Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újraavatták a hős főhadnagy síremlékét

Szöveg: honvedelem.hu |  2011. március 11. 12:49

Hanzély Pál főhadnagy síremlékének ünnepélyes újraavatását rendezték meg március 11-én, pénteken, a délelőtti órákban Budapesten, a Farkasréti temetőben. A katonai tiszteletadással megrendezett ünnepségen részt vett és beszédet mondott Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese is.

Nyolcvannégy esztendővel ezelőtt, 1927. január 8-án két, jeges vízbe esett fiatal mentésének közben vesztette életet a Ludovika Akadémia egykori hallgatója Hanzély Pál főhadnagy. Az akkor 22 éves tiszt egyik katonatársával a szolnoki Huszárlaktanya mögötti Kubik-gödör jegén korcsolyázott, amikor a közelükben, egy fiatal pár alatt beszakadt az alig 3–4 centi vastag jég.

A 19 éves Oreskó Sári és vőlegénye Herbst Jenő a jeges vízbe esett. Segélykiállításukat hallva Hanzély Pál azonnal a segítségükre sietett, a vízbe ugrott és hosszú küzdelem árán sikerült a partra segítenie Oreskó Sárit.

Bár ekkor már neki is segítségre volt szüksége, mégis a fiatalember után úszott, ám elmerült. Holttestét csak az esti órákban találták meg. A hős katonatisztet Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Hanzély Pál főhadnagy 1929-ben emelt síremlékét a Honvédelmi Minisztérium a közelmúltban újította fel. A síremléket, katonai tiszteletadás mellett, március 11-én avatták újra.

A

rendezvényen résztvevő Orosz Zoltán altábornagy ünnepi beszédében kiemelte: Hanzély Pál 1927. január 8-án azt tette, ami egy humánus emberhez illik. Úgy cselekedett, ahogy azt egy katonától elvárják, amire nem az egyenruha, hanem a jellem és a bajtársiasság egyszerre kötelezi azt, aki valaha is esküt tett.

A Honvéd Vezérkar főnökének helyettese elmondta: Hanzély Pál sírjánál a tábornoki kar két év múlva síremléket emelt, Szolnokon pedig – halálának helyszínéhez közel – a város utcát nevezett el róla, illetve 1932. január 8-án felavatták egykori szolgálati helye, a kaszárnya oldalában elhelyezett emléktábláját.

„Síremlékén azonban az eltelt hosszú évtizedek nem múltak el nyom nélkül. A Honvédelmi Minisztérium ezért – Szolnok város kezdeményezésére – felújította, és a mai napon, Hanzély Pál születésnapján, ismét átadja azt eredeti céljának" – fogalmazott Orosz Zoltán altábornagy.

A rendezvény végén a Honvédelmi Minisztérium, a Honvéd Vezérkar, valamint a Hanzély család képviselői megkoszorúzták a felújított síremléket.

 
 

 

  Fotó: Tóth László