Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Iraki frontról a szépségversenyre

Szöveg: Inforadio/honvedelem.hu |  2008. július 15. 9:32

Bejutott az angol szépségkirálynő-választás döntőjébe a brit hadsereg egyik katonája. A 21 éves Katrina Hodge korábban éles bevetéseken is részt vett Irakban.

Az őrvezetői rangban szolgáló hölgyet “Harci Barbie"-nak becézik bajtársai, mióta 2005-ben nagy lélekjelenlétről téve tanúbizonyságot lefegyverzett egy iraki lázadót.

A közel-keleti országban felborult a brit katonák járműve, és amikor magukhoz tértek, azt látták, hogy egy felkelő fegyvert szegez rájuk.

“Először szinte sokkot kaptam. A balesetben a járművünk háromszor átfordult, és amikor kikászálódtam, azt láttam, hogy egy iraki ránk szegezi a puskáját. Tudtam, hogy ha nem cselekszem gyorsan, mindannyiunk élete veszélybe kerül" – idézte fel a történetet.

Katrina Hodge ekkor gyorsan megütötte a férfit, amitől az megtántorodott, így a brit katonanő el tudta venni a fegyverét. Az eset után bátorságáért elöljárói dicséretben részesült.

Mostani sikeréről az őrvezető azt mondta: nagyon örült, hogy a Miss England 2008 döntőjébe jutott, és noha világok választják el a hadsereget és a részmunkaidőben űzött modellkedést, a finálét a hadseregbeli munka bemutatására szeretné felhasználni.

Címkékbaleset