Így született meg a Himnusz

Szöveg: Szűcs László | 2011. január 26. 12:27

„Egész életemben vártam arra, mikor hallom ilyen szépen a Himnuszt és a Szózatot. Úgy, ahogyan most, a honvédség Stefánia-palotájában éppen a Himnusz születésének napján hallottam: a magyar kultúra napján. A Honvéd Együttes világhírű férfikarának vezetője és énekesei tudják, miért írta Kölcsey a Himnuszt. Nem halotti éneket írt, bánatos gyászt, hanem egy hatalmas imát, fel az égre!” – ezekkel a szavakkal tért vissza az ünnepségről Gubcsi Lajos, a Zrínyi Média ügyvezetője, mikor felkérte az internetes szerkesztőséget, hogy sorozatban foglalkozzon a Himnusszal és főleg ezzel az életerős új változattal.

Száznyolcvannyolc esztendővel ezelőtt, 1823. január 22-re keltezve írta meg Hymnus című versét Kölcsey Ferenc. Irodalomtörténészek szerint a (Szatmár)Csekén megírt nyolc versszakos költemény egymagában is örökre megőrizte volna a szerző nevét az utókor számára, akkor is, ha mást nem is írt volna. De jól tudjuk, hogy írt…

Az eredetileg a „Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból" címmel íródott költemény egyes gondolatai, kifejezései föllelhetők Kölcsey korábbi műveiben, más gondolatok pedig a még korábbi magyar irodalomban is megtalálhatóak. A nemzetijelkepek.hu honlap szerint „a költő kivételes érzékenysége tudta összesűríteni tökéletes tartalmi és formai egységbe mindazt, ami egy nép sok évszázados történelmében fontos. A vers olyan érzelmi telítettségű, hogy egyesek pesszimizmust, mások egyenesen a jövő további eredményes harcaiban való bizakodást olvasnak ki belőle."

Kölcsey Ferenc műve mellett még egy költemény kínálkozott a nemzeti himnuszi rangra. Vörösmarty Mihály Szózat című verséről már az 1836-os megjelenéskor azt írták, hogy „…reményljük, nem fog elhangzani figyelem ‘s hatás nélkül, és ohajtjuk is, hogy a szózat tettet szüljön…"

A két kiváló költemény nagyságát egy zeneszerző, a Nemzeti Színház igazgatója, Bartay Endre érezte meg. Ő volt az, aki szükségesnek tartotta a költemények megzenésítését. A Szózat zenéjére 1843-ban, a Himnusz zenéjére pedig egy évvel később, 1844-ben kiírt pályázat hatalmas érdeklődés mellett, és sikerrel zárult. A Szózatot Egressy Béni, míg a Himnuszt Erkel Ferenc zenésítette meg.

A megzenésített Himnuszt 1844. július 2-án mutatták be a Nemzeti Színházban. A műről a bemutató után így írtak a Honderű című lapban: „…Most csak az van hátra, hogy Erkelünk’ gyönyörű hymnusát többször adassék alkalom hallani, megismerni, megtanulni, annak jelessége kezeskedik, hogy az nem sokára a legnagyobb népszerűséget vivandja ki magának, s valódi magyar néphymnussá válandik…"

A művet a magyar nemzet himnuszává a közakarat és a közmegegyezés tette. Nyilvános ünnepségen először 1844. augusztus 10-én, az Óbudai Hajógyárban, a Széchenyi gőzös vízre bocsátásakor, míg hivatalos állami ünnepségen először 1848. augusztus 20-án, a budavári Mátyás-templomban szólaltatták meg.

A XVI. századtól a fennkölt hangulatú versek és az egyházi énekek – amelyeket Európa-szerte énekeltek a templomokban – számítottak a nemzeti himnuszok elődjeinek. Ezekből a dallamokból alakultak ki az egy-egy közösségben énekelt néphimnuszok, majd később a nemzeti himnuszok. Magyarországon a XVIII. században két, néphimnuszként énekelt vallásos dal is elterjedt volt. Az egyik az „Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga", a másik pedig a „Boldogasszony anyánk" kezdetű ének volt.

A XIX. század elején, a hivatalos rendezvényeket Magyarországon is az osztrák császárhimnusz csendült fel, de ebben az időben már gyakran lehetett hallani a Rákóczi-nótát, vagy a Rákóczi-indulót is. Ezt váltotta fel az Erkel által megzenésített Kölcsey-költemény.

(Forrás: www.nemzetijelkepek.hu)