„Isten után már csak a katonákban bízunk”

Szöveg: Szűcs László | 2010. június 8. 1:22

Közel háromezer katona harcol az áradó észak-magyarországi folyókkal. Van, ahol még a gátakat erősítik, máshol pedig sajnos már csak a mentésben tudnak közreműködni az egyenruhások. Helyszíni riportunk az árvíz sújtotta borsodi területekről.

Azt hiszem, erre szokták azt mondani: ha nem látom a saját szememmel, nem hiszem el! Miskolchoz közeledve egyre nagyobb területet borít a belvíz, a borsodi megyeszékhelyre pedig már be sem lehet jutni az autópályán, mivel a várost több irányból is körbevette az áradat.

Gesztelyre tartok. E kis Hernád melletti faluban található a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében védekező katonai erők úgynevezett déli régiójának logisztikai bázisa. A település határában, a magtár területén rendezkedtek be a katonák, közel ötszázan laknak a fedett tárolókban felvert sátrakban, emellett pedig az élelmezés, az üzemanyag-utánpótlás, a raktározás, a javítóműhely és a vontatókapacitás is itt található.

Persze Gesztelyre nem is olyan egyszerű eljutni, hiszen a 37-es számú főutat csak több kilométeres kerülővel lehet elérni, mivel víz alatt áll Felsőzsolca is. Aztán amikor már azt hiszi az ember, hogy néhány percen belül célhoz ér, újabb vízfolyás állja az útját. Az utat szegélyező szalagkorlát teljesen víz alatt áll, ez szerény becslésem szerint azt jelenti, hogy legalább másfél méter mélyen hömpölyög az áradat, még terepjáróval is nagy bátorság lenne megkockáztatni az átkelést. Pedig nem széles, alig 300-400 méter az átfolyás. Szerencsére a túloldalon épp ekkor tűnik fel egy PTSZ–M típusú katonai kétéltű. A katasztrófavédelem egyik terepjáróját segíti át a veszélyes szakaszon. A katonák segítőkészek, így néhány perc múlva már a „lánctalpas taxival" szelem a habokat.

A látvány elszomorító: víz, amerre csak a szem ellát. A Gesztely határában átszakadt körgát öntötte el a területet, még a helyi vízművek telephelye is másfél méteres vízben áll, többen kenuval próbálnak bejutni a kerítések mögé. Valószínűleg ott dolgozhatnak. Természetesen számtalan „katasztrófaturista" érkezik a szomszédos falvakból: családok, baráti társaságok számára „kellemes" hétfő délelőtti program az áradat bámulása. Van, aki kerékpárjával teker nyugodtan a koszos vízben, mások pedig lábukat áztatják az átfolyásban, valószínűleg nincsenek tisztában azzal, hogy mennyire fertőző lehet ez a lé, mely a kimosott csatornák és az elpusztult állatok miatt melegágya mindenféle kórokozónak.

Gulyáságyúban rotyog az ebéd

Gesztelyen Csinga Mihály alezredes, a logisztikai bázis parancsnoka fogad. Mint megtudom, Debrecenből, a Bocskai lövészdandártól, Szentesről, a műszaki zászlóaljtól, Székesfehérvárról, a vegyivédelmi zászlóaljtól, Győrből, a légvédelmi rakétaezredtől, valamint Budapestről, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemről vontak össze itt katonákat. Az előörs már majdnem egy héttel ezelőtt, június 2-án megérkezett a településre, a megyében védekező erők másik része pedig az úgynevezett északi régióban települ, központjuk Forró településen van. A két régióban dolgozó katonai alakulatok parancsnoka dr. Böröndi Gábor dandártábornok, a debreceni lövészdandár parancsnoka.

A logisztikai bázison verték fel a katonák szálláshelyéül szolgáló sátrakat, de ez kevésnek bizonyult, így többeknek a falu általános iskolájának tornatermét jelölték ki pihenőkörletül. A bázison üzemel a fürdőrészleg – ezt a vegyivédelmis katonák üzemeltetik –, és telepítettek egy oltópontot is. Itt a katonaorvosok azokat oltják be Hepatitis A vírus ellen, akik az elmúlt öt évben nem kaptak ilyen vakcinát, a védekezési munkálatok közben ugyanis könnyen össze lehet szedni a sárgaságot is okozó fertőzést.

