Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ünnepi állománygyűlés a KBH-nál

Szöveg: Zilahy Tamás |  2011. február 18. 13:34

A Magyar Köztársaság Katonai Biztonsági Hivatala (MK KBH) február 15-én – megalakulásának 21. évfordulója alkalmából – ünnepi állománygyűlést tartott, melyet jelenlétével és bátorító, köszöntő szavaival megtisztelt dr. Hende Csaba, honvédelmi miniszter. Az elnökségben foglalt még helyet dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, dr. Tóth Zoltán József, a minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára, Márki Gábor védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár, valamint a hivatal vezetői, Domján László dandártábornok, és helyettese, Horváth József dandártábornok.

1595914262
A honvédelmi miniszter köszöntőjében utalt arra, hogy a tárca és a haderő is rendelkezik olyan értékekkel, amelyeket őrizni, védeni kell. A hivatalnak, mint a tavalyi esztendőben gyökeres reformokat végrehajtó katonai nemzetbiztonsági szolgálatnak, pedig éppen ez a feladata. „Mostanra összeállt az a csapat, amely minden eddiginél hatékonyabban működik" – jelentette ki Hende Csaba.

Felgyorsult világunkban új és újabb biztonsági kihívások keletkeznek – utalt a miniszter az észak-afrikai eseményekre, majd szólt azokról a hazai gazdasági körülményekről, amelyek a tárca idei költségvetését is érintik. Ugyanakkor világosan megfogalmazta elvárásait a hivatal jövőbeni tevékenységét illetően, majd befejezésül köszönetét fejezte ki az MK KBH állományának magas színvonalú szakmai munkájáért.

Ezt követően Domján László dandártábornok, az MK KBH főigazgatója szólt a vendégekhez és a személyi állományhoz. „Köszönöm miniszter úr elismerő szavait, egyúttal nagy tisztelettel köszöntöm önöket a Katonai Biztonsági Hivatal megalapításának 21. évfordulója, a KBH napja alkalmából" – kezdte a főigazgató.

1595914262
Majd beszélt az elmúlt egy esztendőben történt jelentős, és minőségi átalakulást biztosító változásokról, valamint a hivatal sajátos munkájáról. „Az elhárítás mestersége az idők kezdete óta homályba burkolt köntösben, olykor a művészet rangjára emelve jelenik meg előttünk, de legfontosabb értékei és különleges elvei mit sem változtak."

A főigazgató kiemelte, hogy a hivatal a belső reformok hatására megerősödött, dinamikusan és proaktívan működik. Az eredmények azt mutatják, hogy az egyre elmélyülő együttműködés jótékony hatásai a minisztérium és a Magyar Honvédség biztonsági tudatossági szintjének emelkedésében is megmutatkoznak. Mindezen tendenciák, valamint a hivatal szakmai tevékenysége együttesen komoly eredményeket hozott a negatív folyamatok megállításában és megelőzésében. Az új hivatali struktúra; a megújuló, a kor kihívásainak megfelelő műveleti eljárások; a vezetési és irányítási szintek átalakítása pedig egyfajta garancia a sikeres folytatásra.

1595914262
„A folyamatos visszajelzések alapján egyre inkább körvonalazódik, hogy a helyes úton és a jó irányban haladunk. Az elért teljesítmények pedig arra ösztönöznek bennünket, hogy legalább ekkora szorgalommal, kitartással, állhatatossággal védjük a Magyar Köztársaság, ezen belül a tárca és a hadsereg nemzetbiztonsági érdekeit. A hivatal ünnepnapján e gondolatok jegyében tisztelettel és nagyrabecsüléssel köszöntöm a hivatal teljes személyi állományát. Külön köszönöm miniszter úr kitüntető figyelmét és támogatását a megalkotott koncepció sikeres végrehajtásában; de köszönet a Honvédelmi Minisztérium, a Honvéd Vezérkar, a Magyar Honvédség vezetőinek és parancsnoki állományának, a hivatallal együttműködő nemzetbiztonsági és rendvédelmi szervek vezetőinek, amiért e kooperáció pilléreire építve hűséggel, bátorsággal és becsülettel végezhetjük munkánkat" – fejezte be beszédét Domján tábornok.

Az ünnepség keretein belül, a kiemelkedő munkát végzetteknek elismeréseket adott át Hende Csaba honvédelmi miniszter és Benkő Tibor vezérezredes, vezérkari főnök. A kiváló együttműködést köszönte meg emléktárgyak átadásával Tóth András mérnök vezérőrnagy a Magyar Köztársaság Katonai Felderítő Hivatalának főigazgatója, és Kovács József vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka. Az ünnepségen emlékplaketteket adott át Sulyok János dandártábornok, a Közgazdasági és Pénzügyi Hivatal főigazgatója, valamit Domján László dandártábornok, az MK KBH főigazgatója.

A hivatal napjának ünnepségét fogadás zárta.

1595914263

 

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária