Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jókedv és dinamizmus

Szöveg: Tóth Ádám | Fotó: Horváth Sztaniszláv |  2023. október 4. 8:47

Tizennyolc csapat hetvenkét versenyzője feszült egymásnak az Országos Haditorna verseny Bács-Kiskun vármegyei döntőjén, Ballószögön, szeptember végén.

02_HSZ7452

A verseny egyik lebonyolítója, Gáldonyi Sándor őrnagy, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) 13. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda vezetője elmondta: a gyerekek nagyon élvezik, hogy ez nem egy statikus verseny és a résztvevők többsége visszajár a rendezvényre.

„A csapatok többségében kadétok versenyeznek, de vannak olyanok is, akik nem katonai irányultságú intézménybe járnak. Jellemző az is, hogy minden iskola igyekszik egy friss, »betanuló« csapatot is küldeni, akik versenyen kívül vannak jelen, ebből is látszik, hogy az iskolák tudatosan készülnek a tornára” – húzta alá az őrnagy. Gáldonyi őrnagy elmondta továbbá, hogy az ország minden vármegyéjében - kisebb változtatásokkal - ugyanazokkal a feladatokkal találkoznak a versenyzők.

„A versenyszámok között volt 4x100 méteres váltófutás gumi gépkarabéllyal, kézigránát dobási feladat, honvédelmi totó, célba lövés, egészségügyi feladatok, illetve tájékozódási, tereptani feladat is” – mondta.

Címkékhaditorna