Ima idején támadtak a mecsetekre a szélsőségesek
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2010. május 29. 6:01Fegyveresek támadtak két mecsetre a pénteki ima idején a kelet-pakisztáni Lahorban. Szaddzsád Bhutta, a lahori rendőrfőnök-helyettes elmondta, eddig legkevesebb 70 halálos áldozatról tudnak, további 78 ember pedig megsebesült. A rendőrség és a városi hatóságok szerint öngyilkos merénylők voltak a támadók.
A helyi rendőrség beszámolója szerint tűzpárbaj alakult ki a rendvédelmi erők és a támadók között, és az egyik mecsetre kézigránátokat is dobtak.
A két mecset néhány kilométerre van egymástól, és mindkettő egy kisebb muzulmán vallási szekta imahelye. Az egyik a nyolcmilliós nagyváros egyik előkelő negyedében, a másik pedig az egyik zsúfolt kerületében van. Az Ahmadi szekta nézetei szöges ellentétben állnak az iszlám szunnita ágával. Korábban is érték már támadások. A pakisztáni kormány nem ismeri el a szektát muzulmán vallásúnak.
A Garhi Sahu mecsetbe behatoló támadók szemtanúk szerint hívek százait ejtették fogságba. A Model Town nevű másik mecsetnél a rendvédelmi erők megöltek öt támadót, két fegyveres pedig felrobbantotta önmagát.
A merényleteket eddig senki nem vállalta. Egy tizenéves pastut őrizetbe vettek a támadásokkal kapcsolatban, a hatóságok pedig azt feltételezik, hogy az akciók kitervelője a pakisztáni tálibok egy csoportja volt.
A pandzsábi vezető, Sahbaz Sarif úgy véli, a támadások hatására Pakisztán nagyobb elszántsággal lép majd fel a szélsőségesek ellen. “Ez emlékeztet minket, hogy Pakisztán csak azután teljesítheti küldetését, hogy megszabadult a szélsőségesség és a fundamentalizmus legrosszabb válfajától – folytatta Sarif. – Az egész nemzet harcolni fog a gonosz ellen."