Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédelmi Nevelési Díj a kiemelt szerepet vállaló szervezőknek

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: Hegyi Gusztáv |  2023. november 2. 16:33

,,Sok fontos feladata van a Magyar Honvédségnek, de mind közül a honvédelmi nevelés a legnemesebb. Minden magyar állampolgár számára fontos, hogy a jövő nemzedéke hazafias neveltetésben részesüljön. Ezt támogatják a honvédelmi nevelési programok, amelyeken keresztül a mindennapi életben hasznos tudást kapnak a fiatalok” – mondta dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára október 30-án, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban.

2023.11.02. Honvédelmi nevelés_01

A Honvédelmi Nevelésért Díj ünnepélyes átadásán azok munkáját ismerték el, akik az elmúlt évek során kiemelt szerepet vállaltak a honvédelem ügyének népszerűsítésében a fiatalok körében. A Honvédelmi Nevelési Díjakat dr. Czermann János és Polyák András ezredes, az MH Területvédelmi Erők Parancsnoksága parancsnokhelyettese adták át.

Czermann János beszédében kiemelte a 2016-ban útjára indított, különösen népszerű Honvédelmi tábort, ami idén már 4500 középiskolást fogadott, illetve az 1500 versenyzőt felsorakoztató Országos Haditorna Versenyt.

„A Honvéd Kadét Program tanórai és tanórán kívüli foglalkozásokkal még hatékonyabban járul hozzá a fiatalok honvédelmi neveléséhez. A program kezdete óta megsokszoroztuk a partneriskolák számát, jelenleg országszerte 150 intézményben több mint 7200 honvéd kadét tanul” – ismertette a honvédelmi nevelési program számszerű sikereit a helyettes államtitkár.

Az eseményt Bánhidy Vajk, a HM Honvédelmi Nevelési Főosztály főosztályvezetőjének szakmai előadása zárta. Az ünnepélyen részt vett dr. Eleki Zoltán ezredes, a Honvéd Vezérkar Kiképzési Csoportfőnökség csoportfőnök-helyettese.

Dokumentumok