Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kétoldalú védelmi egyezmény Budapest és Belgrád között

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. március 22. 14:34

A kétoldalú védelmi együttműködésről szóló megállapodást írt alá hétfőn Belgrádban Szekeres Imre magyar honvédelmi és Dragan Sutanovac szerb védelmi miniszter. A megállapodás aláírása után Szekeres Imre hangsúlyozta, hogy Magyarország az egyik legelkötelezettebb támogatója Szerbia Európai Unióhoz történő csatlakozásának.

A 17 pontból álló egyezmény egyebek mellett lehetővé teszi a két ország katonai alakulatainak közös kiképzését, felkészítését, és ezen túl a légtérellenőrzésben, a tűzszerészeti feladatok ellátásában és a katasztrófavédelemben végzendő közös munkát.

A megállapodás aláírása után Szekeres Imre hangsúlyozta, hogy Magyarország az egyik legelkötelezettebb támogatója Szerbia Európai Unióhoz történő csatlakozásának. Mint mondta, ennek egyik igen fontos feltétele a haderőreform, amelyben Szerbia már eddig is komoly eredményeket ért el.

A honvédelmi miniszter leszögezte, hogy Magyarország számára nemzeti érdek az egész Balkán stabilitása és fejlődése. Ennek előmozdítása érdekében szolgálnak magyar katonák a koszovói nemzetközi békefenntartó erőben, a KFOR-ban.

A KFOR létszámát, ha annak minden feltétele teljesül, lehet csökkenteni, de a magyar jelenlét a csökkentés után is változatlan szinten marad – közölte Szekeres Imre, emlékeztetve arra, hogy a békemissziókban részt vevő magyar katonák több mint kétharmada Koszovóban és Bosznia-Hercegovinában teljesít szolgálatot.

Dragan Sutanovac magas szintűnek nevezte a két ország védelmi tárcái közti együttműködést. Mint mondta, Szerbia számít arra, hogy Magyarország segíteni fogja a hivatásos hadsereg kialakításában, s átadja neki e téren szerzett tapasztalatait.