Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Őrzik a tábornok emlékét

Szöveg: Dr. Varga József |  2011. október 22. 13:14

Ünnepi állománygyűlésen emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc 55. évfordulójáról Szentendrén az MH Központi Kiképző Bázis és az MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola katonái, valamint közalkalmazottai október 20-án, csütörtökön.

Deme Tibor mérnök ezredes, a kiképzőbázis törzsfőnöke ünnepi megemlékezésében a forradalom máig ható tanulságainak elemzése mellett felidézte a szabadságharcban részt vevő katonák hősiességét és áldozathozatalát. Mint elmondta: „a szabadságharcosok között külön tisztelettel és megbecsüléssel őrizzük Mecséri János tábornok emlékét, akinek márványtáblája a róla elnevezett kiképzőosztály körletének falán hirdeti a szabadságért vállalt mártírhalálának mementóját." A törzsfőnök hozzátette: „a forradalom 55. évfordulóján emlékezzünk meg tisztelettel és kegyelettel mindazokról, akik a maguk módján, az adott kor szűkre szabott keretei között tettek meg mindent, amit megtehettek hazánk szabadságáért, népünk felemelkedéséért."

Az ünnepségen tizenkilencen részesültek honvédelmi miniszteri elismerésben.

Az állománygyűlésen a Szentendrei Honvéd Kinizsi Sportegyesület elnöke első alkalommal, hagyományteremtő céllal hirdette ki a „360-asok klubja" névsorát, vagyis annak a nyolc katonának a nevét, akik az éves fizikai állóképesség-felmérésen a maximális pontszámot érték el. Részükre emléklapot és ajándéktárgyat adományozott az egyesület.

Az ünnepi állománygyűlés a Honvéd Együttes férfikarának előadásával zárult.

 
 

 Fotó: A szerző felvételei