Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újra lobog a 11-es huszárok zászlaja Szombathelyen

Szöveg: honvedelem.hu / alon.hu |  2012. június 2. 16:52

„Ez a zászló édestestvére azoknak, amelyeket a 11-esek hordoztak két évszázad háborúiban” – mondta Hende Csaba június 2-án, Szombathelyen. A honvédelmi miniszter zászlót adományozott a 11-es Huszár Hagyományőrző Egyesületnek.

Hende Csaba az adományozási okirat ismertetése és a zászló átadása után elmondott beszédében kiemelte: ha igazán meg akarjuk érteni e napnak a jelentőségét, fel kell idéznünk, hogy a történelemben élő emberek vagyunk. Nemcsak jelenünk van, hanem múltunk és jövőnk is.

1595936722
A miniszter kijelentette: mától újra lobog a 11-es huszárok zászlaja, mert vannak elkötelezett hagyományőrzők, akik újra kibontják, hogy emlékezzenek mindarra, amit a 11-es huszárok emlékezete jelent ennek a nemzetnek és ennek a városnak. Hozzátette, hogy ez a zászló édestestvére azoknak, amelyeket a 11-esek hordoztak két évszázad háborúiban.

„Testvére azoknak a zászlóknak, amelyek az oszmán seregeket üldözték, amelyek a napóleoni háborúk kétszáz ütközetében több mint ezer 11-es huszár hősi halálát látták, és amelyeket Bem seregében a Székelyföld és Temesköz védelmében vittek diadalra" – fogalmazott beszédében a honvédelmi tárca vezetője.

Hende Csaba hangsúlyozta: Szombathely katonaváros, hiszen így született, Claudius császár a kiszolgált római katonáknak alapította Colonia Claudia Savaria néven kétezer évvel ezelőtt. „Szombathely katonaváros marad, még ha alakulat nem is állomásozik ma a falai között. Katonaváros marad, mert emlékezik a múltjára és tudja, mivel tartozik a jelen és a jövő magyarságának" – mondta a honvédelmi miniszter.

Kiemelte: „Magyarország megújításának korát éljük, ez a honvédelemben azt jelenti, hogy lezárjuk a Magyar Honvédség felmorzsolódásának korszakát. A magyar katona, a honvéd hivatása az, hogy szeresse hazáját és nemzetét. Az igazi honvéd nem azért harcol, mert gyűlöli azt, ami előtte van, hanem azért, mert szereti mindazt, ami mögötte van."

1595936722
Meszár Zoltán, a 11-es Huszár Hagyományőrző Egyesület elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy a huszárezred a városban eltöltött évek alatt a település részeként élt, a huszároknak Szombathely a második lakóhelyükké vált.

„Nekünk, hagyományőrzőknek jutott a feladat, hogy megőrizzük elődeink emlékét, ennek szép példája a mai nap" – mondta az elnök.

A honvédelmi miniszter által adományozott zászlóra a szalagot a zászlóanya, Halmosi Zoltánné kötötte fel.

A rendezvény előtt Hende Csaba honvédelmi miniszter részt vett az országos „TE SZEDD! – Összefogás a tiszta Magyarországért"  elnevezésű szemétszedési akció keretében meghirdetett „Tisztítsuk meg Szombathelyt"  elnevezésű programon is.

 
1595936722
 
1595936723

 
 Fotó: alon.hu