Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rekordméretű bombát hatástalanítanak

Szöveg: honvedelem.hu |  2008. július 29. 6:18

Egész napos zárásra lehet számítani kedden a IX. kerületben a Ferenc körút – Üllői út – Könyves Kálmán körút – M5 autópálya és az Illatos út által határolt területen, illetve közlekedési káosz alakulhat ki az egész fővárosban – az óriásbomba hatástalanítása miatt. A kiürítés már zajlik, a BKV több járata is módosított útvonalon közlekedik.

A helyszínen tájékozódik a megtett intézkedésekről a honvédelmi miniszter a főváros IX. kerületében, ahol kéttonnás második világháborús bombát találtak egy régi malomépület bontásakor. Szekeres Imre 10 óra körül érkezett a lezárt körzetbe.

A minisztert a tűzszerészek tájékoztatták, majd a tárcavezető újságíróknak azt mondta: nehéz lesz kiemelni a bombát, mert nagyon nagy méretű, és csak egy kis része látszik ki a betonból.

A Vaskapu utca és a Tóth Kálmán utca sarkán talált második világháborús bomba miatt két koncentrikus körben kell a térségben korlátozásokra számítani. A közlekedési zárás a nagyobb kört érinti, a szűkebb területen, amely a bombától számított egy kilométer sugarú kört jelenti, kitelepítik a lakosságot. Itt a hivatalok, közintézmények reggel zárva maradnak. Kórházat nem ürítenek ki, a szűkebb területen lakó betegeket viszont egy napra mentővel kórházba szállítják.
A kiürítendő területen mintegy 15 ezer bejelentett lakos él. A kitelepítést a hatóságok reggel kilenc órakor kezdik és a délelőtti órákban szeretnék azt befejezni, hogy délre a tűzszerészek munkához láthassanak.

A bomba vélhetően rekordméretű, több mint kéttonnás.

Módosított útvonalon közlekednek a BKV járatai Budapest IX. kerületében, abban a körzetben, ahol hétfőn kéttonnás második világháborús bombát találtak egy régi malomépület bontásakor – tájékoztatta az MTI-t a BKV fődiszpécsere.

A lezárandó területen áthaladó járatok csak a terület határát érintő megállóhelyig szállítják az utasokat; kifelé haladva viszont felveszik az utasokat.
A tájékoztatás szerint a Csepeli HÉV a teljes vonalon közlekedik, de a Lágymányosi hídnál nem áll meg. A Ráckevei HÉV befelé Pesterzsébet felsőig szállít utasokat, majd üresen megy tovább a lezárt szakaszra, és onnan kifelé szállít utasokat.

Az 1-es villamos a Bécsi út felől a Népligetig szállít utasokat, utána üresen bemegy a lezárt szakaszra, és ott felveszi az utasokat, akiket kivisz a területről.
A 2-es villamos a Közvágóhíd végállomástól a Czuczor utcáig szállít utast, ellenkező irányban pedig csak a Boráros térig szállítja az utasokat.

A körúti villamosok a tervek szerint korlátozás nélkül közlekednek.
A 24-es villamos a Festetics utcai végállomástól a Nagyvárad térig szállítja az utasokat.
Nem közlekedik a 30A villamos, a 30-as villamos azonban gyakrabban jár. Amikor a 30-as villamos eléri a lezárt területet, leszállítják róla az utasokat, kifelé azonban felveszi az embereket.

A 2-es villamospótló autóbusz a Boráros tér és a Március 15-e tér között közlekedik. A 12-es autóbusz a Boráros tértől a Petőfi híd budai hídfőjéig jár.
A 23-as és a 23 gyors autóbuszok az Ady téri végállomás felől érkezve kitérőt tesznek a Határ útra a 3-as villamos végállomásához, majd a Szabadkai úton kimennek a Soroksári útra, és úgy érintik a Boráros teret. A járatok a Boráros tértől kifelé menetrend szerint közlekednek.

Az 54-es és az 55-ös autóbuszok a Nagykőrösi út-Határ útig szállítanak utasokat, akik a Határ úton átszállhatnak a metróra.
A Ferenc-busz nem jár, a 179-es autóbusz Pesterzsébet központba közlekedik.
A 103-as autóbusz a Népliget felé a Dombóvári útig szállítja az utasokat, utána bemegy a lezárt szakaszra, felveszi az ott várakozókat, és kiviszi őket a Népligethez. A buszra a népligeti végállomáson nem lehet felszállni.

fotó: MTI