„Jó, ha az ember tud küzdeni, akár operál, akár a vízen van”

„Idén kezdtem kajakozni, az edzőm, Ujj Krisztina nyár közepén szólt, hogy leigazolnának és megmérettetne egy versenyen. Elkezdtük a felkészülést, beszereztem a szükséges engedélyeket, és ősszel rajthoz álltam a szolnoki Masters Országos Bajnokságon. Az első futamom 500 méter volt, 4. helyezést értem el, amiről sajnos kizártak. Nem tudtam, hogy a negyedik befutónak is mérlegelni kell, ami azt jelenti, hogy ki kell venni a hajót a vízből és lemérik mérlegen. Visszafordultam. K1 200 méteren egyéniben és K4 200 méteren csapatban is 4. helyezett lettem. 200 méteren párosban az edzőmmel álltunk rajthoz, amelyen harmadik helyezést értünk el. Nagyon megtisztelő pillanat volt, hogy vele léphettem a dobogóra” – idézte fel dr. Koras Réka hadnagy.

„Számomra a kajakozás egyfajta visszatérés a vízhez, ugyanis gyermekkorom óta rengeteget úszom, apukám korán megtanított búvárkodni is. Tőle kaptam a víz szeretetét. Egész életemben sportoltam valamit, az egyetemi éveim alatt vívtam, párbajtőrrel és karddal – mesélte, majd azt is elárulta, miért a katonaorvosi hivatást választotta.

„Katona és orvos is szerettem volna lenni, így sikerült mind a két álmomat megvalósítani. Mindig a sebészeti szakmák vonzottak, praktikus ember vagyok, a megoldások érdekelnek, az első perctől kezdve biztos voltam abban, hogy manuális területen szeretnék dolgozni. Pályafutásomat az általános sebészeten kezdtem Karcagon, a Kátai Gábor Kórházban. Fantasztikus csapat volt ott, de a gyakorlatomat akkreditált képzőhelyeken kellett töltenem: nagy betegforgalmú kórházakban, így kerültem a Honvédkórházba” – emlékezett vissza.

„A katonaság túlvisz azokon a kereteken, amit az »átlagos« élet adhat. Olyan helyzetekbe kerülhettem és olyan esetekkel találkozhatok majd, melyekkel civilként nem lenne lehetőségem – avatott be. Arról is mesélt, hogyan változtak a munkakörülményei a koronavírus-világjárvány következtében.

„A Honvédkórházban a járványügyi helyzet miatt fokozottabb terhelésnek vagyunk kitéve. Több kollégát elvezényelnek, vannak, akik betegség miatt kiesnek, ilyenkor az ő ügyeleteiket is át kell venni, szinte napról-napra változik minden” – mondta, majd azt is elárulta, hogy szakmáját hogyan tudta összeegyeztetni a versenyre való felkészüléssel. „Igyekeztem összehangolni, munka után jártam edzeni. Mivel nyáron későn sötétedik, így öt és hét óra között még vízre lehetett szállni, illetve hétvégén, ha épp nem ügyeltem, akkor egész nap a vízen lehettem. A Római-parton edzek, legalább heti háromszor, a Multi Sportegyesületben, ahol felnőtt versenyzőkkel is foglalkoznak. Ilyenkor gyakorlom az evezést, a többi napon pedig úszok vagy futok” – mondta, majd abba is beavatott, mi a közös a katonaorvosi szakmában és a sportolásban.

„Mind a kettőnél fontos a kitartás és az állóképesség. Jó, ha az ember tud küzdeni, ha saját magát képes háttérbe helyezni, amelyet akár a sporton keresztül is megtanulhat. Hiszen, akár, ha operálok, akár, ha a vízen vagyok, át kell helyeznem a fókuszt arra, amit éppen csinálok. Olyankor nem lehet azzal foglalkozni, hogy hogy érzem magam és hol fáj, van-e még hozzá kedvem, hanem meg kell csinálni, amit meg kell csinálni” – vallja.