Okucanihoz kötődő emlékek

Melyek voltak ezek, mit oldottak meg a műszakiak ebben az időszakban?

Én felderítő feladatot kaptam először, a Bosna folyón egy rombolt vasúti és közúti vasbeton híd műszaki felderítésével kezdtem, ami minden szempontból új volt számomra, egy olyan jellegű tevékenység volt, amiben többen elsőként vettünk részt.
A következő időszakban egy 40 tonnás alacsonyvízi hidat építettünk azon a területen, ahol a háború idején húzódott a Szarajevót körülvevő frontvonal. A hídépítéssel párhuzamosan egy másik híd előkészítését, valamint hídmegerősítést is végrehajtottuk, olyan környezetben ahol a veszélyek még nagyon terítéken voltak. A közel egy hónapos munka során többször kellett riasztani az állományt a szórványos lövöldözések miatt, ami szerencsére nem ellenünk irányult, akkor még nem tudtuk, hogy Boszniában akár esküvő, vagy más ünnepség alkalmával is eldördülhetnek a fegyverek.
Szakmai kihívásként tekintek vissza a Volinja közelében, az Una folyón található rombolt vasúti híd és pálya helyreállítására, ahol a Hídépítő Részvénytársasággal közösen végzett munkáról a helyszínre látogató honvédelmi miniszter is elismerően nyilatkozott.

Voltak más feladatok is?

1999 júniusától újabb egy évet szolgált a Balkánon, számított rá, hogy visszatér?

Mivel a műszaki misszió nem jellemző – és sajnos azóta sem jellemző – a műszakiak számára ez mindenképpen kincset ért, ha valaki oda kikerülhetett, de más fegyvernem és szakcsapat állományából is, akik velünk együtt szolgáltak, úgy gondolom, szívesen emlékeznek erre a kontingensre. Számomra szakmailag is nagy tapasztalatokat adott, egy nagyon jó állománnyal és csapattal dolgozhattam együtt. Én mindenesetre a katonai pályafutásomnak a legkiemelkedőbb eseményei közé sorolom mindenképpen akár az első, akár a második időszakot, tehát a törzsfőnöki, vagy akár a parancsnoki tevékenységet is. Egyértelműen az 1996-os időszak az, ami nagyobb hatást gyakorolt rám, mert a kezdetek nagyon nehezek voltak, akik ott végeztük a ránk háruló munkát.

Sokat utazott, bejárta szinte egész Bosznia-Hercegovinát, ha arra járna, mit nézne meg szívesen, állnak-e még a megépített műtárgyak?

Sokat jártam az országban, nagyon sajnálom azt a területet, hogy tele van aknával, és talán már soha nem lesz olyan, amilyen előtte volt. Gyönyörű a tájnak a szépsége és a látványa, fantasztikus a terület, nagy élmény volt ilyen szempontból is részt venni a feladatokban. Azóta, mint turista voltam a terület egy részén, és sajnálattal tapasztaltam, hogy elburjánzott a gaz az egykori Okucani táborunk területén. Jó szívvel emlékeztem arra a területre, az ott végrehajtott feladatokra, az egész időszakra, munkánkra. Az általunk épített ideiglenes építményeket – fahidakat, Mabey & Johnson hidakat – zömében már elbontották, vannak viszont olyan hidak, amelyek vasbetonból épültek, azok megvannak, és működik a Tuzla-Zvornik vasútvonal is. Tudomásom szerint a Volinja-i vasúti híd még azon a pilléren áll, amit mi építettünk a Hídépítő Részvénytársasággal. 

Hogyan látja a kontingens küldetését?

Úgy gondolom, hogy ez a kontingens nagyon fontos és meghatározó volt a műszakiak számára, szakmailag fejlesztette az állományt, hogy egy ilyenben részt vehettünk. A jövőt illetően bízom benne, hogy valamikor még lesz hasonló feladatunk, szövetségeseink megismerték a műszakiak munkáját, akik egy meghatározó időszakban központban voltak, és szép sikereket értek el. Azzal a tevékenységgel, amit a műszaki kontingens egésze ott elvégzett, nagy elismerést szerzett az országnak, hiszen nem ismertek bennünket, nem voltunk NATO tagok, idegenkedve néztek ránk. Véleményem szerint a kontingens munkája nagyban elősegítette a katonai szövetséghez való csatlakozásunkat, benne megismerhették a magyar katonák elhivatottságát, szakmai tudását és hozzáértését, akár leleményességét, mindent beleértve nagy elismerést szereztek a Magyar Honvédség számára.