Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Repülőnap: látványos bemutatók égen-földön

Szöveg: Szűcs László |  2010. május 10. 13:10

A repülés és a katonai repülőeszközök szerelmesei már minden bizonnyal vágják a centit, így számolják a hátralévő napokat, hiszen idén is lesz Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai bemutató Kecskeméten. A hajtóművek augusztus 7-én és 8-án dübörögnek fel az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison.

Idén is legalább százezer látogatót várnak a szervezők az augusztus 7–8-án megrendezendő kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai bemutatóra. Két évvel ezelőtt is ennyien látogattak el a légi parádéra, amelyet ma már az öreg kontinens öt legnagyobb repülő bemutatóinak sorában emlegetnek, Közép-Európában pedig ez a legszínvonalasabb és a leglátványosabb repülőnap. Mint ismert, tavaly – a gazdasági válság miatt – elmaradt több honvédségi rendezvény, köztük a kecskeméti repülőnap is, így idén nagyon nagy várakozás előzi meg a monumentális légi parádét.

Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison megrendezendő két napos nemzetközi repülőnap a Honvédelmi Minisztérium kiemelt rendezvénye, ráadásul az idei esemény fényét az is emeli, hogy 2010-ben ünnepeljük a magyar katonai repülés és a magyar géprepülés száz éves jubileumát.

Az eseményt beharangozó kecskeméti sajtótájékoztatón Szekeres Imre honvédelmi miniszter elmondta: Európa egyik legizgalmasabb bemutatójára kerül sor augusztusban, amelyre 28 ország képviselőit hívták meg a szervezők. Közülük húszan már vissza is jeleztek. Biztos, hogy ott lesz Kecskeméten az Olasz Légierő műrepülő alakulata, az idén ötven éves és rendkívül népszerű Frecce Tricolori kötelék, s ugyancsak bemutatják látványos programjukat a Török Csillagok is.

1595901632
 

A 2010-es kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató hivatalos honlapjáról kiderül az is, hogy jelezte már részvételi szándékát a szervezőknek több ismert repülőformáció is. Így például a svájci Patrouille Suisse, a horvát Vihar Szárnyai, illetve a francia Breitling Jet Team repülőgépei is szántani fogják az eget a kecskeméti katonai repülőtér felett. Utóbbi kötelékről érdemes tudni, hogy jelenleg ők az egyetlenek, akik polgári formációként sugárhajtású gépekkel vannak felszerelve.

Ugyancsak érdekesség, hogy első alkalommal érkezik Kecskemétre az Ukrán Légierő Szu–27-es típusú vadászgépe, amelyet a repülők szerelmesei közelről is megtekinthetnek majd. De szintén leszállnak majd a katonai repülőtér betonjára az Eurofighter, a Rafale, az F–16-os, az F/A–18-as, az F–15-ös vadászgépek, valamint a hatalmas C–17-es is.

A résztvevők köre azonban még bővülhet is, hiszen a regisztráció nem zárult le, még számos meghívott ország részvétele várható.
Mindezek mellett érdemes azt is tudni, hogy nemcsak a katonai gépek, hanem a magyar és a külföldi polgári repülések képviselői is tartanak majd bemutatókat Kecskeméten. Azaz a hagyományos, minden igényt kielégítő programokkal várják a szervezők a katonai repülőtérre kilátogatókat augusztusban.

1595901632
Vida Károly nyá. ezredes, a Nemzetközi Repülőnap Szervező Bizottság titkára a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: Magyarországon 1990 óta rendeznek Nemzetközi Repülőnap és Haditecnikai Bemutatót, a mostani lesz a tizenegyedik. A rendezvénynek 1997 óta Kecskemét ad otthon, a Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis nyolcadik alkalommal lesz házigazdája a rendezvénynek. Az augusztusi repülőnapon egyébként nemcsak légi programokkal várják a rendezvényre látogatókat. Mint az elmúlt néhány alkalommal már megszokhattuk, az eseményen idén is bemutatkozik az egész Magyar Honvédség. A haditechnikai bemutató keretében a szárazföldi és a légierő alakulatok teljes technikai eszköztárát is megtekinthetik az érdeklődők. Illetve természetesen a rendezvényen részt vevő külföldi légi eszközöket is meg lehet majd testközelből szemlélni.

Megtudtuk azt is, hogy a kiállított harci-technikai eszközök mellett látványos bemutatók is várhatók. A Magyar Honvédség díszelgőinek látványos show-ja mellett katonai közelharc és békefenntartó bemutató is szerepel a programban. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum pedig különböző katonai kiállításokkal készül az augusztusi rendezvényre.

Vida Károly hozzátette: a szervező bizottság büszke arra, hogy a repülőnap belépő jegyeinek árát idén sem kell emelniük. A jegyek még mindig ugyanannyiba kerülnek majd, mint 2003 óta minden kecskeméti rendezvényen.

A repülőnapról további információkat itt olvashat. A legfrissebb hírek az iwiw-en és a facebook-on is elérhetők.

Kapcsolódó cikkek:
Kecskeméti repülőnap: megkezdődött a jegyárusítás
 

1595901633
1595901633
 

1595901633
 

1595901633
 

Fotó: archív