Az egyik hatalmas gabonatároló hangárban kialakított élelmezési ellátó ponton ma 1300 adag ebédet főztek. Húsleves, valamint rizses sertéstokány a menü, mellé egy szelet kakaós ostyával. Hét gulyáságyú alatt parázslik a tűz, a debreceni és a szolnoki szakácsokra igazán senki nem panaszkodhat.

Vízben áll a templomkert

Ebéd után Csinga alezredes vezet körbe a falun. Itt ma már nem dolgoznak katonák, a Hernád tegnap tetőzött, sőt már a

lassú apadás is megindult, és szerencsére az elmúlt napra jósolt 50–60 centiméteres „újabb rendkívüli áradás" nem érte el a falut. A főtiszt mutatja: vízben áll a templomkert, s több falusi portára is betört az áradat. Szerencsére azonban az ártérben álló településrészt leszámítva nagyobb kár nélkül megúszták az idei árvizet a Gesztelyiek.

Egészen pontosan az idei harmadik árvizet, hiszen először pünkösd hétfőjén lépett ki a medréből az amúgy csendes folyó. Mindezt már Jenei Lászlónétől, a település jegyzőjétől tudom meg, aki a Gesztelyt Ongával út elárasztott szakászán virágmintás gumicsizmában sétálgat. Mint mondja, azt nézi, hogy mekkora a sodrás. Első alkalommal 474 centiméteren tetőzött az áradó folyó, az elmúlt héten pedig minden eddigi rekordot megdöntött, hiszen 517 centit mutatott a mérce. Azaz dehogy mutatott: teljesen elmerült a mindent elsöprő áradatban, csak egy másik mérce leütésével tudták pontosan megállapítani a vízmélységet. A mostani, harmadik áradás pedig 507 centis vízállásnál tetőzött.

Egyébként itt, a Hernádon átívelő közúti hídról megközelíthető ártéren nem sikerült csak megvédeni a falut a víztől. Hiába építették fel a katonák a hatalmas körgátat, az egyre gyorsabban áradó víz egyszerűen átbukott rajta, és másfél méter magasan öntötte el a telkeket. Az itt álló házak közül hat már meg is adta magát, megrogytak, illetve összedőltek. Biztosítást egyikre sem tudtak kötni az itt lakók, a biztosítók ugyanis nem vállalták az esetleges árvízből eredő kockázatot…

Minden portát védeni kellett

– Péntek este óta már nagyon sokat apadt – meséli a közeli Malom utcában Simon István. A múlt héten még itt is másfél méter magas víz borította az utakat, minden kertet körbe kellett pakolni homokzsákokkal. Azóta csaknem ötven centit húzódott vissza már a Hernád, a portákat azonban még most is csak a homokzsákok tetején lehet megközelíteni. A talajvíz azonban nem kímélte a kerteket, mindenhol feltört, Simonék telkén is elborított mindent. A virágoskert még ma is víz alatt van, valószínűleg kirohad minden, hiába dolgozott vele annyit az asszony.

Az önkormányzatnál Hompoth Imre polgármester már jó ismerősként köszönti Csinga alezredest. Mint megtudom, a legveszélyesebb napokban 400–500 ember is dolgozott a faluban a töltések megerősítésén. Mivel minden telek a Hernádra néz, így összesen másfél kilométer hosszan 97 portát kellett megvédeni a vízbetöréstől. Katonák, rendőrök, tűzoltók és önkéntesek pakolták a homokzsákokat. Szerencsére sikerrel!

– Nagyon sokat köszönhetünk a katonáknak, ha ők nincsenek, akkor egész Gesztely elúszik. Sőt, nemcsak a gátakat építették, hanem volt úgy hogy ők szállítottak kórházba egy beteget, illetve a homok is a honvédségi járműveken juthatott el a faluba, mert minden utat elborított a víz – mondja a polgármester.

