Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új helyettese van a HM Honvéd Vezérkar főnökének

Szöveg: Szűcs László |  2010. február 1. 13:06

A Honvédelmi Minisztériumban tartott állománygyűlésen hivatalosan is bejelentették: Mikita János mérnök altábornagy helyett február 1-től Hazuga Károly altábornagy a HM Honvéd Vezérkar főnökének helyettese. Mikita tábornokot a miniszter kijelölte az Európai Unió soros magyar elnökségében részt vevő elnökségi stáb tagjának.

A Honvédelmi Minisztérium vezetői állománya, a főosztályvezetők és a Magyar Honvédség alakulatparancsnokainak jelenlétében rendeztek ünnepi állománygyűlést február 1-jén a HM Balaton utcai objektumában. A rendezvény határozatok és parancsnok ismertetésével kezdődött. Ezekből kiderült, hogy a honvédelmi miniszter 2015. január 25-ig meghosszabbította a szolgálati viszonyát Mikita János mérnök altábornagynak, s 2010. február 1-jei hatállyal áthelyezte a Magyar Honvédség rendelkezési állományába. Feladatait a HM Honvéd Vezérkar főnök határozza meg. Külszolgálatra történő vezényléséig az Európai Unió soros magyar elnökségében közvetlenül résztvevők kiválasztásáról, képzéséről és anyagi elismeréséről szóló kormányrendelet alapján a honvédelmi miniszter Mikita tábornokot kijelölte az Európai Unió soros magyar elnökségében közvetlenül részt vevő elnökségi stáb tagjának, az EU-elnökség központi és tárcakoordinációs feladatait ellátó vezető tisztviselőjének.

Az ünnepségen elhangzott: a honvédelmi miniszter február 1-jei hatállyal kinevezte a HM Honvéd Vezérkar főnökének helyettessévé Hazuga Károly vezérőrnagyot, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság korábbi parancsnokhelyettesét, akit e kinevezéssel egyidejűleg Sólyom László köztársasági elnök altábornaggyá léptetett elő.

1595896263
 

A további személyügyi parancsok után dr. Szekeres Imre köszöntötte a vezérkari főnök helyettesi beosztásból öt év után távozó Mikita altábornagyot. A honvédelmi miniszter elmondta: a Magyar Honvédségben mindenki számára világos, hogy az életben semmit nem adnak ingyen; a katonai karriert pedig a legkevésbé. A tárcavezető hozzátette: az elmúlt időszak eredményei csak felkészült és elhivatott szakemberekkel voltak megvalósíthatók. Hiszen ezekben az években – lezárva a szervezeti átalakulás folyamatát – sikerült elérni az új szolgálati kultúra kialakulását, megszilárdulását. Ez a folyamat együtt járt a haderő modernizálásával: a Gripen vadászgépek hadrendbe állítása, a nehéz légiszállító ezred Magyarországra települése, a katona-egészségügyi kiválósági központ létrehozása mellett, folytatták a harcjárművek modernizációs programját, a gépjárműpark fejlesztését, valamint a híradó-informatikai rendszer modernizálását.

– Annak érdekében, hogy a folyamatok továbbra is ilyen dinamikusak, az eredmények pedig kézzelfoghatóak legyenek, meghoztam néhány szükséges személyi döntést – mondta a miniszter, hozzátéve: Mikita János altábornagy veszi át Brüsszelben, a Magyar Köztársaság állandó NATO képviseletének vezetését.

Szekeres Imre szerint Mikita altábornagy olyan öt év után adja át vezérkarfőnök-helyettesi beosztását, amely nem csupán a HM Honvéd Vezérkar, hanem az egész Magyar Honvédség számára nagy kihívást jelentett. A tárcavezető ezt követően megköszönte Mikita tábornoknak azt a személyes segítséget, amelyet honvédelmi miniszterként az első pillanattól kapott.

– Ha valaki egy másik beosztásba távozik, akkor a dolgok törvényszerűsége szerint a helyére új ember kerül – fogalmazott a miniszter, hozzátéve: Tömböl tábornok javaslatára a vezérkari főnök helyettesévé nevezte ki Hazuga Károly altábornagyot, az MH Összahderőnemi Parancsnokság (ÖHP) logisztikai erők főnöke pedig Frigyer László mérnök vezérőrnagy lesz. Emellett az ÖHP hatékony irányításának érdekében létrehoztak egy új beosztást, a törzsfőnök-helyettesi státuszt, amelynek feladatait február 1-jétől Domján László dandártábornok látja el. A HM Haderő-tervezési Főosztály élére pedig Mihócza Zoltán dandártábornok került.

Az új vezérkarifőnök-helyettesről szólva Szekeres Imre hangsúlyozta: Hazuga tábornok az elmúlt években nagyban hozzájárult ahhoz, hogy integrált vezetés jöjjön létre az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon.

Beszédét követően a honvédelmi miniszter átadta a babérkoszorúval ékesített szolgálati érdemjelet Mikita János altábornagynak.

1595896263
 

– Úgy gondolom, hogy minden katona életében jelentős esemény, amikor egy-egy beosztásban befejezi a munkáját. Valamennyien így vagyunk ezzel, s ilyenkor mindannyian elszámolunk önmagunkkal: mi az, amit tettünk, hogyan végeztük a dolgunkat, mennyire lehetünk elégedettek saját magunkkal? Úgy vélem, hogy Mikita János altábornagy úrnak, az elmúlt öt évben végzett munkájáért semmi szégyenkeznivalója nincsen – mondta Tömböl László mérnök vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke, hozzátéve: a tábornokban olyan embert ismert meg, aki mindvégig tisztességesen és becsülettel, lelkiismeretes hozzáállással végezte a dolgát.

Tömböl vezérezredes hangsúlyozta: Mikita tábornok új beosztása nem lesz könnyebb, mint a korábbi munkája volt. A brüsszeli beosztás ugyanis a magyar katonadiplomácia csúcsa, hiszen a belga fővárosban a Magyar Honvédséget, a HM Honvéd Vezérkar főnökét képviseli. S ebben a beosztásban olyan emberre van szükség, aki tisztában van a felelősségével, aki tudja és érti a szakmáját, képes és kész tenni a dolgát a nap 24 órájában, az év 365 napján.

Hazuga Károly altábornagyról szólva a HM Honvéd Vezérkar főnöke kiemelte: 2007-től 2009-ig, az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon szorosan együttműködtek, mint parancsnok és parancsnokhelyettes.

Mindenben számíthatott a segítségére.

Beszéde végén Tömböl vezérezredes, eredményes munkája elismeréséül, emléktárgyat – Bem tábornok szolgálati kardjának másolatát, magyar pengével és francia stílusú kosárral – adományozott Mikita altábornagynak.

1595896263
 

1595896264
 

1595896264
 

1595896264
 

1595896264
 

Fotó: Tóth László