Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Támogatjuk a macedón NATO-csatlakozást

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2009. május 8. 6:17

Magyarország támogatja Macedónia felvételét a NATO-ba – közölte Szkopjéban vendéglátóival dr. Szekeres Imre. A honvédelmi miniszter elmondta, hogy a kérdésről Nikola Gruevszki kormányfővel, Zoran Konyanovszki védelmi miniszterrel és Vlagyimir Jorcsevvel, a parlament védelmi bizottságának elnökével tárgyalt.

Szekeres Imre hangoztatta, bízik abban, hogy Macedóniának rövid időn belül sikerül megállapodnia Görögországgal a névvitában. Magyar értékelés szerint ugyanis Macedónia eleget tesz azoknak a feltételeknek, amelyek a NATO-tagsághoz szükségesek, és a macedón hadsereg átalakítása, transzformációja eredményesen halad.

Görögországban attól tartanak, hogy a Jugoszláviából kivált állam neve Görögország Makedónia nevű északi tartományára vonatkozó burkolt területi igényt foglal magába. Athén ezért ellenszegül Macedónia NATO-ba való felvételének és az Európai Unióhoz való közeledésének.

A miniszter különösen nagyra értékelte azt, hogy Macedónia jelentős szerepet vállal az afganisztáni békefenntartásban, biztosította a miniszterelnököt és kollégáját arról, hogy Magyarország a továbbiakban is minden tapasztalatot átad, amelyet az integrációs folyamat során szerzett.

A látogatás során Szekeres Imre aláírt egy kétoldalú megállapodást a védelmi minisztériumban, ami megteremti a jogalapját annak, hogy az együttműködés még szélesebb körű legyen. A dokumentum kilátásba helyezi gyakorlóterek közös használatát, a katona-egészségügyben és a tisztképzésben való együttműködést, valamint az akadémiai képzésben való kooperációt.

1595886925
 

A magyar tárcavezető hangoztatta, hogy Magyarország érdekelt a Balkán teljes euro-atlanti integrációjában, nem szeretné, ha fehér folt maradna a Balkánon. Magyarországnak az a törekvése, hogy minden állam, amelyik kész és képes a feltételek teljesítésére, legyen tagja a NATO-nak és az Európai Uniónak.

Magyarország többek között ezért is vállalta, hogy Montenegróban a magyar képviselet legyen a NATO kontaktnagykövetsége, és ezért vesz részt a békefenntartásban Szarajevóban és Bosznia Hercegovinában is.

1595886926