedő cégen keresztül Afganisztánba.

A Magyar Honvédség lőszert egyáltalán nem értékesít, az érvényben lévő jogszabályok szerint a feleslegessé vált, lejárt szavatosságú lőszereket megsemmisítteti – hangsúlyozza a Honvédelmi Minisztérium az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

A szaktárca ezt annak kapcsán közölte, hogy Magyarországot is megemlítették a The New York Times egyik csütörtöki cikkében, amely az Afganisztánba irányuló amerikai lőszerszállításokkal kapcsolatos visszaélésekre világít rá.

A Honvédelmi Minisztérium soha, semmilyen jogviszonyban nem állt azzal a Miami Beach-i székhellyel működő AEY Inc. elnevezésű amerikai céggel, amelyről a The New York Times cikkében azt állította, hogy kínai gyártmányú lőszerek szállításával élt vissza.

Korábban a Magyar Honvédség – NATO adományként – géppisztoly- és gépfegyver lőszereket biztosított az Afgán Nemzeti Hadsereg és rendőrség részére. Az adományként felajánlott felszereléseket a NATO előzetesen bevizsgálta, és a szövetség gondoskodott azok helyszínre szállításáról és szétosztásáról. A szállítások lebonyolítására katonai keretek között került sor, külső szereplők, vagy cégek bevonása nélkül – áll a minisztérium közleményében.

1595874647

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az ügy kapcsán csütörtökön tájékoztatást kért a Nemzetbiztonsági Kabinet vezetőjétől. Ha szükséges, a miniszterelnök a Nemzetbiztonsági Kabinettől kapott tájékoztatást követően azonnal vizsgálatot rendel el – közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-vel. A szóvivő hangsúlyozta: Magyarország mindig mindenben betartja a hatályos itthoni és nemzetközi jogszabályokat.

A tekintélyes amerikai napilap leleplező cikkében, amely az Afganisztánba irányuló amerikai lőszerszállításokkal kapcsolatos visszaélésekről ír, Magyarország neve is felbukkan, de az nem szerepel benne, hogy magyaroknak része volna ezekben a visszaélésekben.

Az írás szerint e töltények nagy része “a volt kommunista tömb" raktári készleteiből származik. Itt említi a NYT cikke Magyarországot Albánia, Bulgária, Csehország, Kazahsztán, Montenegró, Románia és Szlovákia társaságában. Jelentős részben olyan töltényekről van szó, amelyeket NATO-szakértők elavultnak, megbízhatatlannak minősítettek, és megsemmisítésre ítéltek – írta a lap saját vizsgálódásai, illetve amerikai és afgán illetékesekkel készített interjúi alapján.

Ráadásul az AEY Inc. által Afganisztánba szállított géppisztoly- és gépfegyverlőszerek tízmilliói 1966-os kínai gyártmányok, s ezek beszerzése nagy valószínűséggel sértette az amerikai törvényeket – olvasható a cikkben. Az amerikai hadsereg törölte ezen a héten az AEY Inc. céget hadianyag-ellátó partnereinek sorából, arra hivatkozva, hogy a cég elnöke, Efraim Diveroli félrevezette a hadsereget, amikor azt állította a kínai töltényekről, hogy Magyarországról származnak – írta a New York-i lap.

1595874647

Az amerikai lap pénteken már korrigált és arról ír, hogy valójában Kínában állították elő azokat az amerikai cég által szállított lőszereket, amelyek a tanúsítvány szerint magyar gyártmányúak voltak.