Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tíz éves a HOKOSZ

Szöveg: Szűcs László |  2010. március 22. 14:01

Idén ünnepli megalakulásának tizedik évfordulóját a Honvédségi Nyugdíjasklubok Országos Szövetsége (HOKOSZ). Ennek alkalmából hétfőn ünnepi küldöttgyűlést rendeztek a Stefánia Palotában. A rendezvényen – amelyen részt vett Tömböl László mérnök vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke is – tisztújításra is sor került.

Ünnepi küldöttgyűlést rendezett március 22-én a Honvédségi Nyugdíjasklubok Országos Szövetsége (HOKOSZ) a Stefánia Palotában. A küldötteket és a vendégeket Asztalos Kálmán nyugállományú dandártábornok, levezető elnök köszöntötte. Elmondta: a HOKOSZ alapszabálya értelmében minden évben küldöttgyűlést kell tartaniuk, amelyen az elnökségnek és a pénzügyi ellenőrző bizottságnak be kell számolnia az elmúlt esztendőben elvégzett feladatokról. Emellett, ugyancsak az alapszabály írja elő, hogy öt évente tisztújítást is kell tartani.

1595898916
A tíz évvel ezelőtti megalakulásra és az alapító tagokra Kovács Imre nyugállományú dandártábornok emlékezett. Mint elmondta: a HOKOSZ megalakításának kezdeményezését és az előkészületi tevékenységet az MH Budapesti Nyugállományúak Klubja közgyűlése és elnökségének felhatalmazása alapján kezdték meg. Még 1999. áprilisában, mintegy hatvan nyugállományú klubot kerestek meg levélben, akik közül többen jelentkeztek is a szövetségbe. A kezdeményezők még júniusban a jelentkezőknek elküldték az alapszabály tervezetet is. Az előkészítő bizottság 1999. szeptember 24-én alakult meg, s az előkészítés nagyon fontos feladata volt, hogy kidolgozzák, megfogalmazzák: mit akar a HOKOSZ?

Öt pontban határozták meg az irányvonalat, amely mentén a szövetség megkezdhette tevékenységét – emelte ki Kovács Imre, aki maga is az alapító tagok egyike volt. Ezek között szerepelt, hogy törvényben és miniszteri rendelkezésben rögzítsék a klubok jogait, járandóságait és működési feltételeit. Ugyancsak fontos volt, hogy az új szövetség jó viszonyt alakítson ki más, nyugdíjas szervezetekkel.

Kovács Imre visszaemlékezéséből kiderült: a HOKOSZ alakuló ülését 2000. február 8-án tartották, amelyen megjelent Göncz Árpád akkori köztársasági elnök, Szabó János, akkori honvédelmi miniszter, valamint a Honvéd Vezérkar és haderőnemi parancsnokságok képviselői is.

Ünnepi köszöntőjében Tömböl László mérnök vezérezredes kiemelte: rendívül fontos, hogy a HOKOSZ által képviselt szervezetek megfelelő rendben és módon, a napi munkát tartalommal megtöltve működjenek. Képviseljék mindazokat az érdekeket és értékeket, amelyeket a Magyar Honvédség hordozott, hordoz és remélhetőleg a jövőben is hordozni fog.

– Tudom, hogy nagy szükség van olyan szervezetekre, egyesületekre, nyugállományú klubokra, mint amilyeneket a HOKOSZ tömörít. A katonai szervezetből hosszú évtizedek szolgálatát követően nyugállományba vonuló, a

1595898916
szervezethez és a katonás rendhez, a parancsokhoz szokott katonák részére a civil világ talán egy kicsit ismeretlen. Ezt az ismeretlenséget oldja, a megszokott közösséghez tartozást élteti, a még meglévő tettrekészséget táplálja a bajtársakat tömörítő, összefogó klub és klubhálózat – mondta a HM Honvéd Vezérkar főnöke, majd arról beszélt, hogy a HOKOSZ és tagszervezeteinek működése ugyanakkor nemcsak a jelennek szól: a jövő nyugállományú generációinak is alapot teremt, az ő érdeküket is felvállalja, számukra is feladatokat határoz meg.