Szitakötők a levegőben, tehervagon a hídon

A térségben a legveszélyesebb helyzet Ócsanáloson alakult ki, ahol az áradó Hernád több méteres szakaszon elmosta a töltést. A területen még ma is dolgoznak a katonák, ám a faluba szinte lehetetlen, vagy legalábbis eléggé kockázatos bejutni közúton. A gáton keletkezett rést a szolnoki helikopterbázis két Mi–17-es forgószárnyasának segítségével igyekeznek betömni. Ahogy a helyiek hívják, a „szitakötők" napkeltétől napnyugtáig a levegőben vannak, csak tankolni mennek el időnként a közeli, miskolci ideiglenes repülőtérre. Külső függesztményként homokzsákokat vagy éppen bazalttörmelékkel megrakott hatalmas tasakokat emelnek a magasba. Előbbi 1800 kilogrammot, míg utóbbi valamivel több, mint egy tonnát nyom. A depót Onga település határában alakították ki, a helikoptereket innen irányítja a két repülésirányító tiszt. Szomszédságukban pedig a tűzoltók hegesztenek egy hatalmas vasszörnyeteget, a tervek szerint még ezt is beemelik a mai napon az elmosott gát helyére. Így talán könnyebb lesz a rés kitöltése.

Amíg a legtöbb helyen már nem kell homokzsákokat pakolni, addig Bőcs település határában még mindig nem lehet lazítaniuk a védekezésben résztvevőknek. Az áradó Sajó és az ugyancsak medréből kilépett Hernád itt már annyira közel folyik egymáshoz, hogy szinte csak a hatalmas vízfelületet lehet látni, nézzen bármerre is az ember. E „tengerből" pedig csak a magasabb tereptárgyak, illetve a Miskolcot Szerenccsel összekötő vasúti fővonal két sínpárja emelkedik ki. A vasúti híd alatt áthömpölygő zagyvalék sodrása annyira erős, hogy az egyik pályára murvával csordultig pakolt vagonokat állítottak, nehogy kár keletkezzen az építményben. A másik pályán pedig azért nem közlekedhetnek a vonatok, mert a vasúti töltés mellett védművet építő rendőröknek és katonáknak egy szerelvénnyel szállítják be a homokzsákokat az innen mintegy két kilométerre található bőcsi vasútállomásról.

A pályaudvaron egyébként már három szerelvény várakozik órák óta, az utasok azonban türelmesek, jól tudják a vízzel nem lehet játszani, s ha a két áradat „összeér" úgy söpri le Bőcsöt a térképről, mintha soha nem is lett volna rajta. Majd akkor tudnak továbbhaladni, ha a homokzsákokat szállító vagonokról lepakoltak mindent, s a szerelvény továbbindult Alsózsolca irányába és felszabadul a pálya.

A környéken egyébként minden kézre szükség van. Nem véletlen, hogy több mint négyszáz katona dolgozik reggel óta, szinte megállás nélkül. A homokzsákok kézről kézre járnak, a gát azonban még így is nagyon lassan épül. Talán túl lassan… Egyébként itt pakolnak a nemzetvédelmi egyetem hallhatói, a debreceni felderítők és a szolnoki 25/88-as könnyű vegyes zászlóalj katonái, de érkeztek jó néhányan a Kelet-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokságról is. A rendőrök pedig az ország minden szegletéből jöttek, van, aki Kaposvárról, mások pedig Zalaegerszegről, vagy éppen Nyíregyházáról. A gát erősítése a tervek szerint egész éjszaka, sőt még holnap is folytatódni fog. Az itt dolgozók remélik, hogy sikerül megmenteni a falut.

„Segítsenek, kérem, négy napja csak kenyeret és vizet kapunk"

A hírekből tudni, hogy az elmúlt napokban a legveszélyesebb helyzet Felsőzsolcán alakult ki. Ahol ugyan sikerült „megfogni" a Sajó áradatát, ám a Kis-Sajónak nevezett vízfolyás betört a városba, nagy területen elárasztva az utcákat.

– A víz szombat hajnalban jelent meg a környéken – meséli a Bolyai János utcában lakó Köpeczi István. – Alig másfél óra múlva már hetven centi magasan hömpölygött az aszfalton és mindenhova betört. Hiába pakoltunk homokzsákokat a kertkapukba, ez nem jelentet akadályt az áradatnak. Tessék megnézni, a garázsban még mindig két méteres a vízszint.

