Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ülést tartott a Honvédelmi Idősügyi Tanács

Szöveg: kormany.hu |  2012. június 1. 12:48

A tevékeny időskorról, az önkéntes tartalékos rendszerről, a nyugállományúak üdültetéséről volt szó többek között a Honvédelmi Idősügyi Tanács soros ülésén a Honvédelmi Minisztériumban, május 30-án.

1595936481
Szabó József ezredes, a Honvédelmi Idősügyi Tanács titkára köszöntötte a résztvevőket, elsőként a tanács elnökét, dr. Simicskó Istvánt. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az ülés kezdetén kiemelte: a mostani napirendi pontok témái is jelzik, fontos az, hogy a tárca miként gondoskodik az időskorúakról.

A tevékeny időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve címmel tartott ismertetésében Hulák Zsuzsanna, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Idősügyi és Nyugdíjbiztosítási Főosztály főosztályvezetője többek között kiemelte: fontos az időskorúak fizikai és társadalmi aktivitásának segítése. Ezzel kapcsolatban két pályázatra, a „Kortárs"  és az „Életút"  elnevezésűekre hívta fel a figyelmet.

Vanyur Tibor ezredes, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnoka az önkéntes tartalékos rendszerről tartott tájékoztatójában hangsúlyozta: sokan jelentkeztek már eddig is tartalékos szolgálatra, a napokban az ezredik önkéntes műveleti tartalékos katona szerződéskötése történik meg. A tartalékosok toborzásának új célcsoportjaként a felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatókat jelölte meg.

1595936481
Az ezredes kiemelte, hogy a honvédelmi miniszter által kitűzött céloknak megfelelően – mely szerint a Magyar Honvédségnek 2014 végére nyolcezer tartalékosa lesz – alakul a rendszer feltöltése.

Pisák Györgyi, a Protokoll, Rekreációs és Kulturális Főigazgatóság munkatársa beszélt a január 1-jétől bekövetkezett, az üdültetést érintő szervezeti átalakításokról, az érvényben lévő üdültetési rendelet átalakításáról, különös tekintettel annak nyugállományúakra vonatkozó részeiről, valamint a Balatonkenesei Honvéd Rekreációs Központban tervezett és folyamatban lévő változtatásokról.

A Honvédelmi Idősügyi Tanács soros ülésén – az aktuális idősügyi kérdéseken túl − szó volt továbbá a honvédelem érdekében tevékenykedő nyugállományú szervezetek, honvéd kulturális és katonai hagyományápoló egyesületek részére kiírandó, idei évre vonatkozó pályázatokról.

1595936481

 Fotó: Galovtsik Gábor