„A Magyar Honvédség is kéri és várja az önök segítő közreműködését: hiszen a honvédelmi eszme fenntartásában, az alkalmanként szükséges aktív toborzásban, de a társadalmi szemléletváltás végrehajtásában is nagy segítséget tudnak nyújtani nekünk. Hiszen vannak megyék, ahol a toborzó és érdekvédelmi központ munkatársain kívül nem szolgálnak aktív katonák, nincs alakulat. Ezeken a helyeken önök képviselik nemcsak az egykor ott diszlokáló alakulat múltját, de az önkéntes magyar haderő jelenét, sőt jövőjét is. Önök jelentik a mi legfontosabb kapcsolatunkat a társadalommal e helyszíneken" – fogalmazott Tömböl tábornok, hozzátéve: az, hogy a Magyar Honvédség a társadalomban elfogadott intézmény, nemcsak a jelen katonáinak érdeme. Ez a nyugállományú katonák sikere is.

A vezérkari főnök szerint a nyugállományú katonák olyan képességekkel rendelkeznek, amelyeket csak a hadsereg tagjai sajátíthatnak el. Ezeket a képességeket a bajtársak és a lakosság érdekében öntevékenyen végzett feladatokkal megoszthatják, jobbító szándékkal hasznosíthatják. A nyugállományú klubok léte, szövetségbe tömörülése e szándékokat felerősíti, támogatja!

– Talán tudják, hogy az éves feladatszabó értekezleten a fő erőkifejtések között neveztem meg a társadalom aktív támogatásáért folytatandó párbeszéd kezdeményezését, fenntartását és folytatását. Számítok önökre ebben a munkában, s ezért is fogadtam el meghívásukat a jubileumi rendezvényükre – mondta Tömböl László mérnök vezérezredes, majd beszéde végén bejelentette: a Magyar Honvédség, anyagi ereje függvényében, a jövőben is igyekszik a működéshez segítséget adni. Hiszen a HOKOSZ, megalakulása óta, a Honvédelmi Minisztérium egyik stratégiai partnerszervezete. És, a remények szerint, ez a következő tíz évben is így lesz.

1595898917
Péter László nyugállományú ezredes, a HOKOSZ ügyvezető elnöke írásos beszámolóját kiegészítendő hozzászólásában elmondta: nyugdíjasnak lenni nem érdem, hanem állapot. A nyugdíjas megbecsülést érdemel attól a közösségtől, amelyhez aktív korában tartozott. Szerencsére a katonák szerencsés helyzetben vannak, hiszen egykori szervezetük foglalkozik velük, annak szerves részei a mai napig.

– Az elmúlt öt évben a legfontosabb feladat a tagszervezetek működésének biztosítása és segítése volt – mondta az elnök, hozzátéve: a HOKOSZ az elmúlt időszakban megerősödött, jelenleg 26 tagszervezettel és közel 7200 taggal rendelkezik, akiknek többsége nyugállományú katona, vagy e katonák hozzátartozója.

Péter László kiemelte: a HOKOSZ-nak nem elsődleges célja a bővítés, de tagjaik sorába várnak minden olyan, nyugállományú katonákat tömörítő civil szervezetet, amely elfogadja a szövetség alapszabályát.

– A HOKOSZ az elmúlt öt évben korrekt partnere volt a Honvédelmi Minisztériumnak, teljesítette vállalt feladatait. Emellett az elmúlt években erősödött az együttműködés az azonos célokat vállaló civil szervezetekkel, például a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségével, a Honvédszakszervezet nyugdíjas tagozatával, illetve a Honvédség és Társadalom Baráti Kör országos vezetésével is – mondta a szövetség ügyvezető elnöke.

A Honvédségi Nyugdíjasklubok Országos Szövetségének jubileumi küldöttgyűlése elismerések és jutalmak átadásával folytatódott, majd a küldöttek egyhangúan elfogadták az elnökség és a pénzügyi ellenőrző bizottság beszámolóit. Ezt követően pedig újabb öt évre a szövetség elnökének választották meg Péter László nyugállományú ezredest.

1595898917
 

1595898917
 

1595898917
 

1595898917
 

1595898917
 

1595898918
 

Fotó: Szűcs László