Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Inter arma caritas – 451. adás

Szöveg: honvedelem.hu |  2022. október 2. 7:02

„Az egyház szépsége éppen abban áll, hogy egyetlen család vagyunk, melyben senki sem idegen. Az egyház egy történelem örököse, mindig az evangélium első hirdetésének a lánya. Az apostolok és az evangélium első hirdetői Jézus élő szavára alapozták az egyházat, másrészt pedig az egyház tagjai Jézusban beteljesülni látták az Isten korábban tett ígéreteit. Igen, az eljövendő ígéretek hordozói vagyunk, mely élteti az utunkat. Örökség és ígéret, melyben a múlt öröksége a mi emlékezetünk, illetve az evangélium ígérete adja az Isten jövőjét. Az egyház a történelemben az emlékezet és a jövő közt halad.” Ferenc pápa idézetével köszönti a mai adás hallgatóit a szerkesztő, Fodor Endre.

Az említett gondolatok nem véletlenül vezették be adásunkat, hiszen többek között az egyház szerepéről beszélgetünk Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspökkel.

2022_0928_interarmacaritas_451_adas