Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Javult a Magyar Honvédség megítélése

Szöveg: Antal Ferenc | Fotó: archív, Szováthy Kinga |  2021. november 12. 11:51

A katonai pálya presztízse folyamatosan emelkedik, ennek egyik oka, hogy a katonák a pandémia óta jelen vannak az emberek mindennapjaiban. Ott vannak a kórházakban, hogy segítsék az egészségügyi dolgozókat és járőrszolgálatot látnak el a rendőrökkel közösen – hangsúlyozta a honvedelem.hu kérdésére Nagy Géza őrnagy, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 4. Hadkiegészítő és Toborzó Irodájának vezetője, akivel egyebek mellett a toborzás rendszeréről beszélgettünk.

20211112-toborzas (3)

Az első toborzó iroda húsz esztendővel ezelőtt, 2001 januárjában nyitott meg Miskolcon. Az elmúlt két évtizedben a toborzás számos változáson ment keresztül, hiszen folyamatosan bővülnek a feladatok és változnak a körülmények, amelyek évről-évre megújulást követelnek a szakma képviselőitől. „Feladatunk a haderő egészséges fluktuációjából adódó hiányának a pótlása és a haderőfejlesztés hatására megnövekedett létszámigény biztosítása megfelelő számú, a munkaköri követelményeknek megfelelő, egészségileg, pszichikailag és fizikailag alkalmas, megfelelő előképzettséggel rendelkező, motivált jelentkezőkkel” – magyarázta Nagy Géza őrnagy.

A toborzás nagyon sokrétű feladat, hiszen a hivatásos, a szerződéses, valamint az önkéntes tartalékos állomány utánpótlásának biztosítása mellett a tanintézetekbe, a megújult altisztképzési rendszerbe, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Honvédtisztképző Karára is toborozzák azokat az érettségizett fiatalokat, akik a Magyar Honvédséget választják karrierjük megvalósítására, illetve élethivatásként gondolják választani a katonai pályát.

Toborzo_iroda_atadas_Satoraljaujhely_20211112_14 copy

„Toborzási célcsoportunk elsősorban a 18-30 éves korosztály, de szívesen látjuk a középkorú vagy idősebb korosztályt is, hiszen ők az élettapasztalatot, míg a fiatalok az erőt, a lendületet hozzák a Magyar Honvédségbe” – jegyezte meg az őrnagy, aki elmondta azt is, náluk, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a középkorosztályban lévőknél a legnagyobb az érdeklődés a tartalékos katonai szolgálati formákra.

A toborzási módszerek kapcsán elmondta, a mai rohanó világban nem lehet hátradőlni, hanem ki kell használni minden lehetséges felületet. „A Magyar Honvédség karrieroldala megújult megjelenéssel és tartalommal van jelen a munkaerőpiacon, ahol ma már nemcsak a munkahelyet kereső állampolgárokat szólítjuk meg, de nagyon sokan a munkahelyváltás kapcsán is számíthatnak ránk. Nem ritka eset, hogy valaki a meglévő munkahelyét hagyja ott a Magyar Honvédség által kínált pozícióért. Ebből adódóan nagyon gyorsan és dinamikusan kell reagálnunk a munkaerőpiaci változásokra” – hangsúlyozta Nagy Géza őrnagy, hozzátéve, jelen vannak minden olyan médiában, amellyel el tudják érni és tájékoztatni az állampolgárokat a Magyar Honvédség adta lehetőségekről.

Egy jó toborzónak mindig nyitott szemmel kell járnia és észre kell venni a munkaerőpiaci réseket, meglátni a lehetőségeket – magyarázta Nagy őrnagy, aki példaként hozta fel azt a tartalékos szolgálati formát, amelyet a Magyar Honvédség kínált fel azoknak az állampolgároknak, akik a pandémiás helyzetben elveszítették a munkájukat. Ugyanakkor hozzátette: a munkaerőpiaci változások figyelemmel kísérése ugyan országos feladata a toborzóknak, azonban egyes régiókban más és más hatások lehetnek, az pedig a megyei irodák feladata, hogy helyi szinten reagáljon ezekre a változásokra. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, folyamatosan változik és szélesedik azoknak a köre, akikkel a toborzás folyamán együttműködnek. „Borsod megyében 358 település van, mi pedig mindegyik önkormányzattal kapcsolatban állunk, hiszen a helyi lakosokat rajtuk keresztül tudjuk elérni és tájékoztatni. Ugyanilyen példaértékű az együttműködés a középiskolákkal, ahol pályaorientációs feladatokat végzünk. Mára már eljutottunk odáig, hogy a középiskolák hívnak bennünket különböző tájékoztatók megtartására. Hangsúlyozom, ugyan a diákok nagy többsége nem a katonai pályán tanul majd tovább, de tartalékos katonák ők is lehetnek egyetemi vagy főiskolai hallgatóként és később a munkájuk mellett is” - fogalmazott.

20211112-toborzas (1)

A folyamatosan változó kihívásokhoz természetesen a katonai toborzóknak is alkalmazkodnia kell, akik időről időre célzott szakmai felkészítésben részesülnek. „Egy jól felkészült toborzó a potenciális jelentkező szociális és élethelyzetét, iskolai végzettségét, családi körülményeit tisztázva azonnal el tudja dönteni, milyen szolgálati formát ajánljon az érdeklődőnek. Ha kiválasztottuk a megfelelőt, akkor a jelentkező iskolai végzettségét, nyelvi tapasztalatait, gépjárművezetői képességeit figyelembe véve, a katonai szervezetekkel együttműködve választunk számára az üres beosztásokból” – húzta alá.

Nagy Géza őrnagy végezetül elmondta, napjainkra a katonák erkölcsi és anyagi szempontból egyaránt megbecsült tagjai lettek a társadalomnak. „Megyei tapasztalataim alapján úgy gondolom, hogy a Magyar Honvédség, a katonák megítélése az elmúlt 4-5 évben folyamatosan javuló tendenciát mutat, a katonai hivatás pedig egyre inkább fókuszba kerül és ez tükröződik a jelentkezők létszámában is. A jövő záloga a fiatalság, ezért indította el a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség a kadét programot, amelyre megyénkből már 17 középiskola jelentkezett és ennek a munkának gyümölcse még csak ezután fog beérni” – jelentette ki.

Címkéktoborzás