Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új fejezet kezdődik Szarajevóban

Szöveg: Csurgó Gizella õrnagy (Szarajevó) |  2010. január 28. 21:14

Ismét elröppent hat hónap Bosznia-Hercegovinában és az EUFOR ALTHEA műveletben résztvevő MH EUFOR Kontingens ötödik váltása befejezte szolgálatát. A Varga Sándor Zoltán őrnagy parancsnoksága alatt szolgáló állomány január 24-én átadta beosztását a Preininger Győző őrnagy által irányított új csapatnak.

Az MH EUFOR Kontingens hatodik váltásának felkészülésén 2009. augusztusától 184 katona vett részt. A személyi elbeszélgetésen 144 egyenruhás részére ajánlottak fel beosztást, huszonketten a kontingens tartalékai lettek. A vezényelt állomány tizennégy alakulattól illetve honvédelmi minisztérium háttérintézményből érkezett a kontingensbe. Az állomány egyharmada a tatai  MH 25. Klapka György Lövészdandár katonája, de jelentős létszámú személy képviseli a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóaljat és a győri MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakéta Ezredet is. A kiutazó állományban tizenkét nő is kapott helyet.

A január 27-i kiérkezést követően a lövész század, Csányi Henrik százados, parancsnok vezetésével megkezdte felkészülését a Többnemzetiségű Zászlóalj alárendeltségében történő szolgálat ellátására, amely február elsejével kezdődik.

A szolgálat átvétel első hetében az egyesített balkáni hadszíntéren tett látogatása során felkereste a missziót dr. Vadai Ágnes. A Honvédelmi Minisztérium államtitkárát elkísérte a szarajevói látogatásra Kovács József vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokhelyettese is. Az államtitkár asszony látogatásának első napján hivatalos találkozón vett részt a bosznia-hercegovinai Védelmi Minisztériumában, ahol találkozott Marina Pendes asszonnyal, a védelmi miniszter helyettesével. A második napon látogatást tett Mostar város polgármesterénél, ahol jelképesen átvette a híd egy darabját.

1595896237
 

Mint ismert, a Magyar Műszaki Kontingens 1996. januárjában települt ki a horvátországi Okucaniba, fő feladatuk a lerombolt hidak helyreállítása és újjáépítése volt, de nagy szerepet vállaltak a közutak és vasúti vonalak rekonstrukciójában, építésében is. A mostari Öreg híd helyreállításának első lépéseként az ő feladatuk volt a folyóba hullott – 50-60 tonna súlyúnak becsült – kövek kiemelése a mederből. A most átvett jelképes ajándékot a pákozdi katonai emlékhelyen helyezik majd el, emléket állítva azoknak a katonáknak, akik a délszláv háborút követően részt vettek Bosznia-Hercegovinában a helyreállítási, békefenntartó és béketámogató feladatokban.

Vadai Ágnes a kora esti órákban, állománygyűlésen találkozott az MH EUFOR Kontingens ötödik és hatodik váltásainak katonáival, valamint a Szarajevóban NATO és EUFOR egyéni beosztást betöltő tisztekkel és tiszthelyettesekkel. Az államtitkár asszony bemutatta a katonáknak Nagy Tibor dandártábornokot, a MH Műveleti Központ parancsnokát, aki február 1-től egy éven keresztül ellátja  az EUFOR Főparancsnokság, parancsnokhelyettes beosztását.

1595896237
 

Az a lehetőség, hogy ezt a beosztást hazánk képviselője töltheti be, a nemzetközi közösség elismerését fejezi ki Magyarország részére az elmúlt időszakban e földrajzi területen végzett tevékenységéért, továbbá lehetőséget teremt arra, hogy az elkövetkező időszakban hazánk érdekei mind nagyobb hangsúllyal érvényre juthassanak e térségben, hiszen a Nyugat-Balkánon – annak földrajzi közelsége miatt – nemzeti érdekünk a béke megőrzése, a stabilitás megerősítése – hangsúlyozta Vadai Ágnes, majd elismeréssel szólt az MH EUFOR ötödik váltásának tevékenységéről. Ezt követően pedig köszöntötte a hatodik váltás katonáit.

A nap zárásaként a vendégek, az állománnyal közös vacsorán vettek részt a BUTMIR táborban.
A látogatás záró napján megtekintette a SREBRENICA-POTOCARI emlékhelyet, koszorút helyezett el a halottak emléktáblájánál és találkozott a település polgármesterével.

1595896237