Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hősként haltak meg

Katonai tiszteletadással fogadták a helikopter-baleset áldozatainak koporsóit Szolnokon

Szöveg: Navarrai Mészáros Márton | Fotó: Szakál Szebáld, Horváth Sztaniszláv |  2023. június 27. 16:30

Hazaszállították a horvátországi helikopter-balesetben elhunyt katonák földi maradványait Szolnokra, az MH Kiss József 86. Helikopterdandárhoz június 27-én, kedden.

Katonai tiszteletadással, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke jelenlétében fogadták a június 21-én, kiképzés közben Horvátországban elhunyt három katona, Radnai Ádám százados, Konrád Dávid főhadnagy és Lőrincz Tamás zászlós földi maradványait az MH Kiss József 86. Helikopterdandárnál. A három áldozat nemzetiszínű lobogóval letakart koporsóját egy Mi-17-es típusú honvédségi helikopter szállította a bázisra, amelyet a díszegység sorfala előtt Koller József dandártábornok, az MH Légierő Parancsnokság parancsnoka kísért fel a hangárba.

„Emléktábla híján most nekünk kell elmondani a jövő generációjának, hogy volt három bátor pilóta, akik megcselekedték azt, amit megkövetelt tőlük hazájuk és közben életüket áldozták. Nekünk kell elmondani az utánuk következő fiatal pilóta-generációnak, hogy bátrak voltak. Bátrak, mert tudták, hogy a repülés veszélyes üzem, ahogyan mondani szoktuk, mégsem vonakodtak teljesíteni feladatukat. Nekünk kell elmondanunk hozzátartozóiknak, hogy milyen jól neveltek voltak és azt, hogy mint nekik, nekünk is hiányozni fognak” – fogalmazott gyászbeszédében Kálinger Roland alezredes, kiemelt katolikus tábori lelkész. Kálinger alezredes hangsúlyozta: a szolgálatteljesítés közben elhunyt katonák hősök, mert a hazájukért haltak meg.

Koporso

Mészáros László alezredes, a HM Tábori Lelkészi Szolgálat Protestáns Tábori Püspökség kiemelt vezető tábori lelkésze közös főhajtásra és imára hívta fel a jelenlévőket.

„Ma a gyász napja van. Három hős magyar bajtársunkat hozták haza Horvátországból. A három hős magyar kötelességük teljesítése közben, hazájuk szolgálatában hunyt el Horvátországban. Büszkék vagyunk rájuk. A Magyar Honvédség saját halottjának nyilvánította őket és biztosítottam arról a családokat a mai napon, hogy mindent meg fogok tenni, amiben segítségükre tudunk lenni” – ezt már Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter mondta az eseményt követő sajtótájékoztatón. A tárcavezető Magyarország kormánya, a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és saját nevében is őszinte részvétét fejezte ki a három elhunyt hozzátartozóinak.

356246090_243427655071681_2459285948797689998_n

„A horvátországi baleset eseményeinek kivizsgálása még folyamatban van, az esemény egy rendkívül nehéz terepszakaszon történt, így még várnunk kell a vizsgálat végeredményére. Amint ezzel kapcsolatban információnk lesz, tájékoztatni fogom a közvéleményt” – tette hozzá a honvédelmi miniszter.

Az elhunyt katonák koporsóinak fogadásán Novák Katalin államfő képviseletében dr. Kun Szabó István vezérőrnagy, a Köztársasági Elnöki Hivatal Honvédelmi Igazgatóság igazgatója és Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere is részt vett.

Kapcsolódó cikkek