Kicsit távolabb, a Petőfi Sándor úton, amelyet a helyiek csak Szilvásnak hívnak, még rosszabb a helyzet. Itt még most is legalább másfél méter magasan áll a víz, pedig az elmúlt napokban-órákban már jócskán apadt. Az áradat annyira hirtelen jött, hogy szinte senki nem tudott elmenekülni, tucatnyi gépjárművet borított be majdnem teljesen a barnásszürke lé. A vályogból készült házak már néhány óra „ázás" után megrogytak, senki nem tudja pontosan, hogy mennyi dőlt össze. Csak ebben az utcában tucatnyi az, amelyik lakhatatlanná vált. A kidőlt falak mögött még jól látszik a vízben álló bútor, sőt van, ahol még az asztalról sem sikerült elpakolni az utolsó vacsora maradványait…

„Gumicsizma, gumiruha, gumicsónak eladó!" – hirdeti egy tábla, jó üzleti érzékre vallva egy szárazon maradt utca egyik családi háza előtt. Itt most tényleg nagy keletje van mindennek, ami vízálló. Az emberek csiricsáré, feltehetően a nyaralásra vásárolt gumicsónakokban közlekednek, szinte mindenkin szürke kaucsukcsizma van, a kocsmák előtt pedig gumiruhában állnak a helyiek és isszák a jól megérdemelt napi üveg sörüket.

„Segítsenek kérem, négy napja csak kenyeret és vizet kapunk!" – állítja meg terepjáró (és tegyük hozzá a mai napon többszörösen bebizonyosodott, hogy vízjáró!) teherautónkat egy kétségbeesett néni a város egyik iskolájának utcájában. Mint mondja: rólunk mintha teljesen elfelejtkeztek volna, a különféle segélyszervezetek által kiosztott segélycsomagok nem jutnak el az utcába, a több napja tartó áramszünet miatt pedig minden megromlott a hűtőben.

Kísérőm, Gacsal János őrnagy gyorsan intézkedik, telefonon azt az ígéretet kapja, hogy a logisztikai bázisról hamarosan útnak indítanak egy élelemmel megrakott teherautót. Amíg rájuk várunk, a helyieknek segítünk. Van, aki egy aggregátort szeretne eljuttatni a vízzel borított településrészre, sőt a tűzoltók is a katonák segítségét kérik, hogy eljussanak egyik utcából a másikra.

Két órával később már meg is érkezik egy honvédségi Rába, parancsnoka Sajtos Szilárd főhadnagy, a debreceni dandár református tábori lelkésze. Õ az, aki több mint egy hete járja a víz által körbevett falvakat, s a Magyar Református Szeretetszolgálat tagjaival élelmiszer-adományokat oszt szét a szerencsétlenül járt lakosok között. Ezúttal is háromszáz embernek elegendő hideg élelemmel – kenyérrel, kolbásszal, péksüteményekkel és zacskós vízzel – érkezett, ám a kocsira felpakolták a gesztelyi logisztikai bázison főzött babgulyást is. Az ételosztásnak hamar híre megy, egyre többen jelennek meg a katonai autó körül. A vízzel magasan elöntött utcákba pedig csónakokkal viszik be az élelmet a szeretetszolgálat önkéntesei.

– Isten után már csak a katonákban bízunk! – mondja könnyes szemmel egy idős néni, miközben egyik kezében egy kiló kenyérrel, a másikban pedig egy tányér levessel indul el vízben álló háza felé. Nem tagadom, nekem is gombóc nő a torkomba…

Ahogy telik az idő, szerencsére egyre több karitatív szervezet felajánlása érkezik meg a katasztrófa sújtotta városba, így legalább már éhezniük nem kell az itt lakó embereknek.

Este a bázison, milliónyi moszkitóval

Gesztelyre visszaérve kiadós vacsora vár ránk. Közben megérkezik Böröndi Gábor dandártábornok is, akitől megtudom, az északi régióban szerencsére kezd normalizálódni a helyzet, így ha nem jön közbe semmi rendkívüli, erről a területről kedden már meg is lehet kezdeni a katonák kivonását. A déli területeken egyelőre még maradnak az egyenruhások.

Mögöttünk az élelmezési ellátó ponton még e késői óra ellenére is nagy a sürgés-forgás. A szakállomány már a holnapi ebédet készíti elő. 1300 adag lefőzéséhez elképzelhetetlen mennyiségű hagymát és burgonyát kell megpucolni. Szerencsére önkéntesekből itt sincsen hiány. A katonák önzetlenül segítenek egymásnak is.

A munkát azonban nehezíti, hogy a sötétedéssel előbújnak a szúnyogok is. A vérszívók ezrei rajokban támadnak, egy perc alatt nyolc-tíz csípés is éri az embert. Riasztókenőcs és spray nélkül már nem lehet meglenni. Pedig az igazi moszkitóinvázióra majd csak a víz visszahúzódása után számítanak a szakemberek.

Árvíz-dossziénkért kattintson!