Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ünnepi megemlékezés Villaggio Italiaban

Szöveg: Dr. Láda Mónika fhdgy. |  2010. augusztus 24. 15:26

„Magyar Honvédség teljes KFOR kontingense minden erejével azon munkálkodik, hogy a több mint ezer éve alapított magyar föld védelmére készen álljon, szervezetten, magas szakmaisággal végezze a válságkezelési és békefenntartó tevékenységét a Balkánon, elősegítve ezzel a stabilizálódást valamint a szükségszerű fejlődés beindítását és fenntartását” mondta Kanyó László alezredes ünnepi beszédében.

A Koszovóban szolgálatot teljesítő MH KFOR Kontingens harmadik váltása is megemlékezett állami ünnepünkről, augusztus 20-ról. Az ünnepi sorakozón Kanyó László alezredes, a kontingens új parancsnoka köszöntötte az állományt, majd közösen elénekelték a Himnuszt. Ezt követően Kanyó alezredes ünnepi beszédében megemlékezett a keresztény magyar államalapításról. Az ünnep és a missziós szolgálat közös vonásait hangsúlyozva elmondta, hogy a KFOR kontingens katonái szolgálatukkal támogatják a helyi lakosság életének normalizálódását és hozzájárulnak a szilárd állami alapok megteremtéséhez. „Úgy gondolom, hogy a Magyar Honvédség teljes KFOR kontingense minden erejével azon munkálkodik, hogy a több mint ezer éve alapított magyar föld védelmére készen álljon, szervezetten, magas szakmaisággal végezze a válságkezelési és békefenntartó tevékenységét a Balkánon, elősegítve ezzel a stabilizálódást valamint a szükségszerű fejlődés beindítását és fenntartását" – fejezte be beszédét a parancsnok.

 

Az ünnepi beszéd után parancsfelolvasás és elismerések átadása következett. Ötvenhatan vehették át a honvédelmi miniszter úr által adományozott Árvízvédelemért Szolgálati Jelet, öten pedig az árvízi védekezés során tanúsított kiemelkedő munkája, példamutató helytállása elismeréseként pénzjutalomban részesültek. Valamennyien a MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái, akik Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében vettek részt az árvíz elleni védekezésben valamint az élet- és vagyonmentési munkában. Az ünnepi sorakozó alkalmával előléptetésre is sor került. Kerekes Dorottya főhadnagy vállapját Cseklán István őrnagy, a 2. váltás parancsnoka cserélte le századosira. Cservölgyi Dániel hadnagyét pedig már az új kontingensparancsnok, Kanyó László alezredes, főhadnagyira.